Miért hiszitek azt, ha már megvan a gyerek, akkor ezzel láncra lehet verni a férfit? S miért a 3. felet kell ilyenkor leszólni?

Méghogy megfogni a férfit? Na persze! A nő lesz megfogva, nagyon durván! Innentől kezdve anyagilag függünk a pasitól, aki vagy megértő veled vagy nem, vagy segít a háztartásban vagy nem, vagy segít a gyerekkkel vagy nem, vagy elfogadja az új külsődet vagy nem, vagy melletted áll vagy nem, vagy lelép, vagy nem.

A pasi le tud lépni, a nő nem!

persze és karácsonykor ölelve csókolva ott áll mndenki mint egy nagy boldog család!! Rénszarvasos pulcsiba fogjuk énekeln a jingle bells! És még az összes volt barátomat is odahivom mert de jó hogy nagy a család!!

Igen ez egy egészséges családmodell!!

fúúúúúúúúúúúúúúúúj

Ahogy a kommentekből is látható, a probléma ennél lényegesen összetettebb. Szerencsére nem vagyunk egyformák, így pedig a kapcsolataink sem egyformák. Nyilván van aki azt gondolja, hogy egy gyerek elég a kapcsolat véglegesítéséhez, de ezt általánosítani elég durva, mediterrán túlzás. Mindegyik ilyen történet egyedi mintázatot mutat, így a végső vélemény megformálásához az apró részletektől, információktól és személyiségjegyektől eltekinteni nem lehet, arról nem is beszélve, hogy a történetek a lényegi részekben óriási eltéréseket mutatnak attól függően, hogy ki meséli. Természetesen egyik igazságtartalmát sem lehet és nem is szabad megkérdőjelezni, mert az érzelmek világa a létező legdinamikusabban változó és legszubjektívebb rendszertelen rendszer, ami az egyén számára az objektív valóságot jelenti. Nekem hiába mondják, hogy a mákos tészta sz@r, mert én baromira szeretem a mákos tésztát és szerintem a másik hülye mert nem tudja milyen jó a mákos tészta. Fordítva meg én vagyok hülye mert megeszem azt a sz@rt. És tényleg! Ez persze rettentően leegyszerűsített példa, arról nem is beszélve, hogy lehet holnap már utálni fogom a mákot, csak úgy.

Az teljesen egyértelmű, hogy érzelmek nélkül egy ilyen témát, esetet végighallgatni, átélni, megvitatni képtelenség.

Mindettől függetlenül, MOST az ÉN véleményem, hogy bizonyos szempontból igazad van kedves kérdező, oda kell figyelni a másikra stb., viszont a válaszadók egy részének is rettentően igaza van, hogy egy kisgyerekes anyától nem lehet elvárni a maximális teljesítményt, illetve vannak férfiak (inkább emberek, mert nő is lehet) akik ha már egy picit sem az van amit akarnak, akkor és úgy ahogy elképzelték, már sírnak és inkább a könnyebb utat választják. Aztán különböző önigazolásra alkalmas kifogásokat keresnek, és számukra, onnantól sajnos már az a valóság. A gyenge, befolyásolható jellemekről már nem is beszélve. Túl bonyolult ez, elnézést, hogy ilyen hosszúra és félig meddig elvontra sikerült az irományom.

Most fordítsuk meg egy kicsit a dolgokat!

Tegyük fel hazajön a férjed, hogy elütötte az autó (szegény) mondjuk többször operálják a lábát (mindkettőt) aztán nagy nehezen hazakerül combig gipszben. Fekszik (merugye szerencsétlen mit csináljon) kimenni a WCre nem tud egyedül, fürdeni sem, kajához nem fér hozzá. Fáj nekia lába, sznved, nem tud rendesen aludni.

Miután nem mozog felszed néhány kilót.

