Miért tanácsoljátok mindig a 18 körülieknek, hogy menjenek dolgozni és albérletbe, ha nem jó otthon?

én sem értem, hogy gondolják? Onnan nem családtag, mehet a világnak?Pláne két diplomával meg két szakmával, jogosítvánnyal nyelvvizsgával, gyakorlattal is olyan egyszerű ma állást kapni!Kapkodnak biztos a 18 éves érettségizettekért.

Persze. Megél, ha muszáj. De manapság más sem igyekszik egyszemélyes háztartást vezetni, hát négyen is alig jövünk ki a pénzből! Horribilis rezsi, gyenge bevétel, és egekbe menő ingatlanárak!

Inkább a tanácsadóknak is össze kéne költözniük valakivel!

Jó a kérdés, pont azon gondolkoztam, föl kellene tenni valami ilyet, vagy épp azt, miért esnek neki egy kamasz torkának, ha beszélni mer a problémáiról.

Én írta tegnap, hogy 16 éves korom előtt állami gondozásba vetettem magam, onna megszöktem, azóta a magam lábán állok. Nos ne tanácsolom ezt mindenkinek, de a két legutóbbi kérdés elég durva esetekről szólt, ott azért ez megfontolandó. Persze, van amikor a helyzet messze nem olyan súlyos, hogy ilyen lépést indokolna, csak túlnyavalyogják. Azt is tudom, hogy nehéz, hogy a fenébe ne, a ilyen fiatalokat sokszor elzárhják a normális emberi közösségektől, 16 évesen én is úgy mozogta az emberek közt, mint egy Mars-lakó, aki a hat huszas űrsiklóval érkezett, de nem baj, a szüleim ne neveltek fel, felneveltem én magam, késve érettségiztem, késve kezdtem az egyetemet, de már többet ettem le az asztalra, mint az anyám.

Engem az akaszt ki, mennyire következetlenek az emberek: 18 éves korodig tűrj, légy engedelmes gyermek és csak a anyád bodlogságára gondolj, ebből ne zökkentsenki egy gyilkossági kísérlet sem, de készülj föl rá, hogy ezek után a 18. születésnapodo a utcára dobhatnak. Röhej a köbön, jól írtad a másik topikban, hogy az állami gondozottakat sem teszik az utcára amint nagykorúak lesznek, nekem a nevelőotthonban 18-22 éves szobatársaim is voltak. A gyerek nem tulajdon, amit használunk vagy eldobunk, és az hogy vannak elkapatott, követelődző, felelőtle kölykök, nem jogosít fel bunkóségra vagy tiszteletlenségre bárkivel szemben, csak mert ehhez a korosztályhoz tartozik. A minimum, hogy neugatunk bele valamibe, ha még végigolvasni semvoltunk képtelenek. Néhány mondatot értelemzni ugyanis csak könnyebb, mint bonyolult élethelyzetekben tanácsokat adni.

Meg aztá hogyhogy nem merül föl a kérdés, KI NEVELTE ILYENNÉ A MAI FIATALOKAT? A tévé? Ja, bocs, ki neveltette a gyerekeit a tévével? Kedves "mai öregek" jó étvágyat ahhoz, amit főztetek. Ami a tányérotokon van, azt megeszitek, addig nem keltek föl az asztaltól. =)

És valóban nem olyanok az életkezdés feltéelei, mint harminc éve, mi nem kapunk alacsony kamatú OTP-hitelt a lakásvásárláshoz, mint kedves szüleink, sem önkormányzati lakást, mi nem járhatunk 8-10 évig egyetemre tandíjmentesen, mert a másoddiplomáért már keményen pengetni kell, ellenben kénytelenek vagyunk feketé dolgozni, különben a járulékokra fizethetnénk a bugyeszunkat, hogy eltartsuk a köztisztviselő szüleinket meg előteremtsük a 18 év munkaviszony után harmincadik éve nyugdíjas nagyszüleink 13. havi nyugdíját.

De visszatérve a kérdésre, az önállóság megerősít, a szabadság nemesít, ha pedig ne is akkora a baj, akkor elő a megoldási stratégiákkal, mert a nyavalygás ne visz előre (félreértés ne essék, nem az utóbbi kérdéseket tartom nyavalygásnak, amelyek ezt a mostanit iheltték, de bizony volt itt olyan is, aki azért hisztizett, mert anyja bement a szobájába, ami ciki, mert elől hagyta a szennyesét és a műbránerét, de elpakolni sem hajlandó, mert macera - hát eze könnyesre röhögtem magam, ez tényleg menjen albérletbe, majd nevelik a lakótársai. :D)

Hát ezen én is gondolkodtam. Igazából ezen az oldalon azt sem tudod ki válaszol, szóval az is lehet, hogy az kiabál leghangosabban, akinek ég a háza.

