Miért van az, hogy ha egy férfi megcsalja a terhes feleségét, akkor egy utolsó féreg, de ha a terhes nő lép félre, az be lehet tudni a hormonoknak?
Éppen erről beszéltem korábban. Hogy most haragos vagy és éppen ezért reagálsz ilyen kizáróan és nem sajnálkozol. Pedig hidd el, jót tesz a léleknek, ha kisírod magad és szépen lezárod ezt a kapcsolatot lelkileg is, nem csak fizikailag.
Az pedig teljesen normális, ha még lélekben nem tudtad lezárni, nem tudom a többiek mit okoskodnak. Éppen ez az, hogy szerette a feleségét. Ha nem szerette volna, akkor nem érdekelné mi történt. És ez a reakció is teljesen normális, amit most csinál.
A magzat lelki békéjéért pedig nem hinném, hogy ő bármilyen módon felelős lenne. Nem ő okozta a bajt és nem is ő szítja. Ha átfordítjuk, akkor ő gyakorlatilag mindent megtesz a gyerekért azzal, hogy elhatárolódik a feleségétől.
Bár többet tehetnék érte! Így az első lépéseiről és az első szaváról is csak utólag fogok értesülni. Nem fürdethetem, nem fektethetem le minden nap, csak néha láthatom.
Remélem, hogy nem az én gyerekem, nem bínnám ki.
Ezt ne gondold.
Attól, hogy egy gyereknek a szülei elváltak még épp úgy kiveheti a részét a nevelésből mindkettő.
Lehet kérni közös felügyeletet is és szerintem ez meg is állná a helyét a bíróságon.
Ne így képzeld el az osztozkodást, szóval hülye szó ez rá.
Inkább úgy, hogy mind a ketten egyformán vesztek részt az életében és egyformán segítitek őt a fejlődésben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!