Van itt olyan család, aki nem tud félretenni semennyit?

43-as! Ez hihetetlen, ezt nem gondoltam volna... :-O

SirLancelotnak reagálnék:

Én sem értem. Ugyanis nem így álltunk gyerekvállalás előtt. Hidd el, hogy a mostani helyzetünkben eszünkbe se jut ilyesmi.

Saját lakásban élünk (örökség, ENNEK IS ÁRA VOLT, a férjem szüleitől, már nem élnek :-( ), nincs hitelünk ma sem, nem is volt. (a diákhitelt leszámítva)

Jól kerestünk mindketten, én az állami szférában dolgoztam több éve, közben diplomáztam le, hogy jobb fizum legyen, véglegesítve voltam.

A férjem szintén több éve dolgozott, ő háromszor annyit keresett mint én, totál biztos állása volt.

A hangsúly a "volt"-on van. Ugyanis ahogy összejött a gyerek, engem elengedtek (még akkor nem tudtam, hogy terhes vagyok, amúgy sem számított volna, csoportos létszámleépítés volt)

Volt megtakarításunk is, de közben derült égből a villámcsapás: a férjemet is elengedték, ahogy a gyerek féléves lett. És a megtakarításból országszerte keresett állást - sikertelenül. Azóta minden volt, csak akasztott ember nem. Mindent elvállal, ami csak az útjába kerül.

És engem meg mindenhonnan visszautasítanak, mert gyerekem van, és ez komoly.

A megtakarításunkat közben feléltük, meg mindig vettünk belőle olyat, amire szükség van: pl egy öreg autót (a mostani melójához elengedhetetlen)

És már ebből van elegem. Ezt egyáltalán nem így terveztük.

És a 45-ös válaszoló tapintott rá a lényegre: támogató szülők nélkül aligha lenne előre jutni. Én már 17 éves korom óta dolgozom akkor még diákmunkában, úgy érettségiztem le, majd diákhitelből tudtam csak lediplomázni (nem büfészakon) engem egyáltalán nem tudtak támogatni a szülők, a mai napig sem tudnak.

-740 ezer forinttal kezdtem az életemet. Szerinted?

Megpróbálok mindent pozitív oldalról szemlélni, de sorra kapjuk a pofonokat, és egyre csak lejjebb és lejjebb süllyedünk.

Köszönöm mindenkinek a választ.