Meghalt a 27 éves lányom! Hogyan próbáljam túlélni?

Részvétem!:( Ebben az esteben semmit nem lehet mondani,amitől könyebb lesz. Én azért írok,mert ismerek olyan szülőket akik elvesztették ilyen fiatalon a gyerekeiket balesetben. Én azt látom,hogy megtanultak a fájdalommal együtt élni,mert nem volt más választásuk. Az egyik anyuka mondta,hogy nem tellik el úgy egy óra se,hogy ne jutna eszébe a fiatal életerős gyereke, akinek annyi terve volt:( De ilyenkor érzi,hogy ott van a szívében és neki azért kell erősnek lennie,hogy a gyereke emléke tovább élhessen benne.

Azt,hogy hazaviszed a lányod márcsak a pici miatt se jó ötlet. Egy kisgyerek számára rémisztő a gondolat,hogy anya ott van egy vázában. Nem írtad,hogy mi lesz a picivel,de ha az apja nem vette a nevére és másik családja van,akkor gondolom veletek marad. A temetésbe meg rajtatok kívűl senkinek nincs joga beleszólni,max a férjének lenne. Mégegyszer nagyon sajnálom:(

Fogadd az én őszinte részvétemet is, borzalmas lehet túlélni egy anyának a gyermekét. :( Próbálj az unokádnak élni, vele törődni, őt nevelni. Ha a volt párjának van egy másik családja, talán jobb is lenne, ha hozzád kerülne... Fontos hogy erős maradj Miatta, és neki is elmond, hogy mi történt, hogy anyu már nem jön haza. Ne mutasd előtte a fájdalmad, mond el neki, hogy mennyire szerette őt, de többé nem jöhet vissza, az angyaloknak kell segítenie... hogy hozzá mindig beszélhet, odaföntről vigyáz rá. Biztos sok kérdése lesz majd, ha nem is most, majd idővel, ezekre készülj fel, válaszolj türelmesen mindegyikre, ahogy előttem is mondták, az ő nyelvén!

Én sem javasolnám, hogy hazavidd az urnát, sokszor egy felnőtt embernek is nehéz feldolgoznia a napi látványát, hát még egy kis csöppségnek, aki nem is igazán érti mi történik körülötte. Gondolj a temetésre úgy, hogy a sírhelye egy olyan hely lesz számodra, és a kislánya számára, mintha őt látogatnátok meg. Menjetek majd ki hetente, kéthetente egy-egy szál virággal, üljetek le és emlékezzetek. Mesélj az unokádnak a lányodról, miket csinált amikor olyan idős volt mint most ő, stb... Hogy érezze, ez egy különleges hely, ahova mindig kimehet, mesélhet az anyukájának! Ha így nő fel, talán neki is sokkal könnyebb lesz, te pedig nem tehetsz mást, mint hogy próbálod elfogadni. Azt szokás mondani, hogy az idő megold mindent. Az idő nem oldja meg, hogy elvesztetted a lányodat, ez egy örök fájdalom lesz, de idővel enyhül majd egy kicsit. Kapaszkodj az unokádba, hisz neki szüksége van rád! sok erőt és kitartást kívánok!

Így van! Bár ott lehetnénk most megölelni téged. A kislánynak meg mondd meg higgadtan és kedvesen, hogy meghalt az anyukája! Ne utazásról meg hasonlókról halljon, hanem halálról.

Nekem 6 éves koromban halt meg a velünk élő, nagyon szeretett nagymamám, akivel szinte több időt töltöttem, mint anyukámmal, aki dolgozott. Anyu egyszerűen csak közölte, hogy nagymama meghalt. Mindenki meghal egyszer, és ő most halt meg. Én meg egyszerűen tudomásul vettem és éltem tovább az életet. Mert anyukám betöltötte azt az érzelmi űrt, amit nagymamám hagyott hátra.

Ez nálatok is mehet hasonlóan, sőt mivel még kisebb a kis unokád, még simábban is.

Teljes együttérzésem. A lányod abban nyugodna meg, ha szépen együtt szeretnétek egymást az unokáddal, örülve az életnek.

Én is két éves voltam, amikor az anyám meghalt, és ő is nagyon fiatal volt, 30 éves.

Csak csatlakozni tudok azokhoz (sajnos, mint az egész elszenvedője), akik azt írták, mennyire fontos, hogy beszélj majd a kicsinek az anyjáról. Nálam ezt sajnos nem tették meg, apám gyorsan megnősült anyám halála után, és anyámból "tabutéma lett". Pontosan nevelőanyám, ha beszélt róla, csak a legocsmányabb szavakkal illette. ("anyád csak enni tudott, meg b.szni", stb.)Akkor még nem értettem, hogy ez féltékenység lehetett nála, mert anyám szebb volt mint ő, meg fiatalabb is. Bár, csak ő tudná megmondani, miért utálta annyira. Én meg mivel megszólalásig hasonlítok anyámra, gondolhatod, miket álltam ki...

Így nőttem fel, sajnos mellettem nem állt senki, aki beszélt volna anyáról normálisan, szép szavakkal. Össze voltam zavarodva, még kibeszélnem sem lehetett, mennyire hiányzik.

Én ott voltam anyám temetésén. Arra természetesen nem emlékszem, hogy mondták el, ki mondta el, hogy meghalt. Már felnőtt voltam, amikor nagymamám mesélte, hogy a temetésen hangosan sírtam, hogy anyához akarok menni...

Két éves fejjel gondolom nem nagyon tudtam felfogni, mit jelent, hogy nincs többé.

Jó lenne, ha Te tudnád a kislányt felnevelni. Nekem nevelőanya mellett rosszabb volt, mint ha állami gondozott lettem volna. Persze nem szabad általánosítani, de ha mégis az apa szeretné a gyereket felnevelni, és már új feleség is van, mindig állj a kicsi mellett, mert szüksége van Rád.

Kedves kérdező!

Ilyen helyzetekben fel szoktam tenni egy kérdést. Talán segít neked is.

Ha most megkapnád a felejtés ajándékát elfogadnád? Ha megtehetnéd, hogy mindazt az információt, amely a "lelked nyomja", amely a lányodhoz köt, a felejtés homályába temesd, ezt választanád?

Gondolkozz el ezen a kérdésen, és sokkal könnyebb lesz megtalálnod életed további útját!