Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Ti nem tartanátok furcsának,...

Ti nem tartanátok furcsának, ha férjetek nélkületek járna színházba már évek óta az agglegény kori baráti társaságával?

Figyelt kérdés

Engem annyira zavar, hogy ma, mikor délután megint bejelentette, hogy "ugye nem felejtetted el, hogy ma színházbérletem van?", úgy elkezdtem kiabálni, hogy a gyerekek csak pislogtak, de én nem tudtam magam türtőztetni. Kb. 10 éve vettek operett bérletet négyen, 2 fiú, két lány, mind facér volt. Közben mi már 5 éve összeköltöztünk, majd összeházasodtunk, született egy közös babánk aki 2 éves és nekem is volt már 2 nagy lányom az előző házasságból, így öttagú lett a család.

Már sokszor mondtam, hogy szüntesse meg ezt a bérletesdit, mert el kell fogadnia végre, hogy az előző életének vége, már családos, már nem "illik" ilyen külön programokra menni. Hiába, minden évben kiderül, hogy újra és újra megvették neki a többiek, mintha szándékosan csinálnák és elrángatnák mellőlem a párom. Halkan jegyzem meg, hogy az egyik nő szerelmes is volt a férjembe még annak idején, de nem volt esélye. Ő a főszervező, szerintem még most is rajong a páromért.

Eljár velük havonta egyszer étterembe is, akkor többen vannak, de ez a magja a társaságnak.

Nagyon zavar, egyszerűen már nem tudom ezt elfogadni, szeretném ha tényleg feladná.

Nem hiszem, hogy csak irigység beszélne belőlem, valahogy inkább az lehet, hogy a férjem még mindig nem fogadta el, hogy családos ember lett.

Ha ezt a két dolgot abbahagyja, akkor máshová már nem járna, de szerintem egy apukának nem is kellene külön járnia.

Kértem, hogy amíg nagyobb nem lesz a kicsi, ne járjon nélkülem, majd ha már lesz kire hagyni, menjünk inkább együtt, mert én is nagyon szeretnék színházba menni, igaz, nem operettre, mert azt ki nem állhatom.

Mit gondoltok erről?


2012. jan. 22. 23:11
1 2 3 4
 11/33 A kérdező kommentje:

A picit nincs kire hagyni, a nagyszülők nem vállalják.

Nekem nem azzal van a bajom, hogy eljár, mert heti 1x-szer jár edzésre is, soha egy szót nem szóltam ezért, hanem azzal, hogy a régi baráti társaságból csak azok maradtak így meg együtt, akik nem találtak maguknak párt és csak egymással tudják elütni az összes estéjüket.Szó szerint, szinte minden este együtt vannak,színház, étterem, mert azt bazi sok pénzt amit keresnek, nem tudják mire költeni, otthon meg unatkoznak egyedül. Akiknek családjuk lett, mind elmaradtak, persze velük is találkozik, de ilyen kereteken belül.

Lehet akkor, hogy nem jól fogalmaztam: egyedül a férjem maradt mellettük családosként, a többiek már nem. Nekem inkább a személyekkel van a bajom, nem az eljárással.

Egyébként minden évben elmegy nélkülem déli vizekre búvárkodni, én igazán toleráns vagyok vele, de a szinglikkel való színház nem fér a bögyömbe.

Én is el szoktam járni a barátnőimmel, simán elmehetek, nincs belőle harag.

2012. jan. 22. 23:35
 12/33 anonim ***** válasza:
88%

Nem ragálod te kicsit túl ezt? 3 gyerekes családanyaként már illene kinőni a hisztikorszakból..

