Családotok (apa-anya-gyerekek) lakik együtt szellemi fogyatékos rokonnal? Nem teszi ez tönkre a családi életet, idillt? Hogy bírjátok?

Köszönöm szépen a sok hozzászólást!

Húúú! Mire mind elolvastam, mert elolvastam. :-)

Nem tudom, mi lenne a jó ebben a helyzetben. Szerencsére feleségemmel lehet értelmesen beszélgetni, sokat mérlegelünk. Kissé kényszerhelyzetben vagyunk jelenleg. Összeköltözünk és majd meglátjuk mi lesz a vége. Kialakítunk egy külön szobát sógoromnak, melyben mindene meglesz, amire szüksége van. Ráadásul a számára megszokott holmijaival rendezzük be. (Abból mi nem szelektálunk ki szinte semmit, ha csak ő nem látja feleslegesnek. Tapasztaltuk, hogy nem könnyű az ő jelenlétében átrendezni a lakást, kidobni bármit is. Amíg az ő számára-, valamilyen oknál fogva-, fontos dolgokhoz nem nyúlunk lomtalanítási célból, nem érdekli hogy miként újítjuk fel a lakást.) Tehát meg lesz az ő kis kuckója, és a mi kis kuckónk is ahová mindenki félrevonulhat majd. Úgy gondoltuk, ez sokat segít a helyzeten.

Egy szóval sem állítom, hogy könnyű lesz, de talán gondolkodva megtaláljuk a megoldásokat majd.

Valaki felvetette, hogy miért vállalnak be emberek beteg gyerekeket, ha már terhesség alatt tudják. Tudomásom szerint, nem lehet bármikor elvetetni a magzatot, csak a terhesség elején. Sógorom második gyerek az első pedig (nejem) igen jól sikerült szüleiknek ;-) Akkoriban nem igen tudták előre, hogy gond lesz a születendő gyermekkel. De tuti nem vállaltak volna következő gyereket, ha az első szülött lett volna a beteg.

Valóban nagy teher a családnak egy fogyatékkal élő gyermek. A testvér számára is. Nejemmel szembe például szülei óriási elvárással voltak. Apukájuk többdiplomás kórházi főorvos lévén két gyerek helyett is tanítgatta és taníttatta. Feleségem manapság örül, hogy orvos lett, sok mindenhez ért és kiváló szinten, de annak idején nehéz tehernek bizonyult ez számára.

Valaki kérdezte, nem tudtam róla, hogy sógorom beteg, mikor elvetten nejemet. Mikor beleszerettem nejembe, sok mindent nem tudtam nejemről sem családjáról, közte ezt sem. Persze mikor elvettem, akkor már tisztában voltam vele. Sógorom anyósommal élt, senki nem gondolta, hogy ilyen hamar lebetegszik, majd nem sokkal később meghal. Csemetéink 3 és 5 évesek, nem épp a legkönnyebb korszak, hiszen a kicsi már hisztis korban van a nagyobbik még. A kicsit felvették az új lakhely szerinti óvodába a nagyobbikat még nem, de biztatnak. Már csak az hiányzik, hogy Budapest másik végébe keljen hordani óvodába, míg a kicsit néhány utcányira.

Mivel többen kérdezték, mi lett velünk, így pár sorban leírom.

A ház ill. lakásfelújítás hatalmas falatnak bizonyult. :-( Ennyi erőből új házat is építhettünk volna akár. Mindent szét kellett verni és újjávarázsolni. Hozzávetőleg 80%-ban lettünk kész. A többi későbbre maradt. Persze a félretett pénzünket felemésztette a dolog. :-(

Amíg a nagy munkálatok folytak, sógorom is próbálta átvenni a ritmust, a lelkesedést. Segített ahol tudott. :-) Számtalan kompromisszumot kellett kötnünk vele, főleg a lomtalanítással kapcsolatban. Szíve szerint ő mindent megtartott volna. Amivel nem jutottunk dűlőre azt későbbre hagytuk. Így a padlás mai napig tele van "emlékekkel". A hasznos dolgokkal még nem lenne baj, de sok hasztalan is akad közte. Ezeket lassan szelektáljuk.

Sógorom szobája úgy néz ki akár egy raktár. :-( Két tucat kartondoboz van benne mai napig, amihez mi nem nyúlhatunk, ő viszont magától nem pakolja el. Nejem próbál hatni rá kisebb-nagyobb sikerrel.

Legnagyobb gondunk, hogy a munkálatok vége felé kapott egy vesegyulladást. (nem felfázástól vagy a terheléstől, hanem meglévő alapbetegségeitől) Rettentően elhagyta magát. Ahogy szokták mondani, nagyon rossz beteg. Semmit nem volt hajlandó tenni. Egésznap ült a tévé előtt és kész. A betegségéből kigyógyult, sajnos a depressziós hangulata a felújítást követően is megmaradt. Lényegében semmit nem csinál. :-( Bámulja a köztévét, főleg a retró műsorokat és evvel letudja az egész napját. Néha sikerül kilendíteni egy-egy elfoglaltsággal, de csak ideiglenesen. Enni legalább eszik rendesen, avval nincs gond.

Hozzáteszem, régen sem élt pörgős életet. Anyósommal élve is hasonló lassúvíz módszerrel teltek a napjai. De mivel akkor nem láttuk napi szinten a semmittevését, nem zavart minket.

Karácsony szemteste hatalmas zokogásba tört ki, hogy a mama nélkül kell tölteni a karácsonyt. Mi felnőttek megértettük, de gyermekeink kissé megrémültek tőle. :-( Persze értették ők is, csak meglepődtek. Szilveszterkor vendégségben voltunk a közelben lakó keresztszüleiknél. A gyerekekkel 10 órakor hazajöttünk, sógorom ott maradt. Keresztszülei így megkímélték a gyerekeket egy újabb sírógörcs végighallgatásától.

Tudjuk, nem könnyű sógoromnak, nagyon kötődött anyukájához. Fokozatosan helyrerázódik majd, de eléggé lassú folyamat lesz nála.

A napi idegesítő dolgokat nem kell részletezni szerintem. :-) Nem könnyű rávenni a számunkra normális életmódra. A napi szokások egy részébe belefolyik, néhányba pedig nem. Mi nem erőltetjük. Ami jó, hogy nem zavarják a mi allűrjeink. Ha nem is veszi ki a részét pl. a rendmániából, legalább nem tesz ellene. :-) A szobájában azt tesz amit akar (persze ésszerű határokon belül) a többi őt nem is érdekli.

Néhány hete nagyon feldobta az egész családot, hogy lett egy imádnivaló kiskutyánk. :-)

Gyermekeink jól érzik magukat itt. Néha persze hiányzik nekik a régi lakás, de a hatalmas nagy gyerekszoba és a kert pótolja őket. Remekül beilleszkedtek az új oviba. Kisfiam számára már a beiskolázás témán van a hangsúly. Egy álombéli iskolába megy. Akár a Harry Potter-könyvekben a Roxfort iskola. Egy régi kastélyépület, jó nagy kerttel, játszótérrel, sportpályákkal, halastóval... Napközi otthonos tanítási renddel, ami nagyon fekszik gyerekeinknek. Óvodában is egész nap tartózkodnak most is. Hozzá vannak szokva. Ami jó, hogy megveszített folyamatos tanórák helyett itt két tanóra után szabadfoglalkozás (játék) van, majd ismét tanóra és ismét játszás.

konklúzió : Nem könnyű, de meglehet birkózni minden helyzettel.

Köszi, hogy elolvastátok!