Szerintetek is megcsal a férjem?
Hogy tudod megnézni, ha sms-t váltanak, ha ki van törölve?
Amúgy én nő vagyok, nekem egy kollégám van, akivel rendszeresen telefonoztam, smseztem, aztán semmi nem volt köztünk, meg nem is akartuk. Egyszerűen jól kijöttünk. Nekem ő mint pasas nem tetszett, neki meg én mint nő nem, mert nagy pofám van stb. de mint barátok jól kijöttünk. Sajnos az életmódomból és a többi kollégából adódóan elég elszigetelt vagyok, így nálunk is voltak olyan napok, hogy az ment, hogy a Peti ezt mondta, a Peti ezt csinálta stb. De hát más nem történt velem, nem volt mit mesélnem. Sajnos.
DE! Én sosem titkolóztam, sosem bújtam el, nem töröltem ki semmit, sőt a férjemmel a gépeink egymás mellett vannak egy asztalon és ott chateltem az illetővel arról, hogy milyen hülyeséget talált már ki megint a főnök, a másik kollégák hogyan fúrják, és megint hogy átcseszte egy nő a társkeresőn stb... mert ugye nem volt okom bujdokolni! Azóta neki is van barátnője és négyesben össze is járunk.
Mivel te egy rossz szót sem szóltál és mégis bujdokol, meg kitöröl smseket, meg ilyenek még én is gyanakodnék, pedig amit írtam, nekem is van ellenkező nevű kollégám, barátom, akivel tovább fejlődött a kapcsolatunk (nem OLYAN értelemben) mint hogy egy irodában ülünk napi 6 órát és megkérdezzük a másiktól, hogy várod-e a hétvégét.
Szegénykém sok erőt kívánok ehhez, mert tényleg baromi gyanús!
Utolsó válaszolónak igaza van!Én is ezt tenném.
Sajnos, ez több mint gyanús már szerintem is!
(még jó,hogy ilyen okosak a telefonok:) )
Telefonszám alapján meg tudod nézni a nő teljes nevét a netes tudakozóban.
Aztán menj és keresd meg, beszélj vele.
Nagy botrány lesz.
De vagy ez vagy a férjed elé kell állnod és ráborítani a bilit.
En nem tennem ki hiszen a ferjem Beszelnek vele es kapna meg egy eselyt.
mert ha kidobod a masik no joljar es teged semmibe vesznek
Kuzdj erte kuzdj a hazassagodert megeri a harcot ettol is erosebb lehet majd a koteleketek.
"Telefonszám alapján meg tudod nézni a nő teljes nevét a netes tudakozóban.
Aztán menj és keresd meg, beszélj vele. "
Ezt NE. A férjeddel kell beszélni! Ha tényleg van valami köztük, akkor a te leszel a zaklató feleség, és a férjed vállán siránkozhat, sajnáltathatja magát, hogy "a nejed zaklat, nyomoz utánam, félek tőle, jaaajjj" stb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!