Már nem bírom elviselni azt az életet, amit már évek
óta élek! Teljesen el vagyok keseredve, már nem látok
reményt a változásra! Egyáltalán van még esélyem,
hogy rám is felnézzenek az emberek?
Figyelt kérdés
Megpróbálom összefoglalni a problémáimat, de előre is elnézést kérek, ha hosszú lesz. Igaz, már sokszor siránkoztam itt gyakorin, de sosem éreztem azt, hogy segített volna az elindulásban. Lehet, hogy most sem fog, de legalább kiírtam magamból. Na szóval kezdjük az elején. 20 éves vagyok. Van egy 22 éves bátyám és egy 18 éves húgom. Óvodás korom óta zárkózottsággal, gátlásossággal, önbizalomhiánnyal, és ismerkedési félelemmel küzdök. Ezek azok, a problémák, amik tönkretették az eddig eltelt éveimet. Már ott tartok, hogy minden nap ez foglalkoztat, rengeteget gondolkodok, elmélkedek, és mindig ezeket a kérdéseket teszem fel magamban: Mi az oka, hogy ennyire zárkózott lettem? Miért kellett megszületnem? Mi az én életfeladatom? Vajon hogyan alakul majd az életem? Felnéznek valaha is rám az emberek? Ha nem a záróvizsgáimra készülök, és nincs semmi dolgom, a napom legtöbb részét az álmodozás, a problémáimmal való foglalkozás tölti ki. Már nem járok gyakorlatokra sem, csak a vizsgák vannak hátra és végzek a szakmával. Már teljesen beleőrülök a folyamatos gondolkodásba komolyan és úgy érzem teljesen beszűkül a világnézetem. Egyszerűen nem tudok másra koncentrálni, ami annak is az oka, hogy nincs mit csinálnom, nem tudom mivel kössem le magam. Már számtalanszor visszagondoltam óvodáskoromra, mikor elkezdtek kiközösíteni, bántani a többiek, szó szerint félelemben, rettegésbe telt az idő, amit ott töltöttem. Emlékszem mindig az óvónénikhez futottam és mindig a közelükbe akartam maradni, hogy ne tudjanak bántani. Azelőtt kisebb koromba teljesen más voltam. Cserfes, életvidám, mosolygós életet éltem, a családban én voltam a leghangosabb, még a bátyámnál is elevenebb voltam. Még a rokonok előtt se fogtam vissza magam, sokszor kaptam is a szüleimtől a szidást, hogy maradjak már kicsit csendben. Akkor mindenki előtt önmagam mertem lenni, nem érdekelt, hogy mit szólnak mások a viselkedésemhez. Nem féltem semmitől, nem stresszeltem semmin, túl tudtam tenni magamat, ha a szüleim emiatt leszidtak, éreztem, hogy ennek ellenére szeretnek és boldog voltam. Életemben két barátnőt sikerült csak szereznem, egyiket óvodáskoromban a másikat ált. iskola alsó tagozatában. De sajnos rövid ideig tartottak, mivel mindenkit másfelé vitt az élet. Se ált. iskolába, se középiskolába, se pedig a mostani osztályomba nem sikerült beilleszkednem, kijártam úgy, hogy szinte egész nap ültem a helyemen, szünetekben nem mentem ki, és barátokat sem tudtam szerezni. Ált.iskolába volt a legrosszabb, mivel ott sokan bántottak, kiközösítettek. Középiskolába csak néha fordult elő, de inkább levegőnek néztek. A mostani osztályomba végre sikerült egy barátnőt találnom, talán róla mondhatom el, hogy tényleg barátnak is érzem, és ha vége lesz a sulinak, akkor is tartani fogjuk a kapcsolatot. Már annyira bezárkóztam, a sok bántás és kiközösítés miatt, hogy már a szüleim, a bátyám, sőt a nagyszüleim előtt se merek beszélni, ezáltal teljesen megváltozott a velük való kapcsolatom. Mikor a kiskori képeket nézegettük, mondták, hogy kiskoromba teljesen más voltam és az az énem nagyon tetszett nekik, és sajnálják, hogy megváltoztam. Nem merek előttük megnyílni, önmagam lenni. A közös étkezéseknél is a tesóim és a szüleim tök jól elbeszélgetnek, én meg csak csendben vagyok, olyan mintha én nem is tartoznék közéjük. A húgom az egyetlen olyan személy az életemben, aki előtt teljesen meg mertem nyílni, mellette önmagam lehetek, és egyáltalán nem vagyok vele zárkózott. Egyedül neki