Miért ilyen a férjem? Nagyon rosszul esik nekem.

Tudod..sok mindenben (és alapjában) nagyon igazad van. Már a legelső hozzászólásomban én is azzal kezdtem, hogy az apa maga is ezt a mintát "hozta", és tovább élteti a kisfiánál. Valamilyen fokon nyílván sérült.

Mielőtt tovább mondanám: én konfliktusos helyzetekben a kommunikáció, elemzés, átbeszélés, "tárgyalásos megoldás" híve vagyok. Sajnos azonban olyan érzésem van, hogy az az úr - bár férji szerepében képes az érzelmeit kimutatni - apaként (akár valaha a saját apja..) patriarchális felfogású. Attól tartok ezért, hogy ha a feleség szeretné vele megbeszélni ezt a gondot, azzal hárítja el, hogy "nincs erről beszélnivaló. Jól tudom én, hogy mit miért csinálok". Mért teszi ezt? Mert a kapott mintája azt diktálja, hogy a fiú-leszármazottja vonatkozásában ne tűrjön beleszólást mert az..az "apai autoritást" kérdőjelezi meg. A rossz minta hatása a személyiségfejlődéssel már részben feloldódott (a feleséggel érzelmeit nyilvánítja) - de ami megmaradt, az ide "vonul vissza": a kisfiával való bánásmódba.

Nem ismerem a konrét szereplőket, csak következtetek. Tehát: ha az apával kommunikatív úton nem lehet eredményt elérni, mert nem ül le beszélni (ha élete párjával nem, egy család-terapeutával még kevésbé!) milyen eszköz marad?

Az a "rávezetéses technika", melyet az általam nagyra becsült 19:38-as javasolt alkalmazni. Ha az apa személyisége nem súlyosan sérült, nem labilis - és amúgy belátásra képes, intelligens ember (érzelmi értelemben elsősorban), akkor ez az - időkre, fázisokra figyelemmel, JÓL! kivitelezett - "technikai fogás" igenis ráébresztheti, hogy hol hibázik. Kiválthatja a pozitív "katarzist"...végződhet teljes belátással, megértéssel. Erősen sérült vagy primitív embernél persze nem működik, vagy éppen ellenkező hatást ér el (de ez utóbbinál csak kényszerítő eszközök jöhetnek szóba. Ezt általánosságban gondolom.)

Ezért írtam, hogy a feleségnek tudnia kell okosan felmérni, milyen ember a társa - és mennyit bír. Ettől függően dönthet, megfogadja-e avagy nem az avatott tanácsot.

Látod, mostmár pontosítottunk mind a ketten. Lényegében megegyezik a mondanivalónk, bizonyos hangsúly-eltolódásokat leszámítva. Azok meg természetesek. Kétség azonban nehezen fér hozzá, hogy jót akarunk mind a ketten (egymásnak is.) Szia!!!

örülök, hogy sikerül értelmesen vitáznunk aminek építő jellege van.

előző válaszhoz csak egy kérdést szeretnék hozzáfűzni: valóban érzelmi intelligencia függvénye a 19:38-as tanács által várható reakció?

ugyanis a szeretet megvonás mert "te nem adod, te sem kapsz elv" - jellege provokatív, egot sértő.

nézzünk egy intelligens érzelmi tónusú alanyt;

sértsük meg az egoját demonstrációval hogy amit ő helyesnek hisz, azt mi nem látjuk annak

várható ebből jó eredmény?

Jaj, dehogy akarom ém a spanyolviaszkot:-) is feltalálni..) mert föl van már találva, szerencsére!) - de következőképpen "okoskodtam":

az EQ, többek között, empátiás készség

Mármost: ha én intelligens ember vagyok (IQ és EQ tekintetében egyaránt, vagyis többé-kevésbé együtt van a kettő),

feltéve, (de meg nem engedve, hisz fenti értelemben intelligens ember csak ritkán jut ilyen szituációig), hogy "mintakövetésből kifolyólag":-) bekeményítek a kisfiammal, majd az életem társa ezt megelégeli, s miután konstatálta, hogy tárgyalásos úton nem tudjuk rendezni a kérdést mert én zárkózom el, (ami az intelligenciám ellen szól, de még nem zárja ki..) lejátsza azt a 19:38-as játszmát, én - ismétlem: én, mert más bőrébe bújnom lehetetlen - a feszültségek csúcsán, amikor vége lesz a demonstrációnak és megvilágosít, hogy miért tette, magamhoz ölelem és..zokogok. Úgy is, mint férfi - mert attól vagyok Ember. Mégpedig azért sírok, mert percen belül aktivizálódik az IQ-m és az EQ-m..felmérem, mit is vállalt és mit kockáztatott azért, hogy rávezessem: másként kell szeretnem a fiamat. És ha már katarzis, hát legyen az. Miközben könnyezem, nég odasúgom: "hálás vagyok, hogy te lettél a társam". Itt aztán snitt.

Ezért mondtam, hogy kockázatai is vannak az "eljárásnak". Ha az alany nem felsőfokon intelligens ember (akiben a kisfiát illetően van egy "egyedi" blokk, de egyebekben megértésre képes), akkor bizony reális a veszély, hogy az történik, amit írtál, vagyis az ego-ja elleni támadásként érzékeli a dolgot - és akkor "bevadul". Itt tényleg csak a feleség döntheti el, megfogadhatja-e, alkalmazhatja-e, mint végső eszközt, a "szak"tanácsot.

Írtam, hogy volt ilyen helyzetről családi tapasztalatom. Apámnál összetettebb, érzékenyebb, empatikusabb embert ritkán láttam..az öcsém nevelése ügyét mégis hasonlóképp kezelte. Adott "szellemi" meleget - neki is, nekem is, de tőle elvárta, sőt követelte, hogy az érzelmeit - mint "szégyellnivaló", "nőies" gyengeséget (ezzel természetesen engem degradált..ez ellen gyerekként is berzenkedtem) - rejtse és fojtsa el. Hát bizony, ő is..mintakövető volt. Édesanyám, szegény, nem volt eléggé karakán, hogy "felvegye a kesztyűt". (Mert mintakövető volt:( Nem maradt következmény nélkül a dolog.

Szóval..pokoli nehéz gond ez. Nem irígylem a Kérdezőt. Annak meg én is örülök, hogy veled "összejöttem". Bár hasznára lehetnénk annak a "fiókának"! Szép-jó estét Neked!

(Ja és: lehet, szemernyi kis igazam sincs. De 'cogito' - és ezért..írok.)

Szia kedves utolsó

remélem, hogy tényleg tud valamit hasznosítani a kedves kérdező, én már kíváncsi vagyok, várom a fejleményeket - remélem fog írni.

azt látom mégis érzelmi intelligencia függő a reakció

ok, elfogadom.

de szerintem több mint 50% az esélye, hogy apukának alacsonyan van....

Igen, gondolkodó-társam..én is ettől tartok. Attól, hogy kimondjam, visszatartott a kötelező tisztelet olyan ember iránt, akit nem ismerek. Reális a veszély..nem tűnik rózsásnak a helyzet:( Egyetértünk.

Hát..örültem a beszélgetésünknek. Kívánok neked mindenféle jókat. Szia!