Az meg,hopgy szándékosan "elrángatják" a férjed mellőled,nehargudj de egyszerűen nevetséges. Gondolom nem minden másnap mennek operettet nézni.. ennyi szabadság azért engedtessék már meg mindnekinek,egy család vagytok ,igen,de attól még nem nőttetek egymás valagára,mindnekinek lehetnek barátai . talán neked nincsen,és féltékeny vagy? Vagy nem tudom,miért csinálod ezt.Ezen kivül máshová nem is jár szerencsétlen pasas,örülj neki,hogy nem kocsmázik minden este, havonta egyszer elmegy kajálni velük hűha hát ezért biztos a pokol tüzén fog elégni.

ha normálisan belegondolsz,csak annyi lehet a bajod,hogy neked nincs kivel,vagy nincs módod eljárni a gyerek miatt. De erre is van megoldás,akkor havonta egyszer a férjed vigyáz a kicsire és te is elmész a barátnőiddel,már ha vannak. Ne cisnáld ezt,mert elmarod magad mellől a párodat,felelsleges problémákat gyártasz.

2012. jan. 22. 23:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/33 anonim ***** válasza:
86%

Te egyre nagyobb hülyeségeket irsz..ezekszerint akinek családja van,az csak oylan barátokat választhat,akinek szintén van? Ha valakinek még mindig nincs,egyszerüen meg kell szakitani a kapcsolatot vele,mert rossz ember lett belőle? Miért kéne ez alapján "szortirozni" a barátait az embernek? ugyanis csak a felszines barátságok szakadnak meg ilyen dolgok miatt.

Az meg,hogy ők a férjeden kivül kivel,hova ,és hányszor járnak ,és hol költik el a pénzüket kvára semmi közöd szerintem.

2012. jan. 22. 23:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/33 anonim ***** válasza:
89%
Szerinted családos embernek csak családos, párkapcsolatban élő emberekkel szabad eljárni szórakozni? Miért baj ha egyedülállok a barátai? Te is csak családosokkal barátkozol?
2012. jan. 22. 23:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/33 A kérdező kommentje:

....ááá, tök mindegy, kár volt írnom, nem ismeritek a szitut...

Köszi a válaszokat:)

2012. jan. 22. 23:41
 16/33 anonim ***** válasza:
96%

Nem értem, mi a baj ezzel. Te ki nem állhatod az operettet, ő meg szereti. Teljesen logikus, hogy akkor ő elmegy azokkal, akik szintén szeretik. Veled meg olyan helyre megy, amit mindketten élveztek.

Nyilván nem lenne ellenvetése, ha vennétek közösen bérletet máshova, ahova kettesben jártok. A gyerekre addig vigyázhat egy bébiszitter vagy akárki.

2012. jan. 22. 23:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/33 anonim ***** válasza:
80%
vagy csak rájöttél,hogy hisztis sárkány vagy
2012. jan. 22. 23:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/33 anonim ***** válasza:
80%

Ne akard már ennyire kisajátítani a férjed, azért mert megnősült még nem halt meg. Van élet a család mellett is. Szerintem féltékeny vagy arra nőre és unatkozol egyedül mert neked nincs állandó társaságod. Tényleg ahogy itt írták szedd össze a barátnőidet és csapjatok egy csajos délutánt. Ha nincs baráti köröd az nem a férjed hibája.

Egy kapcsolatban azért kell egy kis szabadság. Nem szabadosságra gondoltam, ne értsd félre csak arra, hogy ha folyton otthon ül be fog golyózni ahogy szerintem te is. Te is elmennél vele. Hát menjetek együtt ha van nagyi vagy valaki akire bízhatjátok a gyerekeket. A családos ember sem lép ki a világ körforgásából mert gyereke lett ettől még lehet jó apa. Mások kártyázni jönnek össze, addig a nők csavarognak, moziznak stb. Az meg hogy nem illik igencsak konzervatív maradi gondolkodásra vall. Miért nem illik? Nem csinál semmi erkölcstelent. Nincs távol minden egyes este, aztán meg ha hazamegy gondolom nem tángálja el a családot. Ezek után miért nem lehetne egy kis szabadideje amit saját elképzelései szerint tölt el? Barátokra még a családosoknak is szükségük van. Hány olyan családot ismerek, akiknél megjött a gyerek, begubóztak vele aztán pár év múlva mikor felnőttek rájöttek a szülők, hogy minden barát elmaradt mellőlük csak ketten vannak egymásnak és marakodnak unalmukban.

