Mi a megoldás? Miért nem fogadnak be?

A páromnak próbáltam már célozni arra, hogy nem esik jól pl.ez a név-dolog (hogy az apja mindig máshogy nevez és nem a saját nevemen) és Ő csak annyit mondott rá, hogy ne vegyem komolyan, mert az apja "csak viccelt". Szóval nem hiszem, hogy nagyon megértené, nekem mennyire rosszul esnek ezek a dolgok.

De valóban érik már egy nyílt és őszinte Nagy Beszélgetés köztünk, aztán majd meglátjuk mi lesz...

Mindenesetre köszönöm a megerősítést abban, hogy ezekszerint nem én vagyok a hülye, hanem jól látom a dolgokat. Azt hiszem, csak erre volt szükségem. Köszönöm!

15/16-nak az összes kérdésére IGEN a válaszom, tehát, igen - szoktam segíteni mikor náluk vagyok, igen - nyaraltam már velük, igen - felköszöntöm őket az ünnepeken, ajándékot is veszek, igen - kedves vagyok és érdeklődő a kezdetektől fogva (az más kérdés, hogy pl.ők imádnak politikáról beszélgetni családi körben, ahhoz viszont ha belepusztulok sem fogok tudni értelmesen hozzászólni, mert egész egyszerűen utálom a politizálást! DE: figyelmesen hallgatok, ha olyanról beszélgetnek, ami engem nem annyira érdekel és nem kezdek el pl.ásítozni)... stb. Igazán rendes vagyok velük.

Van némi önkritikám, nem nyafognék itt, ha nem tettem volna meg mindent az ügy érdekében.

16/17-nek:

Én az elejétől fogva tök nyitottan álltam hozzájuk, örültem neki, amikor a párom először vitt el a családjához, kedves voltam az első perctől fogva. És most is az vagyok, szerintem ők ebből az egész dilemmámból semmit nem éreznek, csak magamban őrlődök rajta.

Inkább az van, hogy időközben én jöttem rá, hogy nem akarok közéjük tartozni - folyton politizálnak, hőbörögnek családi körben, ráadásul kiabálva, fennhangon, egymás szavába vágnak, azé a szó, aki hangosabban tudja elkezdeni a mondandóját, más véleményét nem igazán akarják elfpgadni, ha nem egyezik az övékkel (most nem magamról beszélek, hanem egy ismerősről, aki egyszer ellent mert mondani nekik - azóta is azon hőbörögnek, pedig anno neki volt igaza). Nincs egy nyugodt, meghitt program, kultúra abszolút semmi náluk, kimerül a "félévente egyszer elmegyünk moziba valami látványos akciófilmre" alkalomban, de se egy szépirodalmi könyvet, se egy értelmesebb filmet nem láttam még náluk...

Amikor ezek így kezdtek leesni nekem, akkor nagyon rá is csodálkoztam, hogy a párom hogyan tud ennyire kettős lenni - amikor velem van, meg a barátainkkal, akkor tök normális, aztán mikor meg hazamegyünk hozzájuk hétvégére, akkor ő is ugyanúgy óbégat a politikáról a többiekkel, nagyon durva... :) De mondjuk rajta tudok nevetni (mármint szeretetből nevetni). Mert ő szeret engem és elfogad, hiszen ő választotta azt hogy velem akar lenni... :)

Na, már kisregényt írok!! :$

Én csak azt szeretném, ha egy normálisabb viszony lenne köztünk a családjával - ha mondjuk az apja nem találna meg engem minden epés megjegyzésével, meg nem nevezne XY-nak, amikor Z a nevem...

Értem én a humort, meg szeretem is, de ez szerintem túlmegy azon, ezek a dolgok sértésnek minősülnek ott ahonnan én jöttem. De még mindig lehet, hogy én vagyok a hülye, azt is elfogadom...

Hát ez tök durva - leültem beszélgetni a barátommal, elmondtam neki teljesen őszintén, hogy úgy érzem, a családja befogadóbb a tesója párjával mint velem és hogy én kicsit mindig kívülállónak érzem magam amikor náluk vagyunk és legnagyobb meglepettségemre megerősítette ezt. :( Elmondta, hogy neki a tesója, meg a szülei már szóvá is tették, hogy engem nem lesznek képesek családtagnak tekinteni, mert az ország másik végéből jövök és a "messziről jött ember azt mond amit akar"-elv alapján nem bíznak bennem... :(

Ez mekkora diszkrimináció már részükről?? Ez szemétség... :(

Teljesen kétségbe vagyok esve...

De legalább nem én vagyok a hülye, hanem tényleg jól éreztem a dolgot. :(