Hogyan beszéljem le anyukámat az újabb kistesóról?
Azért nem való anyának, mert nem gondoskodik a gyerekeiről. A gyereknevelés szerintem nem abból áll, hogy megszülöm, aztán mikor megunom majd lepasszolom valakinek.
Féltékeny biztos nem vagyok, inkább csak félek, hogy mi lesz ennek a vége.
Jaj jönnek már megint a vádaskodók meg az abortuszellenesek, akik szerint szüljön csak a semmire egy felelőtlen ember akár 10 gyereket is, kit érdekel hogy nincs tiszta ruhája, nem eszik normálisan, nem kap szeretetet?
Kérdező, az abortuszellenesekkel ne is foglalkozz, azt a témát nem kell idekeverni, fröcsöghetnek azok máshol, ahol igazából kapcsolódik a kérdéshez.
A válaszhoz pedig: szomorú, hogy te érettebb vagy saját édesanyádnál, sajnos én is ismertem ilyen családokat. :( Nem tudom mit tudnál tenni. Nem rossz ötlet eléállni, elmondani nyíltan, de nem hiszem hogy sokat hozna, pláne ha anyudon beütöttek a terhességi hormonok. Mindenesetre édesanyádnak fel kell fognia, egy gyerek nem egy cipő, amit megszerzek majd megunok, és félrerakom! Ez még állatokkal is bűn, nemhogy egy gyerekkel!
Csak a lelkiismeretére tudsz hatni, de nem kényszerítheted rá, hogy elvetesse. Ha a józan ész és érvek nem használnak, én a helyedben menekülőre fognám a dolgot. De ha meg édesanyád összevész veled, figyelmen kívül hagyja az érveid stb. akkor erősen elgondolkodnék a helyedben, hogy a jövőben támogatom-e...
Aki már megint a Néma sikoly című remekművel jön, annak elmondanám, hogy az egy abortuszellenesek által összehozott propagandafilm.
Szülésznőnek tanulok,és volt róla szó az egyetemen. 12 hetesnél jóval idősebb magzatok szerepelnek benne, itthon pedig ugye addig legális az abortusz (a filmet az USA-ra specializálva készítették, ott a 22. hétig lehet elvetetni)
Aki kíváncsi rá, mekkora egy 12 hetes magzat, szóljon, és küldök képet. Köze nincs ahhoz, amit azon a manipulált, mocskolódó, szentfazékok által összerakott filmen láthattok.
Tipikusan arra készült, hogy ijesszük el a nőket, meg csináljunk bűntudatot szerencsétlennek, mintha nem lenne elég baja addig is.
Az a menekülős dolog benne tisztán kamu, ugyanis a magzat csak a 20. hét után kezdi érzékelni a fájdalmat, vagy kezd hallani és látni. Egy 12 hetes vagy fiatalabb magzat NEM menekül meg sikoltozik meg franc se tudja mit csinál abortálás közben.
Kérek mindenkit, ne jöjjenek ezzel a propagandafilmmel, komoly harcok mennek a betiltásáért, mert iskolai oktatófilmkéni is használják sajnos, pedig nagyon nem a valóságot mutatja.
Én 25 éves vagyok. Engem a nevelőapám nevelt fel a 2 közös gyerekükkel együtt. Ha ő nem lett volna, nem tudom mi lett volna velem. Van 2 kistestvérem akiknek a férjemmel mi vagyunk a gyámjai és van egy öcsém akit az apai nagymamája nevelt. Eddig hatan vagyunk testvérek és igazából reméltem, hogy anyukám így 40-hez közelítve már nem akar többet. Tévedtem.
Anyu is dolgozik és a párja is, nem keresnek túl sokat, de nem ezzel van a gond. Egyszerűen előbb- utóbb elege lesz a gyerekekkel járó felelősségből és akkor keres valakit, akire rábízhatja.
Nekünk a férjemmel szerencsére egész jó munkánk van, amit meg is fizetnek, nem lehet okunk panaszra.
Nagyon nehéz helyzetben vagy, teljesen megértem a kétségeidet.
De azzal, amit itt leírtál, nem lehetne eléállni? Hogy 6 gyereket háromfelé nevelnek, és egyikért sem ő a felelős? Hogy egy öthónapos kapcsolatra nem kellene - főleg az ő korában - még egy gyereket vállalni, amikor a korábbi kapcsolatai sem voltak működőképesek?
Mennyire fogadja el a véleményedet, mennyire tekint partnernek?
7- es, a Nlma sikoly c. filmmel hasonló gondjaim vannak (meg pl a 22 héttel is)
Egyébként én gyakorló szülésznő, 2 gyerekes anyuka vagyok.
Arra pedig mit tudnék csinálni ayukáddal, nehéz, hanem lehet rá észérvekkel hatni, akor emt uds sokat tenni sajnos. Én is ismerek ilyet. 7-et szült felelőtlenül, mert "az abortusz bűn". Sokkal jobb, hogy most nyomorognak....
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!