A te legfőbb bajod is szerintem az hogy a gyerekek mellett nincs semmi ami lekössön a férjedtől várod a szórakoztatást.

Az egy dolog, hogy törődjön a családjával, de azért ne láncold le, végül is csak két nyomorult délutánról van szó. Mások minden nap oda vannak és jó ha józanul jönnek haza. Ehhez képest a párodnak igencsak kulturált szórakozási szokásai vannak.

Ha sokat házsártoskodsz annak két vége lehet.

Az egyik, hogy elege lesz, viták lesznek, mérgeződik a kapcsolat.

A másik, hogy felhagy vele ugyan de rosszul fog esni neki, hiányozni fognak a barátai, egy idő után senkije se lesz akikkel elmehetne, és ezt alkalomadtán az orrod alá fogja dörgölni minden egyes lehetséges alkalommal.

A te előző életednek is vége? Volt életed egyáltalán előtte vagy mostantól te is teszel a barátaidra?

Hát ti úgy egyedül fogtok maradni ha a kölykök kirepülnek mint annak a rendje. Mindettől még nagyon is mellettetek állhat. Inkább keress barátokat, elfoglaltságot, tanfolyamot, akármit amivel lekötöd magad.

Az én baráti körömben is vannak akiknél minden héten egyszer összejönnek pasik, asszonyok külön és élik a társasági életüket van miről otthon mesélni. Sőt olyan is van, hogy egy hétvégére elruccannak ki-ki a maga társaságával és ha találnak egy jó helyet oda elviszik a párjukat is és megmutatják nekik. Aztán a baráti társaság, családosok, szinglik együtt is el szoktak menni kirándulni, ide-oda. Nálunk természetes, ha valakinek van kapcsolata az illetőt bemutatjuk a bandának és onnantól közénk tartozik. Te miért nem tudtál barátságot kötni velük? Ha utálod is egy előadást kibírsz vagy elmentek valami másra miért is ne mehetnél egyszer te is velük?

Szóval ne akard láncon tartani a férjed mert az ilyen mindig rosszul sül el.

2012. jan. 22. 23:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/33 anonim ***** válasza:
61%

Sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy igen önző vagy.

Te is írtad, hogy ezek a baráti találkozások jelentik kb az egyetlen szórakozását. Ettől is megfosztanád?

Ez havi két délutánt jelent, a maradék 28-at otthon tölti a családjával. Nem arról van szó, hogy minden este tivornyázni jár a kocsmába.

Ha nagyobb lesz a baba, nyilván együtt fogtok majd járni. Addig is, te is találkozhatsz a barátnőkkel, nem? Vagy egyezzetek meg, h neki jár ez a havi két délután, akkor havi 2szer te is szervezel magadnak programot, amíg ő vigyáz a gyerekekre.

De a tiltásnak és a veszekedésnek semmi értelme nincs. Kell, h az ember lazítson néha. És szerintem abban sincs semmi szentségtörés, ha az ember fia/lánya néha a párja nélkül megy ide- oda.

2012. jan. 22. 23:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/33 anonim ***** válasza:
87%

Csak mert valaki családos lett, nem jelenti azt hogy homlokegyenest mindent meg kell változtatnia az életében.

Ennyi szórakozás meg már pláne belefér.

És azt se mondta senki, hogy innentől kezdve hozzád lesz kötve a férjed. Ha ezt szeretnéd, szerezz be egy bilincset, és kösd magadhoz örökre.

De így elég hamar ki fog égni, jobb lesz ha nem erőlteted ezt az elvedet.

Akkor idegeskedj, ha nem tudja elmondani mit látott az Operában.

2012. jan. 23. 00:07
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!