merek a problémáimról beszélni, sokszor már elege is van belőlem. Ált. iskolában ő is bezárkózott és bántották, ezért teljesen átérzi a helyzetemet. Szerencsére ma már sikerült megváltoznia, vannak igaz barátai, és újra az a vidám, optimista lány. Saját maga határozta el, hogy nem akar így élni, és elkezdett pozitívan gondolkodni, megbocsátott azoknak, akik bántották, és továbblépett. Már rengeteg tanácsot adott nekem is, a saját tapasztalatait is elmesélt. Rajta látom legjobban, hogy segíteni akar, már mindennel próbálkozott, de rájöttem, hogy nekem kell megtennem az első lépéseket. Csak ez sajnos nekem nem olyan egyszerűen megy, mint neki régen. Mikor megkérdeztem tőle, hogy milyen vagyok valójában, azt mondta, látja bennem azt a cserfes, mosolygós, kedves, életvidám lányt, aki kiskoromba voltam. Azt mondta, hogy benne is maradt még zárkózottság, ami talán mindig is az élete része fog maradni, amit el is fogadott. Olyan mintha a barátnőm is lenne egyben, de mégis egyre jobban féltékeny, irigy vagyok rá. A szüleim sokkal többre értékelik a bátyámmal együtt, mint engem. Mindig is kitűnő tanuló volt, megvan a középfokú nyelvvizsgája, ősztől egyetemre megy és lesz diplomája. Egyedül ő fog egyetemet végezni a családban, ezért különösen nagyra értékelik a szüleim. Lehet azért is, mert ők csak szakmunkást végeztek, és mindig is azt akarták, hogy az egyetlen jó tanuló a családban sikereket, nagy dolgokat érjen el az életben, ha már egyszer nekik nem sikerült. Bátyámra pedig azért néznek fel, mert sikeres a munkájában, megvan a jogsija, és sok mindenhez ért, csomó dolgot tud a világról, elég tapasztalt, és érett gondolkodású. Pedig nem volt annyira jó tanuló és csak egy szakmát végzett. Én meg úgy érzem semmit nem tudok felmutatni és nem értem el semmit még az életben. Mintha észre sem vennének, hogy én is a család tagja vagyok, folyton csak parancsolgatnak, és kb. 5 évesen kezelnek. Anyukám állandóan anyáskodik felettem, mindent a számba akar rágni, és nem látja, hogy már 20 éves vagyok. Apukám meg a bátyám, pedig csak elviselik a jelenlétemet, de nem szólnak annyira hozzám. A jelenlegi legnagyobb álmom, hogy érezzem, hogy szeretnek az emberek, élvezik a társaságomat, és teljesen elfogadnak. Meg persze egy párkapcsolat is jól jönne már. Van is egy srác, akivel pár hónapja folyamatosan leveleztünk, meg kétszer találkoztunk. Elmondtam neki a problémáimat őszintén, és azt mondta segít legyőzni, és elfogad. Szerelmes belém, de én nem igazán tudom mit érzek iránta. Fogalmam sincs mit kellene tennem,, hogy rám is felnézzenek és értékeljenek az emberek és ne csak azt a szerény, szürke, unalmas kisegért lássák. Szeretném elhinni a húgomnak, hogy még ott van bennem az az életvidám lány. Köszönöm, ha valaki elolvassa ezt a hosszú levelet és tanácsot ad!
2013. máj. 17. 19:38
1/10 anonim válasza:
Kapaszkodj a srácba és a saját párkapcsolatodba, ez egy kiút ebből. Ha nem is vagy szrelmes, próbáld meg vele!
Kell valami ami kimozdít ebből, talán új ötleteket is kapsz ettől a kapcsolattól.
Nem kell hogy felnézzenek rád az emberek, elég, ha el tudod tartani magad. Legjobb lenne, ha komolyra fordulna a dolog a sráccal, házasságot kötnél stb.
2013. máj. 17. 19:48
Hasznos számodra ez a válasz?
2/10 anonim válasza:
Átértem a problémádat. Figyel ott a barátnőt és az a kedves srác. Indulj el ezen a nyomon. Nekik vannak barátaik. Na pl beszéld meg a barátnőddel, hogy ha van hasonló csendesebb, vagy legalább ne lenéző típusú barátnője akkor egyszer menjetek el mind a 3-an moziba vagy sétálni. És merj vele is beszélni, elmondani a véleményedet. Azután, egyre könnyebb lesz beszélgetni egyre több emberrel.
2013. máj. 17. 19:50
Hasznos számodra ez a válasz?