És a legjobb az, hogy itt mindenki "tökéletes". Szerintem nagyon sokszor olyanok írogatnak össze-vissza heveskedő véleményeket, akik nem is igazán vannak tisztában a helyzettel, amiről beszélnek.

Elég nevetségesnek tartom, hogy a 18 éves vagy kussoljon, örüljön, hogy lyuk van a fenekén (ez a hozzáállás vezet egyébként a tönkrement szülő-gyermek kapcsolatokhoz. Mintha emberszámba sem kellene venni a gyereket, a szülő a hatalmas idomító a gyerek meg legyen olyan, amit mondanak neki. Ezt melyik épeszű ember viseli jól?)

Vagy menjen el külön lakni, tartsa el magát, dolgozzon, járjon egyetemre, és majd akkor tud is spórolni a saját lakására. Érdekes, nem tudom, hogy csinálná egy nem extra szerencsés ezt meg. Aki szerencsés az meg tudja. De láttam már olyan egyetemi órarendet, hogy még egy négy órás munkát sem tudott volna besuvasztani bele, mert olyan festői összevisszaságba rendezték az óráit. Diákmunkát lehet csinálni? Hogyne. Rengeteg, rengeteg diák zarándokol el ezekhez a szövetkezetekhez munkáért. Aztán vagy hívják, vagy nem. Rendes folyamatos munkára azt fogják hívni, aki halaszt, levelezik, vagy folyton ráér. A maradék szerencséset felhívják néha, hogy egy-egy alkalomra ugorjon be valahova. A többi meg várhatja, hogy hívják. Erre hogy lehet építeni? Vegye fel a diák hitelt. Jaj de jó ötlet. Végül is szuper lesz, ha úgy indítja az életét, hogy egy-két millió adósság már ott van a vállán. Menjen levelezőre és dolgozzon rendesen. Menjen. Keres majd vagy ötvenezret és bizony van ahol nem is tud államilag finanszírozottan tanulni levelezőn. És mondjuk kétszázezer a tandíj félévente. Meg se keresné a tanulására a pénzt, nemhogy eltartsa magát. És így spórolni a sajátjára? Kapjatok már a fejetekhez emberek! Akik albérletet sem fizetnek még azok sem tudnak félretenni pénzt nemhogy így egy fiatal! Vagy mennyit tenne félre, annyit, hogy ötven év múlva meglesz az önereje egy lakás hitelhez, amit majd újabb 20évig törleszt?

A gyerek egy különálló ember, érzésekkel, igényekkel, személyiséggel, nem alacsonyabb rendű a szüleinél és nem kuss a neve. Lehet együtt élni normálisan, de ha a szülők elrontják a gyerek nevelését, akkor magukra vessenek, nem a gyereket kell érte hibáztatni, de ezektől a típusú emberektől nem is lehet egyebet várni, mint "húzz a pcsába, ha nem tetszik valami itt én vagyok a főnök" legyen a probléma bármi és bárkik a szereplők.

Ez túlzó általánosítás, mert én pl. nem tanácsolom ezt. Én azon a véleményen vagyok, hogy a problémákat helyben kell orvosolni amíg lehet, az elköltözés egy nagyon végső megoldás. Ahogyan a válás is az. Én a kommunikációt szoktam javasolni. Az emberek rengeted gondot problémát meg tudnak oldani, ha akarnak. Ehhez tisztázni kell a félreértéseket, keresni kell a megoldást. Ha kell, külső segítséggel. Ha kell, szakember bevonásával. (Mediátor. Ilyen is van. Vajon hány %-nyi kérdező hallott már erről?)

Egyszer olvastam egy nagyon egyszerű kijelentést egy pszichológus-mediátortól: "Mindenkit pozitív célok mozgatnak." Ennyi. Például a legönzőbb ember is jót akar. Magának. De ez nem zárja ki, hogy másnak is jó legyen. Csak ő nem igazán törődik ezzel. Viszont lehet vele beszélni. Időnként rá lehet venni kompromisszumra is.

Én azt látom, hogy sokan nem igazán keresik a megoldást. Együttérzésért, erkölcsi támogatásért jönnek ide, azért tesznek fel (ál-)kérdéseket. (Főleg a család és a szex témakörben gyakori, de máshol is megesik.) Sajnos erre én nem nagyon vagyok alkalmas. Megoldáskereső típus vagyok, ezért nekik is olyan tanácsot szoktam adni, ami vagy működik az életben vagy nem, de az biztos, hogy meló lesz vele. Ezt persze ők nem mindig szeretik és sokszor le is pontoznak. Nem baj, megszoktam. ;)

Azt, hogy mások miért adnak olyan tanácsot, amit én rossznak tartok, nem tudhatom. Biztos megvan rá a jó okuk. Ha alkalmazzuk a fenti idézetet, akkor ők is jót akarnak. Valakinek valahogyan biztosan. Csak én nem mindig látom át ezt. :P