Családotok (apa-anya-gyerekek) lakik együtt szellemi fogyatékos rokonnal? Nem teszi ez tönkre a családi életet, idillt? Hogy bírjátok?

Kedves Kérdező!

Majdnem két éve az alábbiakat írtam:

"Néha meg kell keményíteni a szívünket, egy ilyen ember állandó jelenléte meg tudja nyomorítani az egész családotok életét, ezért te felelősségteljesen ragaszkodj hozzá, hogy intézetben kerüljön elhelyezésre, azzal is áldozatot hoztok, hogyha anyagilag támogatjátok.

Mondd meg feleségednek azt, hogy azt is nehéz elviselned, hogy néha ünnepnapokon vagy hétvégén fogyatékos testvére nálatok töltsön pár napot, de ezt még hajlandó vagy elviselni, de ezzel is nagy áldozatot hozol."

"Ha viszont nem túl fogyatékos, akkor akár valami betanított fizikai munka ellátására is alkalmas lehet, pl. szalagmunka monotonitását sokszor fogyatékos ember jobban tűri.

Amíg intézményben nem tudjátok elhelyezni, megoldás lehet a munkásszállás is, havi 15 ezer Ft körül vannak. Ha irányítás alatt közmunkásként dolgozna, azzal is keresne annyit, amennyire szüksége lenne. (Statisztikák szerint minden második dolgozni akaró fogyatékos tud elhelyezkedni közmunkára.)

Acélozd meg a szíved, ne engedd hogy feleséged testvéri szeretetéből eredő gyengesége tönkretegye családi harmóniátokat!"

Most is ugyanez a véleményem, szerintem most már Te is látod. Költöztesd sürgősen intézetbe, átmenetileg addig meg munkásszállásra, vagy olcsón bérelhető udvari sufniba.

Feleségedtől se tűrj ellentmondást, még ha válással is fenyeget, mert egy ilyen ember körülöttetek a gyerekeiteket is tönkre teszi.

Mi újság van veletek, kedves Kérdező!

Remélem, sikerült normalizálni a helyzetet!

Hát sajnálom, hogy így alakult. Nálunk a nővérem "Forest Gump", de rosszabb állapotban van. Forest Gump vállalkozást vezetett, fizikailag egész jól volt, ... Azért ez nálunk nem pont így néz ki. Én tuti magamhoz venném, ha valami miatt rászorulna erre. Együtt nőttünk fel, biztosan gondoskodni akarnék róla. Az otthonülést viszont tuti nem támogatnám. Tudom, hogy ez a kérdés régi, de hátha más is látja még. A testvérem mindig "le volt foglalva", neki sem jó, ha csak otthon ül és folyamatosan leépül, antiszociális lesz. (Nagyobb szünetekkor ez megjelenik rajta.) Mindig járt valahova. Amíg gyerek volt, addig fejlesztésekre, speciális sulikba, alapítványokhoz. Teljes életet élt, talán többféle foglalkozást is kipróbált, mint én, aki egészséges vagyok. :D Járt színjátszó körbe más sérültekkel, járt lovagolni, egy zenekarban is játszott, ütős hangszeren, oda egyszer én is beugrottam egy karácsonyi koncertre, ahol kiegészítésképpen furulyáznom kellett és valamilyen xilofonhoz hasonló, de fa ütőfelületű hangszeren játszottam mellette és az alapítványnál lévő gyerekek mellett. Jó élmény volt érezni valamit abból a szeretetből, amit ők is kaptak ott. :D

Úszni is járt, speciális tornákra, ... Most felnőttként egy alapítványnál "dolgozik" (vannak ott 40+os hozzá hasonlók is). Hogy őszinte legyek, valójában ez egy napközi, ahol a munka főként apró dolgokból áll. Van papírműhelyük, a közelmúltig gyertyát is öntöttek. A nővérem pl. 1,5 nap alatt fűz meg egy nyakláncot, de közben vannak másjellgű foglalkozások is, amiken részt vesz napközben. A fizetése nagyon alacsony ezért, elvben 4 órát dolgozik, a megkeresett fizetése kb az ellátását fedezi, így annyiba kerül csak, hogy oda kell vinnünk és haza kell szállítani. Mint egy kisgyereket. Viszont le van foglalva, így sokkal pozitívabb, nem antiszociális, ő is értékesnek érzi magát, látja, ahogy a nyakláncait eladják egy karácsonyi vásáron, vagy pár éve az egyik rajza került rá karácsonyi zsákokra, amiket egy cég rendelt tőlük. Nagyon büszke volt rá és mi is. :) Később a rajza pólókra is rákerült, azokat is el tudták adni. Napközben így gondoskodnak is róla, viszont a család része. Nem mondom, hogy nincsenek durcásabb időszakok, de a szüleim jól kezelik, "nevelni" kell, mint egy kisgyereket. Minden eset más, tudom. Az én családomat szerintem nem zilálná szét, ha odaköltözne hozzánk, mindenesetre a házasságom előtt jóelőre tisztáztam a férjemmel, hogy csak akkor vegyen el, ha vállalja, hogy a testvérem velünk fog élni, ha az élet úgy hozza. Nyílt kártyákkal játszottam, lakott nálunk ő is a szüleimmel és talán nem tud mindent, milyen lenne ellátni, de minden nap belelátott az életünkbe és el tudta fogadni. A szüleim előtt le a kalappal, nagyon szépen intézték mindig az életünket, teljes életet adtak mindannyiunknak, minden igényünket kielégítették, figyeltek arra, hogy mindenki élhesse a saját életét és a nővérem is megkapjon mindent. Nem mondom, hogy egyszerű lehetett, de a szüleim dolgoztak, nem maradtak otthon a testvéremmel, mint ahogyan sokan teszik.

Én csak ajánlani tudom ezeket a napközis helyeket, körültekintéssel igazán jó helyeket lehet találni. (Nem tökéletesek, de ha visszaemlékszünk az iskolás élményeinkre, vagy a munkahelyünkre gondolunk, az sem tökéletes a legtöbb esetben.) Nekünk sokat segített, hogy a nővérem is teljes életet élhessen, az otthoni sorozatnézés/evés/alvás/házimunka helyett.

És utána mi történt? Elmondod lécci?

Remélem végül nem ment szét a családod :/