Van olyan, hogy "nem-kimondott" neheztelés, hibáztatás?

Persze.

Kb. 13 évvel ezelőtt hétköznap délután a szüleimnek visszavittem a tőlük kölcsön kapott autót (Lada). Nem álltam be vele azonnal az udvarra, gondoltam, majd ha hazafelé megyek.

Viszont addigra hűlt helye volt! Utána kb. 2 évig nehezteltek rám, nehezen bocsátottáűk meg, hogy "miattam lopták el" az autót.

Mondom, hétköznap délután, Buda egyik legforgalmasabb főútja, gyújtásmegszakítóval ellátott autó! Álmomban nem gondoltam volna, hogy pont akkor lopják el!

Szerintem itt elég egyértelmű a nyomásgyakorlás meg az érzelmi zsarolás. És annak ellenére, hogy ezt igyekeznek elrejteni abszolút meg is jelenik a mondatokban

"azt csinálsz amit akarsz, én nem szólok bele" = "levettem rólad a kezem, nem vállalok érted felelősséget, magadra vagy utalva..." játssza a sértettet, és elhagyja, kvázi megbünteti a másikat.

"neked bármit szabad másokkal ellentétben, másoknak olyan szigorúak a szüleik, semmit nem engednek.." = "te bánsz velünk méltatlanul, nem viszonzod, amit neked adunk"

Pedig valójában pedig valójában a barátnődnek nem szabad semmit, mert mindenért benyújtják a számlát, meg folyamatosan a cselekedetei kiértékelésével foglalkoznak. Velem a szüleim ugyanezt csinálták gyerekkoromban, sőt még rendszeresen bántottak is, úgyhogy elég jól ismerem ennek a viselkedésnek a technikáit. Sokféle ellenszert kipróbáltam, és amit most használok az viszonylag sikeres, vagyis az érzelmi zsarolásuktól már megvédem magamat, de az ettől kialakult negatív önképemen nem tudtam úrrá lenni, illetve nincs tapasztalatom másfajta emberi kommunikációból. Folyamatosan fegyverzetben vagyok. A mostani technikámhoz az alafelismerésem az volt (és ehhez középiskolában segített valaki hozzájutni), hogy "mindig annak van igaza, aki előbb sértődik meg". Mivel nem én irányítottam a helyzetek, ezért én mindig elszenvedtem azt, hogy ők velem szemben "megsértődnek", és ezzel zsaroltak. Bűntudatot gerjesztettek, amit aztán kihasználtak arra, hogy alsóbbrendűségemet táplálják. A mostani technikám a következő: Ha megpróbálnak engem érzelmileg zsarolni, én azt provokatív támadásnak tekintem, és elkezdem visszatükrözni a viselkedésüket rájuk. A mondataik egyáltalán nem érdekelnek. amit megérzem a szándékot azonnal reagálok. Vagyis kapnak egy cinikus hangvételű provokatív választ. Így két dolgot tehetnek. Vagy elszenvedik a találatot és leállnak, vagy fokozzák az ostromot. De mivel én visszatükrözöm a viselkedésüket, így mindig új energiát kell fektetniük az újabb forduló kitalálásába, nekem meg lényegesen könnyebb, mivel csak le kell másolnom a próbálkozásukat. Akár a verekedésig is fajulhat a dolog, ahol szintén megvédem magamat. Ezzel az egésszel az a célom, hogy annak mérlegelésére kényszerítsem őket, hogy megéri-e ezt csinálni velem. Ehhez az egészhez viszont szükségem van egy cinikus modorra meg egy hihetetlen érzéketlenségre, ami viszont a többi emberi kapcsolatomat lehetetleníti el. Például az egy nagyon nagy probléma, hogy ha valaki velem egyszer így viselkedik, annak soha nem bocsátok meg, pedig adott esetben nem tudatosan vagy szándékosan csinálta, hanem egy mintája szerit cselekedett. Egyébként a bölcsészettudomány pl történészek abszolút ismernek olyan módszereket, amivel az ilyen típusú rejtett közlések felfedhetők, csak nagyon vitatják őket, mivel az emberek döntő többsége ellenérdekelt abban, hogy az ilyen módszereknek legitimitása legyen. Ilyen dumákkal hárítanak: "hagy tudjam már jobban, hogy mit akartam mondani". Pedig valójában 1, nem tudja jobban. 2, senkit nem érdekel, hogy mit "akart" mondani, az a lényeg, amit végülis mondott, ha nem azt mondta, amit akart, akkor a félreértést elhárítani az ő dolga. Kicsit olyan ez, mint amikor a pszichológia létrejött. Akkor is tömegek voltak azon felháborodva, hogy valaki behatolhat a szándékaik és titkaik világába.

Szerintem ez nem lehet minden esetben ilyen drámai. Legalábbis nem lehet föltétlenül azt gondolni, hogy egy arckifejezéssel tudatosan üzennek neked.

Biztosan vannak olyan emberek is, akiknél ez tényleg tudatos, de nem mindenkinél.

Én például nem vagyok szülő, viszont olyant már én is megkaptam helyzetekben, hogy 'miért van rossz hangulatom', vagy miért vágok olyan arcot amilyent.. úgy hogy közben én magamon ezt észre sem vettem, szóval semmiképp sem tudom olyan dologként felfogni, amivel másokra tudatosan neheztelni akarnék, viszont azt elfogadom, hogy ilyenkor nehéz lehet a társaságom.

Volt úgy, hogy miután ezzel szembesítettek, szándékosan próbáltam "úgy nézni", hogy ne ez jöjjön le, elrejteni az érzéseimet.. ami elég nehézkés, nem fogok műmosolyt sem produkálni ezért, viszont tényleg jobb helyzet, amikor meg is lehet beszélni a dolgokat, akkor biztos elszállna a maradék rossz hangulat is.

A kérdés az, hogy miért nem mondják ki, mi gátol meg a kommunikációtokban, hogy őszintén, nyíltan megbeszéljétek a helyzeteiteket? Tedd fel magadban azt a kérdést, hogy ez esetben te is mit vársz tőlük?

Azt hogy ne legyenek érzéseik, más hangulatot vetítsenek feléd (ami abszurd)? Vagy azt, hogy megbeszéljétek érdeklődően, hogy mi a probléma? Ez esetben te is törekszel arra, hogy nyílt legyen a kapcsolatotok.

Lehet, hogy egyszerűen csak nem akarnak vitatkozni veled, a hangulatukért meg nem hibásak.