Hogyan lehetne így közös jövőnk?

Bármilyen tapasztalat érdekel.

25 évesek vagyunk mindketten, egy éve együtt. Nem élünk együtt, viszont minden nap találkozunk, mivel egy városban lakunk. Nagyon szeretem őt, de mostanában egyre inkább nyomaszt, hogy nem tudom, az anyagiak miatt van-e jövője a kapcsolatunknak.

Helyzet: én 1,5 éve fejeztem be az egyetemet, otthon nem volt munka, így nagyon messzire mentem szakmabeli munka, és tapasztalatszerzés végett (Csondrád megye - Somogy megye). Most közalaklmazottként dolgozom, és albérletben lakom. Nincsenek nagy igényeim, és nem szórom a pénzt, de félre tenni így szinte semmit nem tudok.

Vele itt ismerkedtem meg, ahol dolgozom, ő a családjával lakik. Most ugyanannyit keres, mint én, de neki van esélye pályázni, váltani, és szerencsével találhat ennél bőven jobban fizető állást is. Én a szakmámban mindegy, merre mennék, közalkalmazottként ugyanennyi lenne a bérem.

Ő leginkább maradna helyben, hogy itthon lakhasson, és félre tudja tenni a keresete nagy részét, amit meg is értek. Én viszont fejben egyre nehezebben viselem, hogy nincsen félre tett pénzem, és ha a téli hónapokban kabát, vagy cipő kellene, azt is a családom veszi meg nekem, 25 évesen. Én mindenképpen mozdulnék, mert ezt nem érzem így tartható állapotnak. Külföldre is elmennék, ha ez lenne az ára, hogy összeszedjem magam anyagilag.

Őt viszont inkább helybeli munkakeresésre ösztönzi a család. Nekem azt mondják, keressek másodállást. De ha belegondolok, nem segítene sokat rajtam, ha havonta megmaradna 50.000 ft-om a másodállás révén, ez még nagyon messze van attól, hogy saját lakásom, vagy autóm legyen.

30 éves korom táján pedig szívem szerint már gyereket szülnék. De 100.000 ft-os kersetek mellett igen nehéz gyereket nevelni, saját otthont teremteni ebből, ezt meg szinte lehetetlennek érzem.

Úgy érzem, innentől minden, itt töltött időm csak időpocsékolás, mert ha pénzt akarok gyűjteni, azt még az előtt kell megtennem, hogy bevállalok egy gyereket.

Nem olyan típus vagyok, akinek annyira nem fontos a család, és inkább karierrt építget, ha partner lenne hozzá, én 30 évesen már szülni szeretnék. Később már attól is félnék, hogy beteg lesz a gyerek.

A barátom szeret engem, de őt ez a baba dolog a "majd egyszer" szintjén érthetően nem foglalkoztatja, és inkább itthon maradna, mert tud otthon lakni, és elrakni a pénzét.

Engem viszont egyre jobban nyomaszt, hogy 5 évet tanultam, most viszont ruhát alig tudok venni magamnak, ha kell, nem hogy mást.

Hogyan lehetne kezelni az ilyen helyzeteket? Ha az egyik menne, a másik maradna, akkor a kapcsolatnak vége?

Mert szerintem érthetők és jogosak egyformán mind a kettőnk szempontjai.