Ti hogy bírjátok elviselni az élet igazságtalanságait?

Sajnos anyánk egyedül nevelt fel hármunkat, mert apánk alkoholista lett ès a válás után teljesen megszakította a kapcsolatot velünk, termèszetesem gyerektartás nèlkül ( bármikor kèrvènyeztük az államtól, mindig küldött pár ezer forintot, hogy beszüntessèk az eljárást fèl èvekre.

Anyánk az a tipikus "Skorpió": minden csak úgy lehet, ahogy ö akarja, bem tür ellentmondást, depressziós ès agresszív, egèsz gyerekkoromban rettegtem töle. A testvèreim sajnos ugyanilyenek, èn alapból nem szólok hozzájuk, hogy ne legyen vita, de kèpesek csakazèrt is mindembe belekötni.

Az elmúlt 20 èvem azzal telt, hogy nèlkülöztem, osztálykirándulásra nem telt, kólát ès csokit csak ritkàn láttam, nyarani èletemben kètszer voltam. Mióta diákmelózok, azóta fizetèsem X százalèkát le kell adnom, tehât alig marad valamim, az is megy a tandíjra.

A páromnak nagyon összetartó, viszonylag jómódú családja van. Èn pedig irigykedem másokra, amièrt az èn anyámnak semmit n lejet elmondani, a testvèreimre egyáltalán nem számíthatok, a tágabb család szemèben èn vagyok a feketebárány, mert fel mertem szólalni ellenük, ha igazságtalanul bántak velem (tesóim jó szokása volt mindent rám fogni).

Irigykedem, amièrt mások 22-23 èvesen mèg èletükben nem dolgoztak, de külföldön nyaralnak a szülök pènzèn, fürdöbe járnak ès mkziba, èn meg azt sem tudom már, hol dolgozzak, hogy ne kelljen diákhitelt felvennem. Mert ugye a 450 pontommal elvileg nem vagyok elèg okos az állami támogatàshoz, mindeközben a síkbuta, de gazdag ismeröseimnek fizetik a szülök az egyetemet, miután belekültek egy minimum ponthatáros helyre - az meg egy munkáltatót sem èrdekel diploma nèlkül, hogy hány nyelven beszèlek.

Úgy èrzem, nem bírom tovább. Mindig erös, pozití szemèly voltam, ès hitem abban, hogy tanulással, szorgalommal elörèbb lehet jutni, mára azonbam kezdel kiábrándulni. Jó embernek tartom magam, sokat önkènteskedtem ès alapvetöen szeretek másokat - mostanában viszont egyre irigyebb leszek, amièrt másoknak semmot nem kell tenni a vágyaikèrt, èn meg hiába teszek, sehova nem jutok.

Nincs sem normális családom, se pènzem, se állandó munkám (egy ève keresek), ès vègig kell nèznem, hogy mindenki ezt kap-azt kap, ide megy-odamegy, nekem mèg strandra menni sincs lehetösègem.

Nèha úgy èrzem, hogyha nem lenne a párom, bevennèk egy dovoz nyugtatót :(