Ismertek olyan házasságokat, melyek vagy az egyik anyós vagy a másik anyós, vagy mindkét anyós miatt végződtek válással?

Azt gondolom, hogy ez nem anyós kérdés, hanem férj-feleség kérdés. Mindenki maga dönti el, hogy milyen szinten hagyja a szüleit beleavatkozni az életébe.

Velem ilyen még nem volt, mert egyrészt nem bíztam a gyereket napi szinten a nagyikra, másrészt ha beleszóltak valamibe leállítottam őket /igen anyut is/, mondván nagy lány vagyok, megoldom.

Ez azokba a családokba probléma amit írsz, ahol a férj feleség gyerekek még, akárhány évesek is. Olyanok, akik képtelenek kiállni magukért és a házastársukért.

Szerintem fontos, hogy még időben megszabjuk anyós/após "szerepét", hogy meddig mehetnek el és tudni kell őket kategorikusan leállítani. Amire szerintem sokat számít, hogy az adott szülőt a saját gyereke állítsa le. A szülők persze nyilván nehezen tudják megállni hogy beleszóljanak a "gyerekek" életébe (akik már lehet hogy a 30-on is túl vannak), mert ugye ők a idősebbek, ők jobban tudnak mindent (pláne a gyereknevelés). De ha hagyjuk, hogy eleinte beleszóljanak vagy irányítsanak, akkor ne csodálkozzunk azon, ha ez később nagyobb méreteket fog ölteni.

Ki kell állnunk a házastársunk mellett, mert ez erősíti a kapcsolatot és az összetartozást, hogy tudjuk, a párunk akkor is ki fog állni mellettünk, még ha az anyja azt is mondja neki, hogy a Katika nem tud főzni, vagy hogy Béla nem tud egy szekrényt összerakni.

A nagyszülők állandó ottléte ellen van egy nagyon jó megoldás, kellően messze kell költözni. (tudom, sok esetben nem megoldható, de ilyen esetben viszont számítani kell gyakori látogatásra)

"Mindenki maga dönti el, hogy milyen szinten hagyja a szüleit beleavatkozni az életébe."

Amit a kedves hsz irt, hogy azok engednek beleszolast az eletükbe, akik meg "gyerekek", ez sztem is teljesen igaz. Az idezett allitassal viszont nem ertek egyet, ez pont forditva van: a szülö dönti el, h mennyire engedi el magatol a gyereket, mennyire engedi szabadon gondolkodni, függetlenedni, felnöttnek lenni (ahogy a normalis fejlödes megkivanja), "szabadszajunak lenni"...stb. Vannak nagyon agressziv modszerek sajnos, amivel barki megfekezhetö, egyszerüen azert, mert a tuleles az elsödleges es legfontosabb ösztön, es ez forog kockan bizonyos esetekben (tehat a gyerek vagy a tulelest valasztja a függessel, vagy a halalt).

Kerdezö, kesöbb irok a kerdesedre.

Az anyós csak akkor tud beleavatkozni a kapcsolatba/házasságba, ha hagyjátok.

Nekem mondhat, amit akar. Egyik fülemen be, a másikon pedig ki. Ő is boldog, mert mondhatja, engem pedig nem zavar, mert azt mond, amit akar, nem érdekel.

11:35 írja jól

Nálunk is ez van.

Mi tudjuk mit hogy akarunk a férjemmel.

Anyós,anyám próbál beleszólni,meghallgatjuk,közben kigondolom mi lesz a másnapi ebéd,hova kell menni intézni ezt azt,majd amikor észlelem,hogy végzett a mondandójával,mondom,hogy majd átgondoljuk a tanácsát,és végül úgyis azt csináljuk,amit eredetileg akartunk.

Aki lepontozott, gondolkodjon el rajta es nezzen ennek utana a pszichologiaban. Meg egyszer, bövebben, de nagyon "összesüritve": minden szülö maga neveli a gyereket, normal modon csak gyerekkorban, igy belenevelheti a kötödest, függest is, emiatt töle függ, elengedi-e a fiat/lanyat vagy nem. (Erre azt szoktak a lepontozok irni egyebkent, mire vegre megertik, hogy "ilyenhez meg nem mennek hozza":)) Veressel nevelheti ugy, hogy pulikutyakent lesi a kivansagait a gyereke, nem engedi felnöni a pubertaskorbol es felnöttkent sem tud teljesen elszakadni es normalis felnött eletet elni. (Az ilyen anyakat persze nem a gyerek szeretete elteti, de sajnos nagyon sok szemelyisegzavarossag hataran levö, latszolag egeszseges ember van.)

Nyilvan a "nekem mondhat, amit akar", "meghallgatjuk, majd átgondoljuk" tipusu hozzaszolok esete nem erröl szol - akik bizonygatjak, hogy ök önalloan döntenek, azokat elengedte a pubertaskorban az anyja. Ott nincs is ilyen nagy problema es nem is megy emiatt szet a hazassag, ott csak a 2 felnött felen mulik a kapcsolatuk. De szerintem kerdezd meg kedves Kerdezö azokat az embereket, akikröl irod, hogy szetment a hazassaguk, es figyeld meg a serelmezett ferj/feleseg viselkedeset az anyjahoz/apjahoz!

Ebben is tamadni szoktak, pedig ez is a pszichologiabol: anyos-meny kapcsolatban nem a meny kezdi a galibat (miert is lenne oka?), hanem az anyos, leggyakrabban nem is tudatosan, mert sertönek erzi, amiert elvettek a fiat.

Elsöre egyeblent a Romeo es Julia jutott eszembe, talan ez a (több?) evezredes problema kesztette Shakespearet ennek megirasara. :) (Ha tenyleg szakdoga, akkor egy ötlet, amit belefüzhetsz.:)) Tenyleg regi problema. A mohamedan kulturakban pl. meg a közelmultban is elöfordult, hogy a hivatalos verzio szerint a meny magatol gyulladt meg a konyhan a tüzhelynel, valojaban anyos allt a hatterben.

"Mi az ellenszer az ilyen anyósokra?", "Mit lehet kezdeni az ilyen anyósokkal akik uralni akarják fiuk életét és döntéseit akkor is, mikor az már házas férfi ember?"

Semmit, mert meggyözni senkit sem lehet. (Dale Carnegie Sikerkalauz c. könyve kiter erre, miert.) En is ezert irom ezeket - hiaba, mindjart jönnek az önalloak. (Egyebkent en is önallo vagyok, engem is engedtek felnöni.) Tehat visszaterve a temahoz, egyszerüen az anyostol függ a viselkedese, az ö döntese. A meny a feje tetejere is allhat, akkor is az ö döntese, hogy ez hatassal van-e ra vagy nem. Biztos akadnak, akik a meny viselkedesenek megvaltozasatol megvaltoznak (en nem ismerek ilyent), es vannak, akik nem - ez mindenhogy az anyostol függ.

4.