Miért ítélik el azt a nőt, aki a hagyományos családmodell híve?

Na akkor én leírom a gyerek szemszögéből. Anyukám nem háztartásbeli volt hanem csak napi 4 órát dolgozót de lényegében ugyan az mert mire hazaértünk suliból bőven végzett. Őszintén nagyszülők amikkor betegek voltak ápolni kellett őket akkor jó volt de önmagában az lett az eredménye,hogy apámnak a mai napig minden reggel ki kell készíteni a ruhát annyira életképtelen anyu nélkül, a mikró nem tudja betenni a kész kaját. Gyereknek meg előbb utóbb úgyis eljön az a kor amikor nem anyukával akar lenni ha hazamegy hanem a szomszéd gyerekkel az udvaron. Nevelésemben sem hiszem,hogy olyan hú de nagy eredménye volt annak, hogy otthon volt, hisz gyereket nemcsak abban a párórában neveli az ember.

Szóval én max 1-2 évet tudnék így otthon lenni aztán ha 1 milliót fizetnének se maradnék otthon,mert teljesen felesleges és haszontalanság felesleges.

"Azt is megirtam, hogy ahol en elek -halistennek regota nem Magyarorszagon- "

és látom, már az ékezeteket is elfelejtette a billentyűzeted reggel óta... Aha.

Ha ennyire hálaimát rebegsz azért, mert nem itt élsz, miért nem a saját országod lakosságát boldogítod a hülyeségeiddel?

Visszakérdeznék: az az opció miért nem létezik, hogy a férfi a háztartásbeli? A kérdező által levezetett okoknak egy férfi is meg tud felelni (a szoptatási időszakot leszámítva, értelemszerűen).

Nekem egyébként nincs bajom sem ezzel, sem más életformával.

Amiért a saját életemre nem tudom, tudnám alkalmazni:

- önmagában a háztartás nekem egy muszájfeladat, semmilyen szellemi örömöt, kielégülést nem ad. Megcsinálom, hogy ne járjunk térdig a koszban, de pluszt nem ad.

- a munkámat azért nem szívesen adnám fel hosszútávon, mert egyfajta kihívásként élem meg. Szociálisan sokrétűbb, sokkal több múlik rajtam. Ha rosszul csinálom, akkor nagy bukta, ha jól csinálom, nagy siker.

- a nagyjából fele-fele arányú munkamegosztás híve vagyok. Ha teljesen szegmentáljuk a feladatokat, akkor úgy érezném, hogy a férjem nem igazi része a családnak. Ő ugyanúgy végez házimunkát, foglalkozik a gyerekkel (gondozás és nevelés terén is), ahogy én.

- Házi, ház körüli munkában az én szememben nincs női vagy férfi munka. Azon ritka esetekben, amikor nagy fizikai erőt kell kifejteni, azt értelemszerűen nem csinálom meg (hűtő megemelése, mozgatása pl, vagy 30 kg-nyi kavics talicskázása), mert fizikailag kevés vagyok hozzá. DE, ez talán 5 évente egyszer fordul elő és a férjemtől se feltétlenül várom el - hívhat munkásokat, akik elvégzik az ilyen jellegű feladatot. Ahogy ő képes elmosogatni, én is képes vagyok szerelni, barkácsolni, füvet nyírni, autón kisebb szerelést végrehajtani (komolyabbat úgyis a szervíz végzi).

Tehát a kérdésben kiemelt két dolog, házimunka és gyereknevelés: a házimunka egy szükséges rossz, ne csak én szívjak vele. A gyereket pedig ketten vállaltuk, ezért nekem fontos, hogy mindketten kivegyük a részünket belőle. Jómagam is ilyen családban nőttem fel, hiányzott volna, ha apám egy távoli személy, aki pénzt keres - amit gyerekként még kevéssé értékel az ember. Mindkét szülőm otthon maradt velem (nem egyszerre :)), ha beteg voltam, mindketten vittek orvoshoz, mindketten töltöttek időt velem és teljes mértékben képben voltak a velem kapcsolatos dolgokkal.

Nekem az furcsa inkább, amkor az apa azt se tudja, hogy mi a gyereke kedvenc étele, aktuális legjobb barátja, hogy áll az iskolában, éppen mi nyomja a lelkét, stb.

Voltam háztartásbeli is, jártam dolgozni is.Vannak dolgozó és vannak háztartásbeli ismerőseim is.De sem rajtuk, sem magamon nem tapasztaltam azt, hogy a munka bármi pluszt hozzáadna az egyéniséghez, a társalgáshoz.Mivel tud többet mondani egy dolgozó nő?Elmeséli, miről pletykáltak aznap a kolléganői, hogy cseszte le a főnöke, vagy aznap épp hány aktát kellett arrébb tologatni?Őszintén szólva az ilyen beszélgetések engem untatnak, ha nem családtag mondja, van elég bajom, nem vagyok kíváncsi mások munkahelyi beszámolóira is.

