Házasság, család szerelem nélkül? Szerintetek működhet így?

"Áruljátok már el, hogy mitől unalmas egy olyan kapcsolat, amiben megvan az egymás iránti feltétlen tisztelet és szeretet, és minden klappol? Komolyan nektek az a "Nagy Ő", aki után futhattok? Aztán meg kaptok a fejetekhez, mert fájt a pofára esés. És mi az izgalmas kapcsolat? Amiben azon kell rágódnod, hogy most megcsaltak-e téged, vagy nem? Hát aláírom, ez tényleg baromi izgi...

Miért ne lehetne neki a mostani párja a Nagy Ő? Ezt valaki sürgősen magyarázza el nekem, mert kezd kiveszi a hitem az emberekből.

24-es voltam."

Szerinted minden klappol, ha az egyik fél nem szerelmes? Akkor te még nem voltál szerelmes! És nem feltétlen az ilyen kapcsolat, pont nem ez a feltétlen! Hiszen hosszú ideje "próbálgatják" egymást, ezzel már ott vannak az igények, amelyeknek meg kell felelni. (Pl. működjön az együtt élés veszekedés nélkül, működjön minden az ágyban, ne legyenek elviselhetetlen szokásai a másiknak, stb.) Ha ilyenek nem lennének, akkor rég nem "tisztelnék és szeretnék" egymást. Ezeknek vagy hasonló szempontoknak tehát mindenképp meg kell felelnie annak a másiknak, akibe nem szerelmes a Kérdező, csak épp vele van. És viszont.

A "feltétlen" szó pont azokra a kapcsolatokra illik, ahol az illető szerelmes, és nem várja el a másiktól, hogy ilyen-olyan-amolyan szempontoknak megfeleljen. Elfogadja a szerelmét úgy, ahogy van.

Különbözőek vagyunk, van akinek egyik jó, van akinek a másikfajta kapcsolat.

A nem szerelmes kapcsolat, amely annyira "biztos" sokak szerint, ott lehet örülni a könnyű együttműködésnek, viszont nagy feladat a felek számára, hogy kibírják szerelem nélkül, vagy ha az egyik szerelmes csak a másikba, akkor neki az a feladat, hogy elviselje, hogy a másik ezt nem viszonozza, a másiknak meg az a feladat, hogy azért legyen vele figyelmes és gondoskodó, "mintha szerelmes lenne belé", szóval kicsit játssza el...

A szerelmi kapcsolatban pedig bizony nincs mindig tesztelve, hogy könnyű-e együtt élniük, tehát nagyobb az esélye, hogy nem (de ez nem mindig van így, ezért jobb várni!!!). Szóval ha megvan a szerelem, és feltétlen elfogadják egymást, akkor ez a szerelem hatalmas pozitívum, a feladat pedig úgy élni, hogy ne akarjuk megváltoztatni a másikat. Ne zavarjanak a buta szokásai pl.

Régen persze jól működtek a nem szerelmi kapcsolatok. De ma nem működnek, (többségében nem működnek), kár áltatni magunkat. Mert nem kitartóak az emberek, ha mégis jön a szerelem, akkor gondolkodás nélkül hagyják ott azt, akit addig "tiszteltek és szerettek." Ez így már nem tisztelet...

Úgyhogy jobb inkább várni!

És 24-es! A Kérdezőnek nem a fel nem vevő szekér után kell futnia! Azt el kell felejtenie! Hanem keresnie mást, akivel oda-vissza működik a szerelem és az elfogadás!

Vagy persze maradhat a biztosban, de akkor tartson ki élete végéig mellette, mert nem fair átvágni őt!

Utolsónak:

"...legyen vele figyelmes és gondoskodó, "mintha szerelmes lenne belé", szóval kicsit játssza el..."

Tehát pl. nőként a barátnőmmel vagy édesanyámmal stb. nem is tudok figyelmes lenni, mivel nem vagyok szerelmes beléjük. Kvázi csak megjátszom :D

Még ha sarkítva írtad is, de ez elég nagy butaságnak hangzik!

Hihetetlen, még mindig keveritek a szezont a fazonnal. Nagy butaságokat olvasok itt, és úgy látom, nem ért célba az első hozzászólásom, de megpróbálkozok vele még egyszer...

A rózsaszín köd nem, ismétlem, NEM SZERELEM, hanem FELLÁNGOLÁS. Voltam már iszonyatosan oda valakiért, akkor úgy voltam vele, hogy mennyire jó a szerelem, milyen tökéletes a másik, de boldogok leszünk. Aztán kipukkadt a rózsaszín lufi, és kiderült, hogy annyira azért mégsem passzolunk.