Én mint nő a felesége ápolom egy hétig aztán ránézek és ezt látom: büdös is mert nem tud rendesen fürdeni, koszos a gipsz alatt, felszedett pár kilót, nem tudja magát ellátni még a seggét se tudja kitörölni. Hát bazz kell ez Nekem? Nem áá megyek innen a picsbe! Aztán odaállok elé és megmondom: Nem tudok együtt élni veled mert eltávolodtunk egymástól, másról sem szólnak a napok mint a te gipszes lábadról meg hogy állandó kontroll a dokinál, fel kell iratni a gyógyszert, rohanni haza mert nem tudsz enni, segiteni fürdeni, kajálni, sz@rni sem tudsz egyedül. Elegem van megyek a paismhoz mert illatos szép kigyurt a teste és ki tudja törölni a seggét saját magának.

Na hát kb. ez tudom irni azoknak a paiknak akik szülés után lépnek le egy csillogó szemű fiatal puncival.

Uraim! Amikor a legnagyobb szüksége lenne a feleségüknek arra hogy támogassák Őket nem kéne cserben hagyni! A fiatal nagy szerelem nem fogja ápolni ha netán agyvérzést kap és fél oldala lebénul....

Na de ki mint vet úgy arat!

Részben értek egyet! Mármint az elhanyagolás témával. Van egy bizonyos idő, amin belül igenis el kell nézni a férjnek,hogy a felesége szokja az anyaságot, a fáradságot, az éjszakai keléseket stb. Nagyon nehéz ilyenkor még a férjre is figyelni, mindig istennőnek, tip-top-nak lenni. Persze azért egy idő után erre kell törekedni. Csak nem mindegy,hogy két hónapos a gyerek vagy 4 éves. Szerintem az a férfi, aki pár héttel-hónappal a szülés után elvárja,hogy minden olyan legyen mint régen, az szimplán barom. Illetve az olyan, gyerek nélkül is félrekefélne egy idő után.

"Mindent megtettem a másikért?

Megkérdeztem, hogy mire van szüksége?

Megkérdeztem akár egyszer is, hogy mitől érzi jobban magát, miben tudok neki segíteni hogy jobb legyen?

Odafigyeltem az apró jelekre?

Szülés után tényleg ugyanaz az ember voltam mint előtte?"

Ez visszafelé is kellene,hogy működjön. Megkérdezem néha feleségem,hogy fáradt-e? Segítek neki eleget a gyerek körül? Teszek azért eleget, hogy ő is jobban érezze magát?

Mondjuk én megcsalás témánál, soha nem a 3. félt hibáztatom. A férj az, aki házas. Neki kell a feleségére tekintettel lenni.

A 3. fél szerintem akkor hibáztatható, ha pontosan tudja mit tesz azzal, ha szétrobbant egy családot, és mégis kitartóan munkálkodik rajta, hogy megkapja a pasast.

Én megértem, hogy egy ellaposodott kapcsolatból kiútnak látszik egy új szerelem. Csak arra felejtenek el gondolni ilyenkor a kedves felek, hogy az a kapcsolat sem fog új maradni. Egy idő után ott is jönni fognak a szürke hétköznapok. A különbség csak annyi lesz, hogy közben ott az előző család, a sérült gyerekek, a gyerektartás, amik még pluszban nehezítik a kapcsolatot.

Nem lenne sokkal egyszerűbb leülni időnként a másikkal, és elmondani neki, mit szeretnénk másként, mire figyeljen oda, és cserében ugyanezt megkérdezni tőle? Ehhez persze bele kell tenni némi plusz energiát a kapcsolatba. És hát sokan az egyszerűbb, és könnyebbnek tűnő utat választják.

Sajnos ez főleg a pasikra jellemzőbb. A nők próbálják egyben tartani a családot, ezért nehezebben lépnek tovább. És mivel általában érzékenyebbek, hamarabb szólnak a párjuknak, hogy gondjuk van. Ehhez képest a pasik többsége szép csendesen őrlődik, aztán alkalomadtán továbbáll egy harmadikkal.