Mellesleg kevesen végeznek olyan munkát, ami valóban érdekes, izgalmas, szellemi kihívást jelent és mindennap lehet róla mesélni valami érdekeset.A legtöbb ember nem ilyen helyen dolgozik.Egy átlag munkától, pl fizikai meló nem nagyon lehet fejlődni.Ellenben igen csak lestrapálttá teheti az embert.

Utolso hozzaszoloval egyetertek nagyreszt.

En voltam haztartasbeli es most dolgozom is. Megmondom oszinten nagyon nehez eldonteni melyik a jobb. Jo volt, amig otthon voltam, mindig szep volt a lakas, kipihent voltam, volt idom a lanyomra is stb

viszont hianyzott a rendszeres elfoglaltsag ami most van, a penz amiert en dolgozom meg, es miutan elvaltunk pokoli nehez volt talpraallnom a semmibol.

Elismerem viszont, most hogy dolgozom, sokkal kevesebb ido jut a takaritasra, a lanyomra (napi 2 ora!!! kb. semmi), allandoan faradt vagyok, kedvetlen pedig szeretem a munkamat...

Hat nagyon nehez, mindegyiknek megvan a jo es rossz oldala. Szerintem ebben is az arany kozeput lenne idealis, vagy kotetlen munka, vagy napi 4 oras. Szivem szerint ezt valasztanam de ez kb. lehetetlen.

Hát a 135-össel nagyon nem értek egyet.

Azért nem minden munkahelyen az a nap csúcspontja, hogy az ember kávézik a kolléganőivel.

Vannak nők között is orvosok, mérnökök, művészek, tanárok, stb stb de egyébként nem is kell ilyen nagy kihívásokkal járó feladatkörre gondolni. Én pl. tudom magamról, milyen rengeteget fejlődtem mint személyiség, a munkáim során, és milyen sokat adott hozzám az, hogy itt-ott dolgoztam, és igenis tágult tőle a látóköröm, nem is kicsit. Szerintem nagyon is igaz az, hogy a munka nemesít.

Persze van, aki vegetálni szeret, és nem keresi a kihívást az életben. Nekik valóban annyit jelenthet a munka, vagy a tevékenység úgy általában, hogy mechanikusan megcsinálnak valamit, majd kávéznak a kolléganőikkel, vagy a háztartásban takarítanak, főznek.

Sokan az ilyen felfogású emberekkel azonosítják a háztartásbeli nőket, pedig köztük is biztosan van olyan, aki értékesen, értékteremtően tölti el az idejét, az életét.

Az én anyukám háztartásbeli, nem ment vissza dolgozni, miután felnőttünk akkor sem.

Viszont engem nyomtak a tanulásban mindig, hiszem koránt sem biztos, hogy a férjem majd annyit fog keresni, hogy az ő fizetése elég legyen a családot eltartani. Igaza is lett. Itt szerintem nagyban az anyagiak döntenek. Sajnos.

"Miért ítélik el azt a nőt, aki a hagyományos családmodell híve?"

Sorolom, hogy én miért ítélem el:

- anyagilag kihasznál egy másik munkaképes felnőtt embert

- házimunkán kívül azt mondod, hogy te például kötögetsz és nyelvet tanulsz. Ebből a nyelvtanulás úgy tűnik egy szükséges dolog, bár itt az ékezettek belekavarodtál a külföldi sztoriba... A kötögetés meg szerintem is van annyira hasznos, hogy ezért eltartsanak.

- felnőtt ember létedre az utolsó bugyogódat is más ember pénzéből veszed. És most itt vegyük ki a nem tervezett munkanélküli időszakot más emberek életéből, előfordulhat férfival nővel, hogy a másikra kell támaszkodnia, de az messze nem tudatos kihasználás.

- ismerek ilyen nőket testközelből, unalmasak és semmi olyat nem tudnak felmutatni az életükben, amit maguk értek el. Te is igencsak büszke a férjed munkájából megtermett megtakarításokra.

- akiket ismerek htb-k rátelepszenek a gyerekükre.

És még valami:

általában ezek a nők nem értik, hogy miért nem fizet nekik a volt férj asszonytartást válás után, és sírnak, hogy mi lesz velük. Mi lenne? Ők választották ezt az életet, tessék csendben tűrni, ha elzárják a pénzcsapot.

Az elnyomottságról, és kiszolgáltatottságról mások is írtak előttem, nem ismétlem.

Egy szó, mint száz:

fentiek miatt én igen elítélem őket, és tisztában vagyok vele, hogy semmi közöm az életükhöz, de a véleményem akkor is elítélő.

135-ös, rólad a mese jut eszembe a kút fenekén élő békáról, aki azt énekli, hogy a világ igenis csak akkora, amekkora a kútból látszik...

A te békaperspekítvádból annyit látsz, hogy a munka lényege a kávészünet a kolléganőkkel, meg az aktatologatás, esetleg a gyárban, szalag mellett állás - akkor légy erős, 20 éve dolgozom, soha életemben nem jártam gyárban, egy aktát nem toltam arrébb, (sőt, dolgom se volt vele) és nem a kávészünet életem fénypontja. Döbbenet, mi?