Hol van a tisztelet egy nő iránt? Miért nem működnek a párkapcsolatok? Hogy tudták a régi öregek a problémákat áthidalni? Hogy tudtak együtt megöregedni?
Szűk 3 hónapja véget ért a kapcsolatom, mert nem bírtam már idegekkel mindazt, amit a családom, az ismerőseim is szóvá tettek, kifogásoltak a párom részéről. Pedig elég türelmes és toleráns vagyok.
Véletlenül találtam a neten egy tudományos cikket, h. a mai felnőtt lakosság jórésze hiába nagykorú, felnőtt, gyerekesen viselkedik, infantilisek, nem képesek felnőtt módjára viselkedni a párkapcsolat, az élet más területein sem. Ez a "Pán Péter jelenség". No, ilyen volt a 32 éves párom is. A családja teljes mértékben irányította őt, úgy kezelték, mint egy gyereket, ő meg hagyta. Ráadásul a mi párkapcsolatunkra is ez árnyékot vetett és nem kicsit!!! Magyarán szólva én egy 32 éves gyerekkel voltam párkapcsolatban:-((
Mint utólag kiderült, a páromat már ismerték közös ismerősök korábbról, a korábbi rövid párkapcsolatairól:-((, csak nekem erről nem szóltak, mert ugyebár ki az, aki beleavatkozik mások magánéletébe még akkor is, ha az intelemmel történne....
Bezzeg a tudományos cikk arról egy szót sem ír, vajon az ilyen embereket hogy lehet felnőtté tenni, meddig tart náluk ez a gyerekkor felnőttként....
Ezzel a felelőtlen, gyerekes viselkedésükkel tönkreteszik a párjukat, ahogy engem is a 32 éves, de gyerek párom...:-((
Szóval az van, h. megint szingli lettem, és elkezdtem a társkeresést, de azt hiszem, egyúttal be is fejezem, mert én nem vagyok vevő sem a fent leírt Pán Péterkékre, a felnőttkori gyerekek típusú férfiakra, sem az olyan tiszteletlen félékre, akik a neten olyasmiket irogatnak, mit tennének velem ha ruhátlan lennék. Ezen teljesen fel vagyok háborodva, mert elmondanám, h. a neten nem mutogatom sem a fenekemet, sem semmi nőies testrészemet, szimplán a turkálósból, ill. a kínaiból vásárolt farmeremben és utcai ruhámban vagyok fotózva. Olyan ruhákban, amikben sajnos a mai társadalom legtöbb tagja jár (lecsúsztunk, de ez már mást téma, a mai politikai rendszer és tolvaj politikusaink sara, más téma).
Nos, kérdezem erre vonatkozóan: hol a tisztelet egy nő iránt?
Lehet, én még a középkorban élek, de engem a legelső randin ne fogdosson, ne puszilgasson idegen férfi. Lehet átpártolni a fenékmutogatós csajokhoz a neten. Külön oldalak vannak ilyeneknek. Ne keverjük már a szezont a fazonnal....
Sok a válás, a boldogtalanság.
Az én meglátásom az, saját tapasztalatomból kiindulva, h. egy párkapcsolatban természetesnek kell(ENE!!) lennie pár hónap, év után is az egymásra figyelésnek, a csóknak, ölelésnek, kedvességnek, nem kerülnek semmibe. Ha engem megcsókol és kedveskedik a társkapcsolat elején a párom, miért ne lehetne ez természetes később is???
Nálam ez részemről így működik! Működne, ha persze a párom is így tenne.....
Kérdésem: hagyjam a fenébe a társkapcsolatosdit, mert katasztrófális a helyzet, ahogy látom...???
hát tudod, amikor ide is felteszik a k.rvásan pózoló képeket és megkérdezik, szép vagyok-e? Na, akkor úgy gondolom, nem csak és kizárólag a férfiakat kell hibáztatni.
