Egy nőnek szerintetek is mindig, mindenkor a férjének/párjának kell a legfontosabb embernek lennie az életében?

a férj szempontjából: elhanyagolt lesz, nem társa már a feleségének, könnyen úgy érezheti, hogy csak spermadonornak volt jó, elveszti a feleségét, és ha el is hagyja ezután, akkor a gyerekét is (mert a láthatás azért nem az igazi)

a nő szempontjából: elveszti a férjét (vagy együtt élnek vagy nem, majdnem mindegy ha már nincs meg az érzés), valamint ha majd az ő élete egyetlen értelme felnő és elkezdi élni a saját életét kisemmizettnek, cserbenhagyottnak fogja érezni magát

a gyerek szempontjából: kell azt ragozni, hogy miért nem jó, ha anyu és apu nem szeretik egymást? plusz még az anyja nem hagyja felnőni. anyuci pici fia/lánya effektus. majdani házastársának szörnyű anyósa lesz, amibe nem egy kapcsolat ment már tönkre

elég?

Nézd, #46, amit írtál, azzal tökéletesen egyetértek, az utolsó fél mondat kivételével. Hisz pont azért, mert a gyerekek mintegy "termékei" az egymást szerető párnak, a középpontban az egymást szerető pár áll, ha úgy tetszik, a társadalom ezen atomjában, amit családnak hívunk, ők az atommag, a proton és a neutron. A gyerekek meg a keringő elektronok körülöttük:))

Egyébként ez nem szemantikai vita, nem tudom, ismered-e a középkori Szent Család ábrázolásokat... Ugye Mária Jézussal a középpontban, és József kissé távolabb... na csak hát ott ennek teológiai értelme van, n.b. hogy József nem Jézus apja... viszont a nők egy része az utóbbi évtizedben így képzeli el a számára kívánatos családot, hogy van a "mamóka-babóka komplexum" (írásban nem tudom ezt kellően negatív hangsúllyal mondani..) középen és távolabb a kiszolgálóegység, a férfi, akinek az a kötelessége, hogy mindenben kiszolgálja mamóka-babóka komplexumot, illetve hát az ennek nevében nyilatkozó nőt... kezdve ott, hogy a nő termékeny napjain álljon harcra készen:))

Na, ez ellen a világkép ellen kell háborút folytatni, mert hihetetlen kártékony a család stabilitására nézve is, az utód jövőjére nézve is, a demográfiára is...

47-es, hogy ez mekkora egy baromság...

Mindenki teszi a dolgát. Mivel egy kisbaba napi 24 órás feladatot ad, ezért a nőt napi 24 órában lefoglalja. Pláne ha a férfi és a tágabb család nem segít neki. Ha segítséget kap, máris tud másra pl. magára és a férjére is figyelni.

Persze ha a férfi hátralép és mindent az asszonyra hagy, akkor ne csodálkozzon, ha nem jut a feleségnek rá is ideje.

"Mivel egy kisbaba napi 24 órás feladatot ad, ezért a nőt napi 24 órában lefoglalja." - na, ez az, ami átlagos esetben baromság, hogy a Te szavaiddal éljek, kedves #48-as... ez ugyanis a kivételes eseteket (beteg a gyerek, ilyesmi) leszámítva csak és kizárólag a nőn múlik... drasztikusan szólva, ha nem lehet lerobbantani a baba ülepéről, akkor csakugyan a nap 24 óráját lefoglalja. Amikor 6 hét után melőzni mentek a nők - még az én szüleim is - akkor meg annyit foglalt le, ami a munkaidő (jó, akkor a bölcsiben vigyáztak rá) meg a másnapi munkához szükséges pihenés között maradt. A baba ugyanis úgy működik, mint a gáz (hogy a fizikai hasonlatoknál maradjak), a RENDELKEZÉSÉRE ÁLLÓ TERET TÖLTI KI.

Ha a nő nem babóka-függő maximalista, és ezt eleve józanul korlátozza, akkor annyit. Tudod, ahogy még régebben meg általában otthon voltak a nők, de a gyerek mellett ellátták a háztartást, gondozták a konyhakertet, az aprójószágot, stb.

Szóval a "baba 24 órás feladatot ad" = "a nő nem tudja beosztani az idejét és energiáját, szétfolyik a napja". Ennek megtanulására kiváló eszköz ha egy ideig megtervezi előre a napirendjét.

Anyámat kérdeztem erről a "24 órás elfoglaltság" dologról. Mondta, hogy igen, az első 2-3 hétben az, mert túlparázta, hogy ott vagyok és mit kell csinálni, elront valamit, miért nyüszögtem, stb. Meg egyszerűen fáradt volt a szüléstől.

2-3 alatt nagyjából rájött, hogy hogyan működöm. Utána már jobban volt ideje mellettem. Akkor tanult meg kötni, horgolni, mert régóta érdekelte, de pl munka mellett nem volt ereje.

A többnapos kirándulásokat borítottam, csecsemőként nem mertek ennyire mozgatni, kb fél évig. Utána már vittek.

Olyan hűdesokat apám nem tudott segíteni, max este és hétvégén, mert este 6-7 körül ért haza és reggel korán ment dolgozni.

A legnagyobb gond velem az volt, hogy óvódás-kisiskolás koromban szinte non-stop beteg voltam és sokat kellett hiányoznia a munkából. Akkor se kötöttem le a napját, csak elérhető távolságban kellett lennie, ha éppen összerókáztam magam vagy sírtam, mert fájt a hasam/torkom, gyógyszert kellett beadni, lázat mérni.