Szerintetek akik házasságban élnek, jobban szeretik egymást? Többet ér a kapcsolatuk, mint akik csak együtt élnek?

a papirtól nem lesz jobb kapcsolat a két ember között.

ha tönkre megy a kapcsolat, azt a papir nem menti meg, illetve egyetlen férfit és nőt sem gátol meg abban, hogy megcsalja a párját. azért ne tulajdonitsunk neki varázserőt.

valamilyen szinten látok benne olyan dolgot, hogyha valaki házas, akkor talán nehezebben kezdenek bele a válásba,pereskedésbe, talán soha nem is fognak elválni, de attól még a kapcsolat ugyan olyan rossz marad, ugyanúgy félrekacsingatnak majd a felek.

viszont akik együtt vannak több tiz éve papir nélkül, főleg ha már van gyerek, ott sem megy kevésbé könnyebben a szétválás.

szóval a kérdésre válaszolva a kapcsolat nem ott és akkor ér véget, amikor a két fél elválik, hanem akkor amikor már nem szeretik egymást.

Épp azért, mert a házasságnak nagyobbak a buktatói (vagyoni, ha nincs szerződés) és bonyolultabb otthagyni, gondolom azt, hogy jelzi az elköteleződést. Mert ha bevállalom azt a sok rizikót ami a házassággal jár, akkor számomra az azt jelenti, hogy megbízom annyira a páromban, hogy még ez is belefér. Míg sima élettársakként könnyebb csak a jót elvenni, a rossz időben meg menekülni súlyosabb következmények nélkül.

Tehát a házasság számomra mindenképpen egy olyan lépés, amivela feltétlen bizalmat jelzem a partner felé. Emiatt érzem azt, hogy a mi kapcsolatunk valamilyen értelemben tényleg "több", mint akik félnek meglépni azt az utolsó lépést is, amivel a partnerük 'rizikóvá' válhat.

"valamilyen szinten látok benne olyan dolgot, hogyha valaki házas, akkor talán nehezebben kezdenek bele a válásba,pereskedésbe," - érdekes, az én tapasztalatom pont fordított... sokkal inkább azt látom, hogy a "dobd el, és fogyassz újat" szemléleten szocializálódott, nulla problémamegoldó-képességgel és hajlandósággal bíró EMBER (úgy, mint a probléma magva) egy házasság kapcsán sokkal hamarabb lép, mert annak megvannak a bejáratott útjai, felkapta a vizet, elrohan az ügyvédhez, és onnantól már intéződik minden magától, válás, vagyonmegosztás, gyermekelhelyezés...

Ezzel szemben egy élettársi kapcsolatban (több éves, esetleg már közös gyerek is van) nincs ilyen bejáratott automatizmus, ott bizony rá van kényszerítve az adott fél, hogy gondolja át, mit tesz.

Nem is tudom, de valami olyanféle mechanizmust kellene beépíteni a válásokba, mint a közismert viccben a rabbi:

Kohnné bejelenti a rabbinak, hogy válni akar, mert nincs megelégedve a férjével.

- Rendben van - bólint rá a rabbi -, de előbb süss egy kalácsot a férjednek, ám a hozzávalókat a szomszédasszonyaidtól kérd kölcsön.

Kohnné elmegy Grünnéhez lisztet kérni, elmondja, mire kell.

- Még te nem vagy megelégedve az uraddal? Hát mit szólnál, ha olyan kártyás, lump alak volna, mint az én Grűnöm?

Weisznétől cukrot kér kölcsön Kohnné a válási kalácshoz.

- Lenne csak a te urad a Weisz, ez a goromba, brutális fráter - méltatlankodik a szomszédasszony -, megtanulnád a magadét megbecsülni! Blauné, akitől vajat akarna kölcsönkérni, sírva mondja:

- Még kenyérre sem telik, nemhogy vajra! Az én uram minden pénzét a nőkre költi.

Az asszony hazaszalad, és az ura nyakába ugrik: - Kohn, te vagy a legjobb férj a világon!

én nagyon aktívan küzdök a válások ellen: nem megyek férjhez :D

nem adna semmi pluszt, a lényeget úgyis belül érzi az ember.

biztos vagyok magamban és a páromban is. nem kell senkinek, semmilyen papírral bizonygatnunk, h szeretjük egymást, nem érdekel a habos ruha, se a rongyrázás. a kéttanúsnak meg kb semmi értelme. ha szerződést akarok valamiről, akkor veszek egy autót. ez

most komolyan alázzam meg azzal a kapcsolatunkat, hogy szerződést írok alá az érzelmeimről meg a vagyonomról?

én teljesen más aspektusból nézem a házasságot. maga a nagy nap nem lenne túl felemelő, ami utána jönne, az meg semmivel sem lenne másabb mint most. együtt élünk, szeretjük egymást, nem néz le senki amiatt, hogy nem vagyunk házasok. ha valamilyen ügyben el akarok járni helyette, akkor írunk meghatalmazást :D

sok olyan házasságot láttam tönkremenni, amiről a környezet azt hitte, hogy na, nekik tuti közös lesz a sírhelyük. és mégsem. 20-25 évek után elválnak, mintha soha nem is ismerték volna egymást.

ellenben láttam pozitív példát arra, hogy a csak együtt élők ugyanennyi ideje boldogan élnek, és eszükbe nem jutna szétmenni.

valamint másik jó példa: az együttélő pár szétment, a közös gyerekről balhé nélkül megegyeztek, a pasi 6 millát letett az asztalra teljes természetességgel, és évekkel később még simán ugrott ha a volt párját kórházba kellett vinni, vagy onnan hazahozni.

intelligencia kérdése az egész. nem a papíré.

21-es vagyok.

én is ezt mondom, ezek a dolgok emberfüggők, a papir nem fogja megváltoztatni az emberek személyiségét.