Kiskorban kell megtanítani a lányoknak, hogy ők értékesek és milyen bánásmódot nem szabad eltűrni a férfiaktól és a fiúkat is meg kell tanítani arra, hogy a nő nem egy dugnivaló tárgy csupán. Csak ugye, ha apa+anya éjjel-nappal dolgozik, akkor ez elmarad....
Szerintem keresd csak az igazit továbbra is, de aki nem úgy viselkedik, hogy a te normáidnak megfelelne-azaz érett, felnőtt gondolkodású felelősségteljes mindenekelőtt, azzal inkább ne kezdjél kapcsolatot.
Első válaszadóval értek egyet. Régen arra voltak tanítva a lányok, hogy "kussban", "méltósággal" szenvedjék el a dolgokat. Badarság azt hinni, hogy "jaj régen minden jobb volt". Fenéket. Csak az információ lassabban, vagy egyáltalán nem áramlott, így kevesebb szörnyűséget lehetett olvasni, nehezebben lehetett tájékozódni bizonyos dolgokról.
Ajánlom figyelmedbe:
Ja, amúgy a kérdésedre válaszolva:
Nehogy feladd a keresést-bár úgysem fogod:), rengeteg normális férfi futkos a világban.
Konkrét példát hadd hozzak az Pán Péter-exemre vonatkozóan:
igen, ő is 32 évesen még otthon lakik. Az anyjával, a nővére hiába házas és van 4 éves gyerekük a férjével, ott lógnak a Pán Péter exem nyakán: úgy irányítják őt, mint egy gyereket. Ő meg hagyja.
Amikor náluk voltam, nem volt kettesben közös szabad saját időtöltésünk, csak akkor, ha éppen az én Pán Péterkémnek nem kellett a nővére feneke alá tenni a kocsit és vinni bevásárolgatni, meg diót szedni a kertbéli madárkáiknak:-)) Mivel én is ott voltam, mentem velük a körömlakkozott körmömmel, magassarkú cipőmben diót kotorászni az erdőben :-))))
A nővére hazaküldött, mondván a Pán Péterkémnek bevásárolni kell nekik (holott van férje és saját kocsijuk), mert éhes a kisfiú, nincs kajájuk otthon. Az én Pán Péterkém meg egy szót se szólt, hogy bocsi, de én az ő vendége, a párja vagyok, hogy jön ő ahhoz, h. engem hazaküldjön???
Ajjjajjjj
Itt már az ismerőseim, a barátok mondták, hagyjam a fenébe ezt a gyerek-pasit....
Később meg a családja engem felülbírált, mint egy bíróság, h. cigány vagyok (szerintük), holott nem, ez nevetséges.
De ha az lennék??? Akkor mi van?
Van saját lakásom, saját állásom, egzisztenciám.
Ekkor már nem járogattam hozzájuk, naná, a Pán Péterkém jött hozzám és velem is volt, nagy néha ment haza a családjához.
Sajnos megint elszúrta a kapcsolatunkat, mert a Pán Péter jelenségnek az is része a gyerekes viselkedésű férfiak részéről, hogy szeretnek csajokkal "jópofizgatni", ami inkább sértő, sem mint jópofizgatás.
Most már van barátnője, szűk 3 hónap után, a csaj megszólalásig hasonlít rám.
Ugyanoda járkálnak randizgatni, mint mi jártunk.
Az én városomba, holott egyikük sem ide valósi.
No mindegy, ez már az ő ügyük, nem foglalkozom vele, közös ismerősök mondták, h. a fényképeiken ez van, még a csaj úgy van beállítva a gép elé, mint én voltam.
haha, az én öcsém is ilyen. Otthon lakik, ki van nyalva a feneke, a nőket sz@rba sem nézi. Az édesanyák hajlamosak a fiaikat elkényeztetni, míg a lányokkal szigorúbbak.
Ezzel sajnos nem lehet mit tenni.
Ez egy jelenség, amibe alaposan beleszaladtál. De azért nem minden férfi ilyen. Szerintem - értelmes lánynak látszol - biztosan találsz egy rendes férfit előbb-utóbb.
40/F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!