Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Gyereket ne vállaljak, vagy...

Gyereket ne vállaljak, vagy egyetemre ne menjek?

Figyelt kérdés

25 éves vagyok, nyáron lesz az esküvőm. Fogorvos szeretnék lenni, eddig egyéb okok miatt nem kezdtem bele, amit annyiból talán nem bánok, hogy így már van lakásunk meg stb. egyébként meg szülőknél lakós végzős egyetemista állapotban lennék még mindig.


Tudom, hogy felvennének, megvannak az érettségi eredményeim hozzá, nyelvvizsgáim, minden, de nem tudom menjek-e. Ha megyek, szerintem 100%, hogy nem lesz gyerekünk, abban a hat évben biztos míg odajárok. A végére 31 éves leszek. A párom ekkor lesz 40. És még nem lesz gyerekünk. Pedig szeretnénk gyereket, nem holnap, de egy-két éven belül.


De ha meg gyereket vállalunk, akkor úgy sem fogom elvégezni, mert akkor míg olyan sok foglalkozást igényel, az pár év, és már így is "öreg" vagyok, akkor 28-29 évesen üljek be a 19 évesek közé, legyek 35-36 éves, mire végzek?


Segítségem lenne, de kétlem, hogy elegendő emellé az egyetem mellé, hiszen nem varrhatom senki nyakába minden áldott nap a gyerekemet, mikor esetenként 8-10 órát ott kell lenni, meg tanulni is kell folyamatosan.


Nem nagyon akarok harmincas anyuka lenni az első gyerekre, de az még hagyján, a nagyobb probléma inkább az, hogy akkor a férjem 40+ éves legyen, mire csak az első gyerekünk születik? Azért nekem ez elég durvának tűnik.


Nem könnyű eldönteni, ti melyiket választanátok? Esetleg, ha volt valaki ilyen helyzetben, hogyan döntött?


2012. márc. 5. 17:24
1 2 3 4 5
 21/42 anonim ***** válasza:
76%
Szerintem amíg lehet, kezd el a sulit és végezd el, jobban jársz. Gyerek mellett tényleg csak nagy áldozatok árán menne a suli. Mert ha még le is tudnád passzolni a vizsgák/órák idejére a gyereket, mikor tanulnál, no meg épp a legfontosabb időszakot hagynád ki, mert tanulsz, a gyerek is sínylené. Jobb mindenkinek, ha előbb elvégzed a sulit, aztán babát vállalsz, bőven időben leszel. Gondolj arra, ha előbb a sulit végzed el, akkor is kéne most még pár év, mire eljutsz oda, hogy babát vállalhattok, albérletbe nem volna szerencsés... Így meg épp átlagos korban leszel, lesz jó végzettséged és megfelelő életfeltétel a babának.
2012. márc. 5. 18:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/42 A kérdező kommentje:
Albérletről beszéltem volna valamikor? Saját ingatlanunk van. :)
2012. márc. 5. 18:36
 23/42 anonim ***** válasza:
66%
Ne aggódj, nekem barátnőm egyetemre jár és mesélte, hogy vannak 50-60 évesek is. :D Egyébként húgomat 33 évesen szülte édesanyám tehát a 31 éves se sok egyáltalán.
2012. márc. 5. 18:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/42 anonim ***** válasza:
79%

Szerintem se válassz a kettő közül. Kezd el az egyetemet, majd meglátod, hogy be fogod tudni vállani a gyereket. Ahogy írta valaki az első 2 év után már jobban látod, hogy mi a rendszer és tuti biztos vagyok benne, ha meg akarod oldani meg is fogod tudni.

Ne arra hallgass, hogy a családod mit szeretne, hanem arra, amit te! Ez a te életed és nem az övéké. Na aggódj attól, ha úgy érzed ellent mész az árral. Nagy dolgok csk úgy születhetnek! :)

Sok sikert és ne őrlődj. Tedd, amit szeretnél és hidd el, minden meg fog oldódni.. mert mindig minden megoldódik. 34N

2012. márc. 5. 18:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/42 A kérdező kommentje:
Igazatok van. Hülyeség lenne nem megpróbálni. Nem is értem mit gondolkodok rajta. Elvégre, ha elkezdtem az egyetemet még mindig lesz többféle lehetőségem!
2012. márc. 5. 18:51
 26/42 anonim ***** válasza:
79%

Szerintem is először kezd el az egyetemet.A gyereknevelés 24 órás meló,mi van akkor,ha pont akkor lesz beteg,mikor te valami fontos vizsgára tanulnál,és mondjuk nem ér rá a közelből senki,hogy vigyázzon rá?

30 éves kor után sem késő szülni,nem tudom,hogy miért gondolják egyes nők azt,hogy azon a koron felül már múmiák.Nyugodtan tanulj,sok sikert!

2012. márc. 5. 18:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/42 anonim ***** válasza:
66%

"Albérletről beszéltem volna valamikor? Saját ingatlanunk van. :)"

Ja nem úgy értettem, ezek szerint elég érthetetlenül írtam. :) szóval azt akartam kihozni a dologból, ha előbb a sulit végezted volna el, és nem dolgozol, akkor most max albérletben tudnátok élni a pároddal, most tudnál csak munkába állni, akkor pedig szintén nem lenne aktuális a babatéma.

Szóval az a lényege a mondandómnak ,hogy jól csináltad, mert az életfeltételeket már megteremtetted. Most kell a sulit elvégezni, amíg szabad vagy. Minden elismerésem azoknak, akik egyszerre csinálják, de én a helyedben biztos várnék a babával.

2012. márc. 5. 18:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/42 A kérdező kommentje:
Jaa, értem. Hát igen, szerintem olyat sem könnyű baba mellett csinálni, ami nem is olyan bejárós, mint ezek az orvosi szakok.
2012. márc. 5. 19:07
 29/42 anonim ***** válasza:
84%
Fú itt azért vannak félreértések. Gondolom kérdező te tudod, de a további válaszolóknak írom, hogy orvosin (fogorvosin, gyógyszerészeten, állatorvosin stb) nincs, nem létezik olyan, hogy esti meg levelező, csak és kizárólag nappali képzés van! Tehát ez, mint lehetséges opció nincs, de én korábban már leírtam egyszer a véleményem :) Annyit mondjuk hozzátennék, hogy orvosi mellett ne akarjál gyereket nevelni, ha nem muszáj. Persze most valakinek sikerül, de ne arra akarj építeni, hogy majd csak arra az órára jársz be, amire muszáj, nem dísznek vannak azok, ahol nincs katalógus. Mindenképpen előbb egyetem és utána gyerkőc.
2012. márc. 5. 19:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/42 anonim ***** válasza:
49%
30 évesen ott leszel fogorvosként, amiben jó lenne pár év gyakorlatot is szerezni, mert ha nem teszed, sz.rt nem ér. Lehet, h a szüleidnek is igaza van abban, h nem tudsz majd praxist vásárolni, bár az anyagi helyzeteteket te ismered. Én hagynám a francba a fogorvosit, gyereket szülnék, mert ki tudja, mikor jön össze, lehet, nem 30 évesen, csak 33 vagy több. Lehet nem is jön össze és mehettek kezelésekre. Mondom ezt úgy, h nekem már van diplomám és én is 30 évesen fogok szülni, mert nincs rendes munkám.
2012. márc. 5. 19:41
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!