Családotok (apa-anya-gyerekek) lakik együtt szellemi fogyatékos rokonnal? Nem teszi ez tönkre a családi életet, idillt? Hogy bírjátok?

Ismét köszönöm a hozzászólásokat!

5 év után, múlt év közepén sikerült szétköltöznünk! Azóta mindenkinél megjött a lelki béke!

Természetesen, közel lakunk egymáshoz, de mégis külön. Mi is és sógorom is éli világát szépen, boldogan. Senki nem piszkál senkit, senki nem zavar senkit. Figyelemmel követjük életét, amikor kell segítünk. Szerencsére eléggé önállóvá alakult, talpraesettebb lett. (a takarítás, a rend nem az ő világa továbbra sem, de annyira figyel, hogy mocsok ne legyen körülötte) Dolgozik, kirándul és számunkra is hihetetlen, de megismerkedett egy nővel is. Dúl a szerelem, nagyon jól megvannak. Külön élnek, de amikor tehetik összejárnak. Ha anyósom megélhette volna, biztos megdöbbenéssel nézné őket.

Családommal jól megvagyunk! Kisimultak a ráncaink, lenyugodott a légkőr. Úgy élünk, ahogy szeretnénk, szépen, tisztán, rendezetten és főként békességben. Mivel a csemetéink már elég nagyok így sokat járunk együtt színházba, moziba, rendezvényekre. Nagyon fogékonyak, nyitottak, érdeklődők. Mi pedig próbálunk minél többet mutatni nekik a világból. (már amennyire lehetőségeink engedik) Még egy lottó ötös nyeremény kéne, és teljesen kerek lenne a világunk. :-)

Minden hasonló helyzetben élő családnak ajánlom, próbálják megkeresni a számukra és a beteg rokon számára is megfelelő életmódot. Ha eléggé önálló a fogyatékkal élő, akkor hagyni kell, hogy érvényesítse saját lehetőségeit, élje a saját életét.

Mi egy alapítványtól kértünk segítséget pár éve, ahol tanfolyamokon önállóságra tanították, munkahelyet kerestek számára, amely előtt be is tanították.

Mi támogattuk őt az önállóságra való felkészülésben, amit csak tudtuk megtanítottunk neki. A kezét nem engedtük el továbbra sem. Mindig mellette állunk, bármikor segítünk, ha igénye van rá! De a szabadságérzése nagyon sokat segít neki az önállóságban!

Abban nem merek tanácsot adni, mitévők legyenek akiknek szellemi fogyatékkal élő rokona nem tud önálló lenni. Az nehezebb kérdés. Egyes helyzetekben talán az együttélés a megoldás, mások esetében talán az intézményi elhelyezés. Ezen a ponton már nálunk is összevitázna a szív, a lélek, és az ész.

Kívánom, mindenki találja meg a nekik megfelelő utat és éljenek boldogságban, lelki harmóniában! (hiszen, ezek nélkül nem élet az élet)