Hogy lehet egy anyát vagy apát gyűlölni, nem szeretni? Többször olvasok itt ilyeneket, és nem tudom megérteni, nekik köszönhetitek az életeteket!

Akkor visszakérdezek:

Hogy viszonyulnál egy olyan emberhez aki sosem törődött veled,mindig lepasszolt, sosem voltál te neki az első,próbált minig lehúzni pénzzel,(sikerült is többszázezerrel,te meg voltál olyan hülye hogy odaadtad,remélve hogy cserébe szeretete kapsz).Mennyire szeretnéd azt az anyát,aki nem tesz semmit hogy az alkoholista apád rettegésben tartson?

Vagy mennyire szeretnéd,tisztelnéd azt az apát aki elitta az összes bevételét a csládnak és te éhezel és fázol?

Tudod, ez nagyon sok mindentől függ.

Gondolom, te szerető családban nőttél föl, ezért is nehéz megértened.

Az én szüleim alkoholisták, mindketten. Apám elitta a máját -orvosi papírja van róla-, anyám pedig be se látja, hogy vannak alkohol problémája. Amikor fizetést kapnak, az első útjuk rögtön a kocsmába vezet, ahol részegre isszák magukat, majd este 8-9 fele hazatámolyognak. Így megy ez egészen kicsi korom óta.

Rengeteg balhét, veszekedést, törést átéltem már, és, bár eddig csak háromszor ütöttek meg, de verbálisan annál többször bántottak. El tudod képzelni, milyen érzés, amikor anyád (a tulajdon anyád!) azt mondja neked, hogy "időnként úgy beléd rúgnék!". Pedig nem érdemeltem ki (elit gimibe járok, rendesen tanulok, 17 éves létemre szűz vagyok, és még sose voltam részeg, ami sajnos manapság nagy szó).

A mi családunk sose volt amolyan igazi család, és amióta elköltözött a bátyám, még csak tovább romlott a helyzet. 2-3 éve rengeteget sírtam emiatt, baromi rossz érzés, amikor egy pohár ital fontosabb, mint te. Lehettem 12 éves, amikor egyik este bepiáltak az őseim. Apám már kiütötte magát, de anyám is eléggé kész volt. Talán az volt az első eset, amikor úgy igazán szembeszálltam vele, megpróbáltam elvenni tőle a poharat. De ő lefogta a kezem, rámvigyorgott -undorító, "énűgyiserősebbvagyoknáladkistaknyos" vigyor volt- és kiitta. Aztán lefeküdt a közlekedőbe aludni...

És ez csak pár eset mindazon dolgok közül,a mkit átéltem. Nagyon nehéz így szeretni valakit, hidd el. Nagyon sokáig gyűlöltem magam, amiatt nem tudok olyan tisztelettel és szeretettel nézni a szüleimre, mint mások, de legyünk őszinték: az alkoholisták az emberiség aljába tartozik...

Apám éveken keresztül testileg bántalmazta anyukámat és nem érdekelte, hogy ennek én is tanúja voltam, legrégibb kb. 4 éves kori emlékem ez, egész életemben ellene hangolt, szerencsére nem sikerült neki. Mikor idősebb lettem és kiálltam anyukám mellett, én is kaptam egy harapófogót a fejem felé, csak szerencsére nem talált el. Aztán életveszélyesen megfenyegette anyukámat, kárt tett a nagymamám és anyukám házában, majd pedig felgyújtotta a közös családi házunkat.

Engem évekig lelki terrorban tartott a szigorával, olykor bizony féltem tőle. Mikor alkoholista lett és az összes pénzünket elitta, még amit nekem szánt, azt is visszakérte, hogy fizetni tudja a kocsmát, na akkor már nagyon gáz volt a helyzet.

Láttam apámat anyukám nyakát fojtogatni, baltával a kezében, ahogy veszekedett anyukámmal...és még sorolhatnám.

Ezek után biztos vagy, hogy minden olyan szép és jó, ahogy te gondolod?

Milyen érzés lenne, ha apáddal összefutsz az utcán, ráköszönsz, mire úgy néz rád, mint egy idegenre, és tovább megy? Vagy ha látod, ahogy minden nap megveri anyukádat? Esetleg ha anyukád alkoholista lenne, és emiatt kiszámíthatatlan, agresszív, és nem törődne veled? Nem minden szülő olyan, mint hiszed.

16/L

...nem beszélve arról, hogy szülővé válni sokak számára pár felelőtlen lökés eredménye. BÁRKIT lehet gyűlölni, az önmagában sosem érdem, hogy valaki megcsinált/világrahozott egy gyereket. Erre bárki képes, aki menstruál/van magömlése. Szeretetben, felelősségteljesen felnevelni egy gyereket: na ez nem megy sokaknak. És tudod miért? A felnőttek egy fokkal sem különbek a gyerekeknél, viszont sokkal nagyobb eszközrendszerük van arra, hogy tönkretegyék a saját vagy mások életét.

Vannak jó szülők, vannak átlagos szülők. De vannak szülők, akik pokollá teszik a gyerek életét.

Szerintem kár ekkora feneket keríteni ennek az "életünket köszönhetjük nekik" dolognak, ez csak biológia. Érzelmi/értelmi dolgokról meg sok szülőnek fogalma sincs. Életre ítélni valakit legalább akkora felelősség, mint halálra ítélni. A gond ott van, hogy számtalan olyan ember "vállal" gyereket, aki lényegében teljesen alkalmatlan rá.

Újra kellene születned, egy rossz családba ahhoz, hogy megértsd.

Nem szeretem mikor az emberek ítélkeznek!

Valószínűleg el sem tudod képzelni azokat a helyzeteket, amiért kialakulnak ilyen dolgok.

Ennek örülök és örülj te is! A többit meg ne forszírozd, csak gondolj bele, aztán fogadd el!