Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Szülők, ti hogyan reagálnátok...

Szülők, ti hogyan reagálnátok arra, ha megtudnátok hogy a lányotok majdnem 2 éve hazudik?

Figyelt kérdés

Általában nem szoktam hazudni a szüleimnek, de muszáj volt. Az egyetem első félévében megbuktam egy tárgyból, ami azt jelenti hogy 2 év helyett 3 év alatt tudom elvégezni. Persze otthon azt mondtam, hogy mindenből átmentem.

A 2. félévben próbáltam még jobban odafigyelni a tanulásra, de nem ment. Akkor is megbuktam egy tárgyból. (2. félév végén ért vége a kapcsolatomnak, annyira megviselt hogy megbuktam az egyik vizsgán).

A 3. félévben pedig 1 tárgy kivétel mindből megbuktam. Hiába jártam be órákra, egyerűen nem tudtam odafigyelni. Nem az elmélettel volt gondom, hanem a gyakorlattal.

Ebben a félévben (amiről a szüleim úgy tudják, hogy a utolsó) pedig be sem járok órára. A sok bukás miatt csak 2 tárgyam maradt, de nincs lelki erőm bemenni. Csalódtam a suliban, csalódtam magamban.

Volt egy mentőötlete a barátomnak, hogy kimegyünk külföldre dolgozni, hátha akkor nem fognak annyira haragudni a szüleim és a nagyszüleim. De jelenleg semmi sem úgy alakul ahogy elterveztem.

Május még messze van, de nem tudom mit fognak szólni a szüleim. 2 évet elpazaroltam az életemből, olyan dologra amiről azt hittem, hogy érdekel. De már utálom. :(


2012. febr. 22. 13:36
1 2 3 4
 21/31 A kérdező kommentje:

Egy fizetésből nehezen élünk meg a barátommal, csak ezért függök a szüleimtől.


Bp cirka 250 km-re van. A város lakónak nagy %-a munkanélküli. Esélytelen, hogy munkát találjak.

Sajnos

2012. febr. 22. 15:11
 22/31 anonim ***** válasza:
58%

Diplomával, vagy anélkül vagy teljesen mindegy. Mindenhogy nehéz munkahelyet találni.

De ha csak itt "sajnáltatod" magad, ahelyett hogy keresnél, nem is fogsz találni semmit.

2012. febr. 22. 15:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/31 anonim ***** válasza:
74%
Érettségivel dolgozom én is. Lehet munkát találni, csak el kell tudni adnod magad!
2012. febr. 22. 15:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/31 Andizsuzsi ***** válasza:
52%

Nem venne kosztümöt a diplomaosztóra, mivel nem kapok diplomát. - de pont arról van szó, hogy nem tud róla nem?


Igen, elfogadom azt a segítséged amit adnak (meleg étel plusz 5-6 ezer ft), mert az én hülyeségem miatt ne a barátom szívjon. - szívjanak a szüleid. Állj a sarkadra, és viselkedj felnőtt módjára. Döntöttél valamiben, vállald a következményeit. Ilyen egyszerű, ha tetszik, ha nem.

2012. febr. 22. 15:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/31 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem is itt az ideje vállalnod a felelősséget a döntéseidért! Tudod elég sok olyan fiatal van az egyetemeken, akinek eljön az életében az a pillanat, hogy megbukik egy tárgyból, amit ismételnie kell. Igen nagy százalékukat nem dicsérik meg otthon ezért, gondolom ezt sem kell mondanom. A diákok 90%-a még is képes odaállni a szülei elé és elmondani, hogy ez a helyzet. Te gyáva voltál és nem tetted meg sem akkor, sem két héttel később, sőt több félév elteltével sem. Ezekután én is feltenném a kérdést, hogy hogy bírsz még a szüleid szemébe nézni? Itt alapvetően nem azzal van a gond, hogy nem megy az iskola és nem is szereted, hanem hogy rezzenéstelenül a szüleid képébe hazudsz már évek óta és emellett még elvárod az anyagi támogatást. Őszintén szólva szerintem baromira ki lesznek akadva és ezen az sem segít, ha azt közlöd, hogy már ott hagytad a sulit és dolgozol. Arra, hogy két évig hazudtál mint a vízfolyás, nincs mentség! Biztosan megbocsátanak egy idő után, de én a helyedben minél előbb elmondanám!

Még is miért halogatnád tavaszig?