Oké, egynek jó volt, leckének és élménynek is, de nem vágyok egy újabb ilyenre. A mostani páromat TÉNYLEG olyannak látom, amilyen, és még így is imádom és tisztelem őt. Tök jól kiegészítjük egymást, egyformák az értékeink, a céljaink, ügyesen működünk együtt. Viszont vele sosem voltam fellángolós időszakban. Minek? Az egy felszínes formája a szerelemnek. Ami most van közöttünk, az egy sokkal mélyebb, tiszteletteljesebb állapot.

" Hanem keresnie mást, akivel oda-vissza működik a szerelem és az elfogadás! "

Pont, hogy az általad emlegetett rózsaszín ködben nincs elfogadás, hiszen nem is olyannak látjuk a másikat, amilyen valójában, hanem amilyennek látni akarjuk. Ez nem kihívás. Az a kihívás, amikor már teljesen tisztában vagy a másik fizikai és lelki hibáival, és még ÚGY IS tökéletesen el tudod őt fogadni. Na az szerelem.

"Áruljátok már el, hogy mitől unalmas egy olyan kapcsolat, amiben megvan az egymás iránti feltétlen tisztelet és szeretet, és minden klappol?"

Tudod, 24-es, vannak felszínes és mélyérzésű emberek. Ne érts félre, semmiféle pejoratív felhang nincs a soraimban. Egyszerűen csak közlöm a tényeket. A mélyérzésű embernek nehezen elfogadható, hogy beletespedjen egy langymeleg kapcsolatban, ha mégoly biztonságos is. Neki nem csak érzések, hanem érzelmek kellenek. Hatalmasak. Olyan, ami földbe döngöl, vagy mennybe visz. Az életben minden, így az érzelmi szinted is egyensúlyra törekszik. Minél mélyebbre süllyedsz a bánatban, annak elmúltával a túlkompenzálás ereményeképpen annál nagyobb boldogságra vagy képes. És fordítva. Ha vízfelszínhez akarom hasonlítani, egyikünknek vihar korbácsolta tenger, másikunknak erdei tavacska az érzelmi élete. Az előbbiben hatalmas hullámok és hullámvölgyek követik egymást, utóbbiban sehol egy hullám, de még csak egy fikarcnyi fordozódás sem. Kétségtelen, hogy utóbbin sokkal kényelmesebb és biztonságosabb ellavírozni életed ladikját, de ez a kényelem és biztonság egy idő után baromi unalmassá tud válni.

Értem, mit szeretnél mondani, de szerintem a felszínesség mást jelent, mint amit te mondasz. Ráadásul szerintem nem lehet csak a "felszínes" és mély érzésű csoportba belegyömöszölni az összes embert. Ez kissé fekete-fehér így.

Tényleg értem, amit írsz, és egy langymeleg kapcsolat nyilvánvalóan nem jó, de attól még, hogy nincs rózsaszín köd, az nem feltétlen egyenlő a langymeleg kapcsolattal. Szerintem a sok lángolásban és a hullámvölgyben is el lehet fáradni - én sem bírtam sokáig. Ettől most felszínes vagyok? Nem, kifejezetten mély érzésűnek tartom magamat. És én speciel nagyon örülök, hogy most olyan kapcsolatban vagyok, amiben szívesen szülök, hiszen tudom, hogy biztonságban vagyunk érzelmileg. :) Nekem ez a teljesség, a szerelem. Én ilyen szemmel írtam tanácsot a kérdezőnek.

Igazad van, már amikor elküldtem, éreztem, hogy sántít a dolog, kihagytam dolgokkat az okfejtésemből. Olyanokat pl., hogy nem állandó az, hogy ki mire vágyik: Aki folyton emberekkel van körülvéve, magányra, aki egyedül él, társaságra. Ugyanez áll az érzelmi életre is. Aki tengeren hányódik, csendes lagúnáról álmodik, aki silány pocsolyán vegetál, az a vihart szomjazza.

Aki révbe ért, megpihen. Hogy meddig tart ez a pihenő, az függ az érzelmek mélységétől. Aki megtalálta az igazit, soha többé nem kíván útra kelni, lett légyen akármilyen mély érzésű emberke is. Aki nem volt ilyen szerencsés, választhat. Vagy hátrahagyva mindent ismét hajóra száll, vagy élete végéig képes a világítótorony őrével elvegetálni. A mélyérzésű emberkék az előbbi csoportba tartoznak, a sekélyesek az utóbbit gazdagítják.