Barátomnak segítsek az építkezésben, vagy dolgozzak és pénzt keressek? (de lehet nem maradunk együtt)

Arról van szó hogy barátomnak segítek az építkezésben már 2 éve. Amikor időm van, mindig ott vagyok. Évközben sok idő elmegy a fősulival, a tanulással, a vizsgákra való készüléssel, bejárok 35 km-ről, sokszor hajnalban kelek és késő délután érek haza. Egész évben pedig dolgoztam is, amikor volt munka mindig elvállaltam, hogy legyen pénzem saját magam fenntartására, mert szüleim nem segítenek ki 2000 ft-tal sem. Nyáron pedig amikor tehetem dolgozok, hogy havi 30-70 ezer ft körül kapokjak, ezt a pénzt majdnem teljes egészében félreteszem, és ebből vásároltam már dolgokat a közös életünkhöz, amiből lehet hogy nem lesz semmi. Ott tartok hogy 270 e ft-ért vásároltam a házhoz cuccokat, hogy majd pár hónap múlva összeköltözhessünk. Mellette még a nyelvet is tanulom. Heti átlagosan 2.5 napot segítek neki, van amikor egész nap, van amikor 2 napig semmit, ahogy alakul.

Barátom a fejemhez vágja, hogy én ALIG segítek neki, mert csak saját magammal törődöm. Tök fölöslegesen járok dolgozni is mikor alig keresek vele valamit, inkább segítenék neki egész nap egész nyáron, éven, többre jutnánk azzal. Nem érti meg, hogy az a havi átlagos 40 ezer ft is pénz. Nem tudom mit gondol, hogy akkor honnan legyen pénzem vásárolni bútort meg mikor mit? Mert elvárja hogy ha vele akarok élni, akkor vásároljak! De mégis miből vásárolnék ha nem dolgoznék? Az elvégzett munkámat is kritizálja. Pl fájt a fejem, itthon ültem és a tv-t néztem 1.5 órát, de vettem a fáradtságot és kimentem hozzá segíteni neki úgy hogy fájt a fejem 3-4 órát, és 1 héttel később mondta, hogy csak szenvedve csináltam az egészet, hát hogyne mikor fáj a fejem. De ez most csak egy példa volt, mindig kritizál mindent amit csinálok. A természetem sem jó, változtatnom kéne magamon, mert nem vagyok elég gondoskodó (mindennap maszíroznom kéne őt, meg kajával kínálgatni, hogy amikor anyám vagy ha én főzök, akkor az annyi, hogy egyszerre megesszük, nem marad, és amúgy is szegény a családom). Én becsülöm őt, hogy jól keres, és hogy a házára költ, de ő ezt sem veszi észre. Kb ki kéne hogy tapossák a belemet mindenhol, akkor venné észre csak, hogy Niki csinál valamit! Mert azt mondja, hogy nem csinálok semmit! Érdekes, amikor ő dolgozni megy, akkor neki sincs ideje a házánál robotolni, de nekem legyen időm mindenre. Tanulásra, munkára, neki segítsek, meg itthon segítsek anyáméknak, meg azt a 2 hónap nyarat kivéve meg suliba is járjak. Mégis hogyan? Neki miért nem elég az a heti 30-40 óra amit ott segítek nála? Ha meg munkás kéne fizetnie akkor meg kidobna érte 20 ezer ft-ot. És olyanokat mond ha nem vagyok ott vagy 3-4 napig, hogy nem fogsz te itt lakni velem. Kárba vesztegettem azt az időt amit eddig ott töltöttem nála? Szórakozni, barátnőkre 0 percem van már így is évek óta!! És nem veszi észre, hogy mindenből kiveszem a részemet! Azt el is felejtettem írni hogy a nagyszüleimnek is segítek! És még én vagyok a sz*r. Rég óta együtt vagyunk, nem akarom hogy tönkremenjen a kapcsolatunk, de egyedül kevés vagyok egy kapcsolathoz, és úgy érzem csak én teszek azért, hogy együtt maradjunk!! Az a baj, hogy látja ő, hogy én kiszolgáltatott helyzetben vagyok. Nincsen normális családi hátterem, a szüleimet is nehéz elviselni, minél előbb szeretnék már elköltözni itthonról, ha nem hozzá akkor Pestre. Anyagilag egyáltalán nem vagyok elengedve, ezért látja hogy ki vagyok szolgáltatva és muszály valamilyen szinten másoktól függenem. Ha normális szüleim lennének, biztos családi hátterem, és biztos anyagiak, akkor biztos nem merne így bánni velem! Néha úgy beszél velem mint a kutyával, amit nem érdemlek meg. Volt már szünet is, meg szakítás is több hétre, de még csak fel sem hívott egyszer sem, hogy élek-e még. Ezért ha kibékültünk mindig én kezdeményeztem, mert szeretem, és mert közös jövőt akartam, már évek óta az összeköltözést terveztük, és nem akarok az ablakon kidobni egy több éves kapcsolatot! Ő meg azt mondja, hogy látja hogy nem megy együtt (ő szerinte) és hogy inkább szakítsunk még az összeköltözés előtt, mint hogy az összeköltözés után. Hogy lehet így hozzáállni az egészhez?? Miért most akar dobni, amikor már bizonyítottam neki? Időben is sok időm ráment arra hogy neki segítettem. Régebben pedig azt feltételezte rólam, hogyha majd én egyszer keresek, akkor biztos kifolyik a kezemből a pénz, és majd elköltöm, úgy, ahogy a legtöbb nő. (azt hittem majd megveszem a drága ruhákat, meg hogy majd költekezek telóra, bulira stb) Ezt is bizonyítottam hogynem így van, és neki ez is kevés!!

Mit tegyek?