Nagyszűlők! Mennyi idős volt az kisunokátok, amikor elvihettétek sétálni?

De azt hiszed, hogy a másik ember anyósát is helyén tudod kezelni. Fogalmad sincs, hogy miket éltünk át anyósomék miatt, elképzelésed sincs. Szóval ne menjünk bele hogy ki a hormonzavaros, meg ilyesmi. Valaki ám nem hormonzavaros, csak kikapott egy katasztrofális családot, ahol maga a férjem sem érezte jól magát. Ennyi.

Na ne csináljátok ezt!Engem érdekelt ez a téma,mert én sem szeretem túlzottan a saját anyósomat.Na de szegény kérdező...!!!Feltett egy kérdést,de szerintem már bánja,mert ketten totál felhúztátok magatokat,pedig a tárgytól már igen messze járunk!!ne veszekedjetek már..

Nézzétek, teljesen felesleges vitatkozni ezen. Van akinek jó após/anyós jutott, van akinek nem. Mindenki csak a saját példájából tud kiindulni. Én például azért nem hagyom anyósomra a gyerekeket, mert többször előfordult, hogy a szülői tekintéjünket akarta a nagyobbik gyerekben megingatni, leszólta a gyerekeknek az én főztömet, a kicsit 7 hónaposan, amikor még mászni sem tudott, járni akarta tanítani. Ha szólok valamiért, a hülyét teszi (De hát miért nem???) A kéréseinket nem veszi figyelembe, úgy tesz, mintha meg sem hallaná, mindig annak kell lennie, amit ő kigondolt. A gyereknevelése pedig... úgy magához kötötte a gyerekeit, hogy az egyik fia bőven negyven feletti, egyedülálló, szerintem soha nem volt kapcsolata, a másik, az én párom akkor tudott hozzám költözni, amikor már lassan félidős terhes voltam, mert nem merte az anyját egyedül hagyni. Én nem szeretném, ha a következő, akikkel ilyen függőségi viszonyt alakítana ki, a mi gyerekeink lennének. Mert látom, hogy erre törekszik, de nem adom meg neki ezt a lehetőséget.

56-os korrekt!!! :) Teljesen a tárgytól eltérő pro-kontra vélemények, hogy kinek jó, kinek rossz az anyósa. Nekem volt részem mindkettőben, de a 77%-os válaszoló iszonyúan frusztrált lehet, őrülten támad mindent és mindenkit.

Ja igen, ebből csak azt akartam kihozni, hogy egyébként nem lehet tudni, hogy a kérdező családjában hogy állnak a dolgok, én azért nem szidnám a menyet látatlanba. Mindenesetre nekem ez a nyálas, "mindjárt belehalok, hogy nem vihetem e gyereket sétálni" stílus elmond valamit. Nagyon-nagyon szomorúak akkor szoktunk lenni, ha pl. haláleset történik a családban, nem akkor, ha nem tologathatjuk az unokát (aki lehet, hogy rühelli a babakocsizást, mint pl az én gyerekem ennyi idős korban).

55-ös hsz-re gondoltam, 57.vagyok.