Egy édesanya nem akkor boldog ha a gyermeke is boldog? Vagy jobban érzi magát ha a gyermeke szomorú?!

Kérdező, én csak annyit tanácsolok, h ne egy férfi miatt költözz el az anyukád nyújtotta biztonságból, hanem teljesen saját erőből. Most kell megtanulnod, h mire vagy képes és ha neadjisten nem jól sülne el a kapcsolatod, akkor tudnád, h képes vagy egyedül túlélni a nehéz időszakot. Ráadásul az egyedüli élet tapasztalatai jobban megtanítják neked, h milyenek az emberek és vagy bebizonyosodik, amit anyukád mond a férfiról v nem. De így szerelmesen szimplán szerelmesen, anyukád által védve te csak egyet látsz.

Én nem marasztallak el a korkülönbségért, hiszen a párom és köztem 14 év van. Viszont én 23 voltam, mikor elköltöztem otthonról és 24 mikor a páromat megismertem, 25 mikor összeköltöztünk.

Amit most csinálsz az inkább meggondolatlan menekülés otthonról és nem egy új élet kezdete. Amíg tanulsz és csak nyári munkát vállalsz inkább lakj otthon és gyűjtsd a pénzt, h kirepülhess.

Egyébként az én anyukám is marasztalni akart engem, mert tesóm messze lakott. Sok csatát vívtam vele én is.

Anyukád csak meg akar óvni. Én 24 vagyok, a párom 31, és néha még ez a korkülönbség is soknak tűnik. Anyukád már átélt néhány dolgot, és tényleg azt szeretné, hogy boldog legyél. Ő sem jós, de nekem az a tapasztalatom (ahogy valószínűleg anyukádnak is), hogy egy ilyen kapcsolat nem tart sokáig, és ettől akar megóvni téged. Ha mindenképp el akarsz költözni, ne foglalkozz anyukáddal, tégy, amit szeretnél, hisz saját kárán tanul az ember. Ha pedig szétmentek, anyukád úgyis tárt karokkal fog visszavárni, hisz szeret téged.

Én csak annyit tudok neked mondani, hogy nem feltétlenül a korkülönbség a probléma, de el kellene gondolkoznod azon, hogy miért kellesz egy 34 évesnek? Én elég sok 30 körül férfit ismerek a párom révén, de ők a 18-20 éves korosztályt még gyerekként kezelik, bármennyire is éretten viselkednek. Azért lássuk be, hogy ahhoz képest, aki már 10 éve dolgozik, magát látja el, te még gyerekcipőben jársz. És most lényegtelen, ha az átlagnál egy kicsit komolyabb vagy, akkor is "csak" 19 éves vagy. Nem akarlak megbántani, de teljesen más napi 8-10-12 órában dolgozni, és úgy fenntartani egy kapcsolatot, hogy már együtt is éltek (és este hulla fáradtan alszotok egymás mellett, mert másra nincs energiátok), mint iskolába járni, randizgatni és hetente 1-2 alkalommal együtt aludni. És a jövőképeteket is fontos lenne összeegyeztetni, mert ha arról teljesen más az elképzelésetek, akkor hiába szeretitek egymást, egyszerűen nem fog működni a dolog. Ha te még 4-5 évig tanulni szeretnél, utána elkezdeni dolgozni, hogy kapj majd gyedet és csak utána szülni, de a párod már 1-2 éven belül szeretne babát, akkor nincs miről beszélni. Ahogy arról sincs, ha te szeretnél gyereket, de ő meg már nem, mert mire odaértek, már öregnek fogja magát tartani, esetleg már van mástól gyereke. Én azt javaslom, hogy beszélgess erről a pároddal! Nem mondom, hogy ne költözz hozzá, mert tapasztalatnak nagyon jó lesz, de ha nem érzed magad jól vele, úgy látod, hogy ez mégsem úgy működik, ahogy vártad, ne maradj vele csak azért, hogy anyukádnak ne legyen igaza. Persze működhet is, nem arról van szó, csak ez a ritkább... 24N

Egész kamaszkoromban azt hallgattam, hogy ügyvéd vagy orvos férjem legyen majd. Az akkori kapcsolataimba nem szóltak bele, abból indultak ki, hogy még szárnypróbálgatások.

A férjemnek ezzel szemben nincs diplomája. Anyám magától mondta egyszer, hogy bár neki nagyon magasztos elképzelései voltak a leendő férjemről, rá kellett jönnie, hogy a választottam egy nagyon rendes ember és jobb vejet nem is kívánhatna magának, mert látja, hogy jól bánik velem és boldog vagyok.

Mondjuk ezt a "menj hozzá orvoshoz" dolgot korábban se értettem, mert anyám első házassága egy orvossal volt és elég csúnya vége lett. Apám tanár volt, amikor megismerkedtek, már a házasság után került magas közigazgatási pozícióba - a megismerkedésükkor még kilátásban sem volt.

Bár lehet, hgoy anyám is a saját tapasztalatai alapján jött rá, hogy a jól kereső férj még nem biztosíték a kiegyensúlyozott házasságra.

párod milyen ember? csak az a baja, hogy nem milliomos?

tisztességes, becsületes? dolgozik? olyan szakmája van, amivel el tud helyezkedni, és ha később odáig juttok, hogy gyereketek lesz, akkor el tudja majd tartani a családját amíg te gyesen vagy?

nekem sosem szólt bele anyukám a választásaimba, csak terelgetett egy kicsit. ha látta, hogy nem olyan a fiú, aki hozzám illene, akkor próbált rávilágítani a hibáira, hogy magamtól jöjjek rá, hogy nem ő az igazi.

a vőlegényemet imádja anyukám. van is oka rá. :) a párom nagyon szeret, gondoskodik rólam, velem tervezi az életét. jó szakmája, jó munkája van, itthon is meg lehet élni belőle, nem csak külföldön.

egy percig nem ellenezte, h összeköltözzünk.

lehet, hoyg anyukád sem bántani akar, csak nem tudja olyan jól előadni az aggályait, hogy ezt te ne elleségeskedésként, hanem féltésként, jó tanácsként fogd fel.

kérdezd meg, h mi a konkrét baja a pároddal!

Szia!

Ismerős a helyzeted. De ha igazán szeretitek egymást semmi és senki nem tud titeket elválasztani. Hidd el tapasztalatból írom -mi már férj és feleség vagyunk és néha még ma is ezeket kell átélnünk, de kitartunk egymás mellett, mert mindennél / mindenkinél jobban szeretjük egymást.

Amúgy hány évesek vagytok? Van valaki a családban, aki mellettetek áll? Esetleg neki kéne beszélgetnie egy kicsit anyukáddal. Valami hasonló szöveggel: "Szerinted boldog a lányod XY mellett? Mert én úgy látmo mióta együtt vannak kivirágzott. Engedd el egy kicsit, lehet sérülten kerül ki a kapcsolatból, de ha nem engeded, hogy vele legyen könnyen lehet, hogy örökre megsebzed ezzel őt és a kapcsolatotokat."

Aztán hagyjátok kicsit átgondolni a dolgokat, és szerintem meg fogja engedni.