Van olyan nő, aki úgy döntött, hogy nem vállal gyereket, és egyáltalán nem bánta meg?

Főnököm. Multinál felső vezető, nagyon jól keres, rengeteg idejét tölti a munkahelyen, meetingeken, akár külföldi utakon. Neki elég, ha a tesója kislányával néha együtt van. Már igaziból 39-40 éves, tehát a korból is kifutott, és nem is találta meg az igazit, akivel esetleg el tudta volna képzelni a családalapítást. Elvan így, ahogy látom. De mivel ő nem én vagyok, lehet, hogy legbelül zavarja. Ami fura nekem az egészben, hogy amúgy meg olyan kedves és anyás természete van, hogy nem tudom összerakni ezt, ha érted mire gondolok.

Amúgy én még olyat senkitől nem hallottam, hogy lett gyereke, és azt megbánta volna.

Fordítva egy nőtől hallottam, egy német bemondónőtől, aki könyvet is írt róla, (de talán neki végül egy azért lett) de ő írt a karrierizmusáról egy könyvet, amit megbánt.

De más embertől nem hallottam olyat, hogy megbánta volna, hogy nem lett gyereke.

Ja, és Balázs Klári is beszél erről az egészről itt:

http://www.youtube.com/watch?v=ZwDiDXyGBgI

Hm. ennyi.:-)

Két barátnöm van, akik nem akartak soha gyereket.

Az egyik gyerekkorától elég gyenge egészségügyi állapotban volt (nem igazán beteg, de minden lehetséges fertözést elkapott, és igen gyakran voltak különféle betegségei), a gyerekkora meg igencsak rossz volt egy alkoholista apa miatt. Ö már egész fiatalon nem akart gyereket, a késöbbi férje is egyetértett ezzel. Idöközben már nem él, 50 évesen meghalt.

A másiknak nem volt semmi rossz élménye, nagyon szép gyerekkora volt, de soha nem érezet, hogy neki kellene egy gyerek, a munkáját tartotta fontosnak. A gyerekek iránti igényét böven kielégítik a tesvérei gyerekei. Most 50 éves, és elégedett a helyzetével.

Jelen. 37 éves vagyok, 7 éve házasságban, szerencsére a férjem ugyanígy gondolkodik a gyerektémáról. Én sosem vágytam gyerekre, ezért sosem fogok szülni. Kiskoromban a nővéremmel együtt rengeteget bántott minket az anyánk, vert is, de lelkileg is. Mást sem hallottunk, hogy minek születtünk meg, mi tettük tönkre az életét stb. Majd végignéztem, hogy a nővérem egy az egyben ugyanezt csinálta a saját lányával, ütötte ok nélkül és őt hibáztatta a tönkrement életéért (nagyon korán szült, kimaradt a suliból, a fickó terhesen otthagyta stb.)

Mivel élőben láthattam, hogy igenis vannak nők, akik nem szeretik a saját gyereküket, ezért nekem valahogy nincs kedvem kísérletezni azzal, hogy vajon én az enyémet megszeretném-e. Valószínűleg nem, mert nem vagyok egy türelmes alkat, irritál a gyereksírás, nem olvadozok egy fagyival összekent, retkes gyerekarc láttán, nem mulattatnak a "gyerekszáj" ostobaságok... Nem fogom a társadalom elvárásai miatt tönkretenni az életemet.

A legjobb barátnöm soha sem akart gyereket, nekem meg mindig bennem volt, hogy nekem gyerek nélkül nem lenne teljes az életem. (NEM vagyok anyatigris, de van négy gyerekem.)

Sokan nem értik, hogy hogy tudunk jó barátságban lenni ennyire ellentétes alapállással.

Neki kezdettöl (gimis korunk óta) világos volt, hogy az életét gyerek nélkül képzelni el, ezt be is tartotta, és egyáltalán nem bánta meg, ö egyszerüen nem anyának való.

Nekem szintén azóta volt betervezve négy gyerek, és nekem is sikerült (emellett egyetemet is végeztem, volt komoly, felelöségteljes munkám is), és nekem így tökéletes az élet.

Egymást elfogadjuk olyannak, amilyenek vagyunk és soha nem próbáltuk meggyözni egymást ezen a téren (sem).

Idöközben a gyerekvállalás már nem téma a korunk miatt, de tényleg van, akinek nem KELL gyerek a teljes élethez.

39 éves vagyok férjnél vagyok 12éve. a férjem és én sem akartunk gyereket. Nagyon sok házaság ment a gyerekek miatt tönkre a környezetünkben. nagyon jól el vagyunk van 3 kereszt gyerekünk ,és nagyon jól el vagyunk velük.

a gyerekre forditott energiánkat magunkra forditjuk. Utazunk ,a világba jővünk megyünk.