3/10 anonim válasza:
Hűha :) Tényleg neked kell változnod, és a lábadra állnod. Ne engedd, hogy 5 évesként kezeljenek, ha rokonokkal ebédeltek, próbálj bekapcsolódni a témába. Vállald fel büszkén azt aki vagy, mert önmagunknak lenni minden körülmények között nagyon sokat ér. A srácot mennyire ismered? Milyen messze lakik? Ha komolyak az érzéseid iránta, szerintem próbáld meg a párkapcsolatot. Egy kapcsolatban tud igazán kiteljesedni az ember. Viszont a mindennapi életben egyedül te tudsz tenni az ellen, hogy ne szerény, szürke, unalmas kisegért lássanak. Ha gondolod írj, szívesen levelezek veled :)
Nincsen veled semmi probléma hidd el.Nagyon aranyos vagy,és szimpatikus.A választ is megfogalmaztad a kérdésedre a leveledben,lehet hogy te nem vetted észre de én igen.Tudod azon is dolgoznunk kell minden nap hogy elfogadtassuk magunkat,és hogy építsük a kapcsolatainkat,magától ez szinte senkinek sem működne.Ha azon dolgozol hogy bezárkózz akkor az fog működni,legyél önmagad ne görcsölj annyit. Szeresd és fogadd el önmagad
olyannak amilyen vagy és ezt otthon is észre fogják venni.Figyelj oda más emberekre,ne csak magadon legyezgesd a gondolataid.
2013. máj. 17. 21:07
Hasznos számodra ez a válasz?
6/10 anonim válasza:
És ne hagyd magad,ez nagyon fontos ha valaki megbánt téged akkor gondolkozz el azon hogy milyen módon tudnád elérni hogy veled ezt ne merje az illető megtenni,egy stratégiai gondolkodás ez egy kicsit.De fejtsd ki nemtetszésedet amikor valaki megsért és hogy ő sem különb nálad... valamiben figyeld meg az illetőt aki megbánt és ha valami hibát találsz benne rajta akkor azt fel tudod használni ha sértegetni próbál,és mindjárt visszább vesz az arcából ha látja hogy kivel áll szemben.Jelen esetben veled.Ne engedd meg az a lényeg hogy veled rosszul viselkedjenek.Ennyi.
2013. máj. 17. 21:17
Hasznos számodra ez a válasz?
7/10 anonim válasza:
Itt a válasz a kérdésedre a te válaszod:Hát legyél ilyen, mi tart vissza?Csak törekedj erre amit leírtál.
Azelőtt kisebb koromba teljesen más voltam. Cserfes, életvidám, mosolygós életet éltem, a családban én voltam a leghangosabb, még a bátyámnál is elevenebb voltam. Még a rokonok előtt se fogtam vissza magam, sokszor kaptam is a szüleimtől a szidást, hogy maradjak már kicsit csendben. Akkor mindenki előtt önmagam mertem lenni, nem érdekelt, hogy mit szólnak mások a viselkedésemhez. Nem féltem semmitől, nem stresszeltem semmin, túl tudtam tenni magamat, ha a szüleim emiatt leszidtak, éreztem, hogy ennek ellenére szeretnek és boldog voltam.
2013. máj. 17. 21:21
Hasznos számodra ez a válasz?
8/10 anonim válasza:
őszintén mondom nem szoktam az ilyen hosszú gyk-s szövegeket végigolvasni de ezt elkezdtem és megfogott benne valami.... gondolj arra, hogy SOSEM KÉSŐ VÁLTOZTATNI ÉS MEGVÁLTOZNI!
írásodból úgy vettem észre, benned minden megvan, hogy újra a vidám cserfes lány légy aki valaha volt csak félsz tőle mert úgy érzed, hogy az emberek és a családod már megszokott ilyennek... a fiúval szerintem ne járj akkor ha nem szereted ( de azért megpróbálni lehet a kapcsolatot)
2013. máj. 17. 21:44
Hasznos számodra ez a válasz?
9/10 anonim válasza:
Mond el otthon a tükör előtt magadnak hangosan ötször mindennap hogy én szeretem magam,én szeretem magam stb.Nagyon hatásos 1 hónap és tapasztalod a változást;-)
2013. máj. 18. 08:23
Hasznos számodra ez a válasz?
10/10 anonim válasza:
nem baj, ha nem pörögsz, és nem te vagy a középpont.
Középső gyereknek nehéz lenni.
Hallgass a húgodra. ne irigyeld, hanem utánozd. Figyeld meg, ő hogyan viselkedik. Mi az, ami jobban megy neki, mint neked, és azt csináld utána.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!