2012. febr. 22. 16:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/31 anonim ***** válasza:
100%

Mit vársz, mit írjunk? Hogy nincs semmi baj, nem csináltál semmi rosszat? A szüleid támogattak téged, minden tőlük telhetőt megtettek érted te pedig így hátba támadod őket? Nem vagy már gyerek! Viselkedj is felnőtt módjára! És mi az, hogy érettségivel nem kapsz munkát? Szerinted mindenki aki dolgozik diplomás?

Ja, hogy így volt könnyebb? Hát gratulálok! Nagyon jól kezdted a felnőtt életedet!


A válasz a kérdéseidre:

- úgy reagálnék, hogy egy fillért nem kapna tőlem többet

- mondd el minél előbb

2012. febr. 22. 16:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/31 A kérdező kommentje:

Ebben a tetves városban nincs munkalehetőség. Még a nagyáruházakba se vesznek fel, mert nincs eladói végzettségem.


Nem sajnáltatom magam, de nem olyan könnyű munkát keresni, ahogy azt gondolják egyesek.

Jelenleg is az állás hirdetéseket böngészem. Egy munkahelyen voltam próbanapon, de azóta se hívtak. :(

2012. febr. 22. 16:54
 28/31 anonim ***** válasza:
79%

Erre akkor kellett volna szerintem gondolnod, amikor "feladtad" a sulit. Ha lenne legalább egy szakmád, akkor mindjárt egyszerűbb lenne nemde? Ezért tanul az ember... A te dolgod kitalálni, hogy hogyan mászol ki ebből, hiszen te keverted. Ha a saját szüleimből, illetve magamból indulok ki, akkor a minimum lenne az, hogy többé egy fillér támogatást nem kapnál, ami rádnézve kellemetlen, mert tanulnod nem lesz miből, melót meg nem találsz. Erre szokták azt mondani, hogy edd meg, amit főztél! Ha akkor odaállsz a szüleid elé, amikor rájöttél, hogy neked nem tetszik ez a szak, akkor már lassan végeznél egy másik szakon, ami tetszik is és még talán munkád is lenne vele.

Teljesen mindegy, hogy kozmetikus leszel, vagy valamilyen diplomás szakember, de hogy egy tanárom szavaival éljek: az ilyen emberekből lesznek a segélyen élő lecsúszott emberek, akiknek a közmunka, vagy egy takarítói állás büdös, de a markukat tartják. Persze ez nem feltétlenül igaz rád, de jó úton haladsz sajnos. Azért hagy kérdezzem meg... Ha nem találsz munkát, tanulni meg nem akarsz, vagy nem tudsz, a szüleid pedig nem fognak támogatni, akkor még is mit fogsz csinálni?

2012. febr. 22. 17:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/31 anonim ***** válasza:
80%
Nincs állás? El kell költözni! Nem mindegy, hogy hol fizeted az albérleted? Vagy gondolod hogy mindig lesz egy épp aktuális pasid, aki eltart? Remélem azt tudod, hogy a szüleid nem fognak!
2012. febr. 22. 17:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/31 anonim ***** válasza:

Én pontosan ugyanebben a helyzetben voltam, csak én már túl vagyok a drámán. :)) Én is megutáltam a szakomat már II. év elején (most vagyok III. éves), buktam ezer tárgyból...De már annyi diákhitelt fölvettem rá, hogy bűn lett volna abbahagyni és újat kezdeni.


A fő probléma az, hogy még csúszok is egy évet a sok kihagyás miatt. Csak hát el kellett mondani valahogy anyámnak, hogy miért akarok annyira levelezőre menni... Szerencse, hogy amikor rászántam magam a kitálalásra, akkor is az egyetemvárosban voltam, nem a szülővárosomban.

Írtam neki reggel egy szép hosszú mailt, és amíg nem válaszolt, rázott a hideg hogy mit fog szólni.


Aztán fél óra múlva jött a válasza, és képzeld, nem történt semmi katasztrófa. Ezerszer rosszabbra számítottam. Igen, leírta hogy "jó nagy hülye vagy, kislányom, de ha ezt akarod, legyen. De akkor tényleg menj el melózni, ha hazaköltözöl." Minimum azt vártam, hogy vérengző vadállatként letépi a fejem, vagy elzavar...De közölte, hogy otthon mindig lesz hely számomra.


Tanácsként azt mondom, ne kerülj a szemük elé személyesen. Néha sokkal jobb írásban közölni ilyen súlyos dolgokat, mert többször elolvashatják, megemészthetik, és nincs szükégtelen üvöltözés. Bátorság!! :))


22N

2012. febr. 23. 00:44
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!