Hogy tudnám elviselni a szüleim, amíg újra találok munkát?

Tíz év után oda jutottam, hogy haza kellett költöznöm, 25 éves létemre. Négy hónapja nem találtam semmilyen állást, emiatt a párom szakított velem, pont mire a pénzem elfogyott, sem albérletre, sem megélhetésre nincs már. Álmomban nem gondoltam, hogy valaha így járok, eddig mindig hamar találtam munkát, és meg tudtam oldani a dolgaim.

Na de most itt vagyok. Persze az önbizalmam nulla, ekkora kudarc talán még sosem ért. Az önbizalmam sehol nincs, szörnyű ez az állapot. Gőzerővel igyekszem keresni, lakást már találtam is, de állást még nem.

Ők pedig nem segítenek. Oké, hogy anyagilag nem állnak jól, de nem is erről van szó. Jobb híján a házimunkát egy az egyben átvállaltam, plusz mivel ők lusták takarítani, nekiálltam körbesikálni a házat.

Erre mit kapok? Tegnap este kiszóródott a zsemlemorzsa a pultra és elfelejtettem. Ma hazajött anyukám és leordította miatta a fejem. Az a tény, hogy egyébként amikor hazajöttem, kábé hatvan koszos tányér állt a mosogató körül, belepenészedett ételmaradékkal, és azt mind megcsináltam és azóta minden nap elmosogatok, rendet rakok, mindegy. Hogy a tűzhelyet kivakartam a féléves ráégett zsírból (és itt a vakarást szó szerint kell érteni, mert ők semmilyen tisztítószert nem használnak, csak sampont vagy mosogatószert, ami önmagában semmit nem ér), mindegy. Ugyanígy a kádról, mosdóról is minimum féléves koszt szedtem le, de ez esetenként órákig tartó súrolást jelent. Most indult dolgozni, lecseszett, hogy miért van a vasalón kikapcsolva a gőzölés. Mondtam hogy azért, mert a vasalnivalót kivasaltam rögtön mosás után, amíg még vizes volt és gondoltam, minek gőzöljek rá, ha már spórolni kell. De kiderült, hogy azzal, hogy vasaltam, áramot pocsékoltam. Pedig szerintem pont az ő módszerük pocsékolós: mindenki mielőtt indul, kivasalja azt az egy inget, amit felvesz. Ehhez persze mindig újra és újra fel kell fűteni a vasalót. Én meg egyszer fűtöttem fel, és azzal mindent kivasaltam.

Emellett azért is szekálnak, hogy sokat ülök a gép előtt. De könyörgöm, ha egy picit idenéznének, látnák hogy állást keresek. És igen, este ülök neki és akkor sokáig csinálom. Mert napközben itt dolgozom, hogy nekik ne kelljen, amikor hazajönnek.

Tudom, hogy az én bajom, hogy nem találok állást és örüljek hogy itt lehetek és nem kellett a híd alá mennem. De még alig egy hete vagyok itt, és már most érzem, hogy felőröl, hogy bármit csinálok, az nem jó, sehogy, sose jó.

Ja és persze nem is örülnek annak, amit csinálok, valamelyik este mondta anyukám, hogy berak egy mosást. Mondtam hogy ne fáradjon, kimosok én holnap. De csak azért is berakta (persze ki már nem teregetett, ezért reggelre bebüdösödtek a ruhák, azaz moshattam újra, igen, így kell spórolni). Másnap meg mártírkodott, hogy neki még késő este mosnia kellett... és ez akárhonnan nézem, nettó mártírkodás, mert nem, nem kellett. De mással is folyamatosan ezt csinálja.

Én komolyan nem tudom, mit csináljak, meg fogok itt bolondulni! Persze nem volt véletlen az se, hogy anno tíz éve menekültem innen... mit tehetnék???