Milyennek képzeltétek el az életeteket? És milyen lett?

Sikeres ügyvéd akartam lenni nagyon régen. Rájöttem, hogy nem vagyok annak való, és hogy annyira azért még sem karrierista. Volt ez 7éve.

Utána férjhez mentem, megszületett a bébi, megfeszültem, vért izzadtam és jelenpill csak halkan merem csak leírni: bíró, jövőre. Érdekel a karrier, de nem minden áron, mint anno, sokat változtam. Boldog családra is vágytam, ezt is megkaptam, viszont anyukámmal azóta sem javult a viszonyunk, én mindent megtettem, ő nem ismeri el a hibákat, amiket elkövetett, x év után is ott vagyunk, ahol a part szakad, tehát ennyi beárnyékolja azért a boldogságomat.

Az enyém nem úgy alakul ahogy elképzeltem / elterveztem.

22 éves vagyok, nemrég fejeztem be a tanulmányaimat. A terv az volt, hogy az iskola elvégzése után összeköltözünk a párommal, mert 3.5 éven keresztül távkapcsolatban éltünk.

A költözést sikerült összehozni, felköltöztünk a fővárosba annak reményében, hogy itt majd gyorsabban sikerül elhelyezkednem. 3 hónapja élünk Budapesten, azonban munkám még mindig nincs, sőt interjúra se hívnak be, pedig már 70 akárhány helyre elküldtem az önéletrajzomat.

Mivel nincs munkám, így a következő tervünk jelenleg ki is van lőve, méghozzá az, hogy elkezdünk spórolni. Lehetőségünk sincs rá, mert a párom összes fizetése elmegy a megélhetésünkre. Terveztük, hogy 4-5 év múlva jöhet a baba, ha minden jól megy (anyagilag és a kapcsolatunkban sem lesz változás), de ezek szerint ez még későbbre fog tolódni, ha egyáltalán sikerül majd megvalósítani...

Én kicsit el vagyok keseredve mert mindent megteszek annak érdekében, hogy dolgozzak, viszont hiába erőlködök úgy tűnik.

jó kérdés.

Több elképzelés is volt, megpróbálom összefoglalni.

Pár éve a gimiben az volt a terv, hogy összeházasodok egy pasival, veszünk egy kertes házat 3 szoba + nappalival, 2 gyerek jó munkával. Tipikus amerikai álom.

Ebből mi lett?

Valóban férjhez mentem, imádom a férjem. Viszonylag jó munkám is van, bár most rezeg a léc leépítés miatt, de nem panaszkodom, átlag fizetésem van, a férjemnek is biztos helye van. Ház???? persze, tényleg csak álmunkban. Albérletben élünk, most kezd majd aktuálissá válni az előtakarékosság lakásra, úgyhogy talán, mondom talán 6-7 év múlva lesz elég önerőnk egy 20 éves hitelhez. 1-2 éven belül szeretnénk egy babát, rá 2-3 évre a következőt :) Reméljük, legalább ez terv szerint sikerül :)

Összességében úgy érzem, hogy az életemmel semmi baj nincs, a családban vannak problémák mindkét részről, de én azt gondolom, hogy amire vágytam megvalósult, és jelenleg is folyamatban van, csak lassabban alakul, mint az eredeti elképzelés. De boldog vagyok, szeretem az életem :)

Kicsit fiatal vagyok ( 16) de azért leírom:)

hálás vagyok amim van,van egy anyám,egy tesóm,egy barátom,akivel 1 éve együtt vagyok,3 cica 1 kutya.

Amikor még általánosba jártam,egészségügybe akartam menni. imádom az egészségügyet ( ennek van egy sztorija lényege h sokat voltam kórházban) de sajnos nem vettek fel oda.

Tesóm kint él külföldön 16 éve,most mi is kiköltöztünk,és turisztikai iskolában vagyok. nem ez volt a vágyam,de imádom sütni főzni,így szeretem nagyon:)

a további terveim: befejezem a sulit,remélem még a mostani barátommal együtt leszek,suli után dolgozok gyerekek,házasság.de csak akkor ha már meglesz minden ami kell ( anyagi biztonság,ház,kocsi) így tervezem:) szép kis család,ahogy leülünk az asztalhoz vacsizni,megbeszéljük mi volt az nap suliba,oviba,munkahelyen,a gyerekem jó tanuló lesz,és sportolni fog. És szeretnék nyitni egy éttermet:) Hátha megvalósul:D

Nagyon sok tervem volt, nem is tudom, melyik az igazi....

Amibe legutóbb belefogtam, hogy én haditudósító leszek. Ott hagytam a politológiát az egyetemen, ezt akartam csinálni! Szóval 2 év újságírói tapasztalat után jelentkeztem a seregbe, fel is vettek, elvégeztem az alapkiképzést. Közben lett valakim, de nem gondoltam komolyan. Aztán végeztem a katonasággal itthon, 2 hét volt hátra, hogy elvigyék a századot a közel-keletre, ahol nekem is lett volna helyem. Nagyon akartam, nagyon beleéltem magam!

Az általános egészségügyi vizsgálaton kiderült, hogy terhes vagyok. Baromira összezuhantam, először el akartam vetetni, aztán megláttam a kis pacát a monitoron, és úgy döntöttem, felnevelem. Az apja örült neki, összeköltöztünk, visszamentem az egyetemre, és állást vállaltam árufeltöltőként.

Megszületett a kislányunk, teljesen össze voltam zuhanva, 22 évesen itt ez az apró kis bőgő csomag, egész nap tök egyedül vagyok, a testem tönkrement, a suli nagyon nehezen megy. A férjem (mert közben házasság is volt) folyamatosan dolgozott, de pénzt sosem láttunk. Hol anyámtól kellett kérjek, hol alkalmi munkát vállaltam. Aztán inni is kezdett, és agresszív lett.

Ezt a gyerek 7 hónapos koráig tűrtem. Nagy nehézségek árán elköltöztünk, én egyetemet váltottam, most németet tanulok, és sokkal jobban szeretem, 2 félállást vállaltam, a babámat meg 11 hónaposan nehéz szívvel bölcsibe adtam, de szerencsére nagyon szereti, és a többi gyerek is szereti őt.

Gyerektartásról nem is álmodom, jelenleg az összes bevételünk 93 ezer forint, egy bérelt szobában lakunk, de békében, és nyugalomban.

És hogy megérte-e? Néha amikor mondják a barátaim, hogy ide meg oda mennem bulizni, rosszul esik, de amikor reggelente a babám bemászik mellém, hozzám bújik, és hangosan az arcomba kacag, akkor azt érzem, megérte, és bármi is történik, érte mindig minden megéri majd :)

22/L

7-es:

Általános gazdasági és statisztikai ügyintézőm illetve banki szakügyintézőm.