Szülőtől/családtól ilyen esetben mennyire várható el segítség?
Anyagi vagy lelki szempontból.
Adott egy házaspár két gyerekkel.
Az egyik gyerek megbetegszik, és sajnos kiderül, hogy daganat áll a háttérben.
Az édesanyának fel kell adnia a munkáját, így a férj dolgozik egyedül.
A férj egyedüli keresete nem elég mindenre.
A család nem feltétlenül gazdag, de jómódúnak számítanak.
Elvárható, hogy ilyen esetben segítsenek az unokájukon/gyerekükön, vagy mindenki oldja meg a maga életét?
1 -es +
Jó esetben az apai és anyai szülők is élnek, tehát
beoszthatják, hogy melyik nap ki van a gyerekkel.
Súlyos betegség esetén nem a bébiszitter a megoldás,
mert a gyereknek a lelki-érzelmi támasz is fontos,
amit csak a szerető közeli hozzátartozótól tud igazán megkapni.
2
Mondjuk totál egyértelmű, hogy nem a gyerek gondozásában vagy bébiszittelésben kell a segítség, arra gondol a kérdező, hogy a nagyszülőknek kellene pótolniuk az anyagi kiesést
Ilyenkor az ember nyilván súlyozza a dolgokat. Akinek az élete múlik rajta, nyilván az lesz előtérben.
De ha már szépen gyógyul, akkor visszaáll majd a fele -fele. Ha meg teljesen meggyógyult, lehet előtérbe kerül a kisgyerekes, mert az új szituban már ő a rászoruló gyerekem.
Igen anyagi szempontból a kieső jövedelem pótlása, nem teljesen de egy része.
Lelki szempontból a másik unokára vigyázni, esetleg főzni míg kórházban vannak. De, a nagyszülők is dolgoznak.
A beteg unoka sokat van kórházban, ha otthon van is folyamatos felügyeletet igényel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!