Miert jobb minden amit az anyós csinál-föz-mondd?!?!?!
HÁt, nálunk még nincs gyerek, így nem érzek késztetést, hogy sokat főzzek. Emiatt a párom nem is nagyon kritizál, ha mégis nekiállok. Tudja, ha olyasmit mondana, az anyja ezt vagy azt jobban csinálja, mehetne haza...hiszen nem is arról van szó, hogy anyós a fel nem fedezett Gordon Ramsay, hanem hogy ő MÁSKÉNT csinálja. Én pl már tudom, hogy a páromnak ízetlenül főzök, kevés fűszert használok. Ezen próbálok változtatni. A másik, hogy pasikajákat főzök. Én elszüttyögök egy parajkrémes tésztán, de a párom nem. Neki pörkölt kell nokedlival, vagy babfőzelék kolbásszal. Fontos, hogy ismerd a célközönséget. A pasik egyszerűek, elérekhatod az indiai citromos tengeri halfilét szerecsendiós szósszal, megeszi majd, de titokban rántott húsra vágyott.
Nyugodtan kérdezgesd anyóst, miket szeretett enni a fia és hogyan készítette el. Ez a párodnál és anyukánál is jó pont.
Én anyósom is csak a só-bors-paprika hármast ismeri :) Kb 3 évembe tellett, hogy a pasi jóízűen egye meg a változatos fűszerekkel készült étket.
A taktika: csak szépen, óvatosan, egyszerre csak egy fűszert vezettem be. Rengetegszer belefutottam a következő párbeszédbe:
- Curry-s csirke van vacsira.
- És én azt szeretem?
:D
Az utolsóhoz:
Nem vagyok egy vega alkat, de néha jólesik csak zöldséget enni. Egyszer (!) próbáltam meg zöldséges rizst csinálni. A válasza a (most már) férjemnek: és mi van hozzá? Szóval tökéletesen egyetértek veled, bármilyen finom kaját rakhatsz a pasi elé, ha ő kolbászos rántottára vágyik, akkor cseszheted.
Te azt hol olvastad ki a 13:50-es válaszból, hogy nem igazi nő, aki imádja a felsorolt kajákat?
Szerintem valamit nagyon-nagyon félreértesz.
Hát én sem kapok sok dicséretet a főztömre, pedig szerintem van, amit jobban csinálok, mint az anyósom, persze van, amit meg ő tud jobban. Viszont ha valamit elsóztam, azt már mindenki megjegyzi. Én nem kérdezek meg szinte semmit anyósomtól, mert eleve idegesítően erőszakos, együtt lakunk, jelenleg ő is az én főztömet eszi, de mikor főzök, nem tűröm, hogy belemagyarázzon, mert még a legegyszerűbb dolgokra is megjegyzést tesz, hogy azt hogy is kell csinálni, mintha én nem tudnám. Lényeg, hogy én már csak azért se kérdezek semmit, mert eleve azt érezteti, hogy ő mindent jobban tud. Persze ha valami nem túl zsíros kaját főzök, már meg is kapom, hogy éheztetem a fiát. Szó szerint ezt mondja... azért mert szerinte csak azt lehet megenni, ami zsíros, és húsból van, mert csak az a laktató. Hát szerintem meg nem...
De ha jó viszonyban vagy az anyósoddal, szerintem bátran kérdezd meg, ő hogyan csinálja az adott ételt, ez tényleg jó pont is nála.
Tudom hogy már egy éves a kérdés, de endem a férjem, egy valamivel tud kiakasztani.(párbeszéd)
Szivem mit főzzek?
Mit szeretnél? (hárít)
Valami olyasmit amit te is szeretsz.
Tudod hogy mindent megeszek...
Én xy dologra gondoltam. Jó?
Miattam...
És jön anyós aki mindent jobban tud. :S
szerencsére volt pár diadalom fölötte:
anyóssal együtt főztünk, rántott hal rizibizi... stb én a halhoz nem tartármártást készítek, csak vmi hasonlót. anyós már szólt is hogy keveset csináljak, mert így csak én szeretem. a férjem mégis abból evett, mert ő azt jobban szereti.XD
a másik a krumplisalátám és a tepsis-hagymás húsom, amiért a férjem ölne is...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!