Mit csináljak, ha anyám nem adja ide a pénzem? Mindjárt nagykorú vagyok, erre elkezdett velem szívózni
Az édesapám meghalt 2 éve, azóta kapom az árvaságit ami a számlámra megy. Abból szoktam levenni ha valami nagyobb dolgot veszek, vagy ha kevés zsebpénz ad az anyám. Most elkezdett velem kiabálni, hogy milyen sok pénzt költöttem, és számon kérte hogy mire, olyanokkal vádol, hogy drogozok vagy valami, mert amúgy ő is vesz nekem dolgokat, meg ad is pénzt nem költhetek ennyit. Pedig tényleg csak úgy elmegy. Ezt neki is mondtam. Nem tudom elhitte e, de elkezdett keménykedni, elvette a kártyákat, és azt mondta ezentúl kevesebb pénzt is kapok.
Nem értem miért csinálja ezt, nem hiányzik neki az én pénzem, illetve amit rám költ.
17 vagyok, félév múlva 18. Mondtam neki, hogy onnantól úgyis én kapom a pénzt, erre a képembe röhögött, hogy oké akkor majd költözzek el. Komolyan elveheti még akkor is a pénzem? Illetve kirakhat ha meg akarja mutatni hogy ő a főnök. Míg tanulok nem köteles eltartani?
Hát ha az én gyerekem ELVÁRNÁ hogy a pénzen, amit ÉN adtam, gyűjtöttem neki kielégítse az idióta vágyait, aztán még azt várná hogy fizessem neki az egyetemet, a taknyán csúszna ki a 18-ik szülinapján akármilyen gazdag lennék.
Jó hogy még most elveszi tőled a pénzt, hátha lehet még belőled ember.
Majdnem felnött vagy és nem tudod beosztani a lóvé fakrorod!!!!
10/L hát én betudom, pedig nem is kapok, mégis van.
Tudom, hogy semmi nincs ingyen, azt is mi mennyibe kerül. Éppen ezért szokott elmenni a pénzem. Nem csak elszóróm, ruhát is szoktam venni belőle, vagy nyáron is sokat költöttem, lehet akkor vittem kicsit túlzásba. De akkor meg láthatta, hogy soha nem vagyok otthon. Ezért sem értem.
Ez a drogozás is a mániája. Unokatesóm csinálja, így most az a dilije, hogy én is arra költöm a pénzt. Pedig nem. Nekem ne essen rosszul, hogy nem bízik bennem?
Ilyen helyzetben a megoldás kompromisszum.
Állapodjatok meg, hogy az árvaságidból mekkora hányadot költhetsz csak úgy el.
Lehet, hogy nem tetszik, de ennél jobban nem jöhetsz ki a helyzetből.
Szia!
Pontosítsunk:
Az mindegy, hogy jogilag mire való az árvasági. Eddig is az én pénzem volt, anyám sem szorul rá.
Az árvaságit anyukád kapja.
Anyukád eddig neked adta. Most meg úgy gondolja hogy nem.
Ez kb olyan dolog mintha egy 8 éves gyerekről (aki szereti a csokit mint minden gyerek :-) ) kiderülne hogy cukorbeteg emiatt cukor és szénhidrátfogyasztását csökkentenie kell. Magyarul nem ehet annyi csokit.
Ha a szülő ennek ellenére nem figyel erre, akkor ezzel a gyermek életét veszélyezteti, ezért el kell neki a gyereknek magyarázni hogy ennyi nem több. Akármennyire is fáj ez az adott pillanatban a gyermeknek.
Ugyanez van kicsit a pénzzel is. megkerestél sok pénzt. De nem költöd el értelmes dologkra (pl veszel magadnak ruhát, vagy sporteszközt, esetleg hobbi vagy egy menő telefon stb), hanem úgymond kifolyik a kezed közül.
Inkább köszönd meg anyukádnak h tudja ezt finanszírozni :-)
Te egy pènzèhes,önző gyerek vagy! Làtszik,hogy eddig mindent a segged alà tettek!
Majd megtanulod ,ha albérlebe kerülsz ès külön életet lesz,hogy minden Ft szàmìtani fog.
Ên 16 èves korom òta külön èlek albérletben ,mert a szülőkre nem szâmìthattam...
Hiâba dolgozok mindig azon kell gondolkoznom,hogy ki birom-e fizetni az albit,rezsit ès mèg kajàra is maradjon! Erről szòl az èlet!
Addig örülj ameddig anyud ott van és tâmogat tèged,ne a pènzèrt hisztizz mint vmi hülyegyerek!!!!
19/N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!