Rossz néven vennétek ezt?
Barátom német, 24 évesek vagyunk, pont két éve együtt.
Nemsokára összeköltözünk egy német nagyvárosban, ő egyetemen tanul, kap csomó ösztöndíjat, támogatást, a végösszeg majdnem 800 euro.
Együtt keresünk lakást, és ha az megvan, akkor én munkát fogok keresni.
A barátom ma kijelentette, hogy tisztázzuk: nem leszünk közös kasszán. Még ha nem is találok munkát magamnak, ő nem fogja tudni az én költségeimet is fizetni, még részben sem.
Mert hogy elméletileg én leszek a pénzkereső.
Természetesen nem arra vágyom, hogy eltartson, csak ha már odaköltözöm az ő nyelvterületére, és nincs sokezer euró tartalékom, hogy hónapokig eléljek munka nélkül vidáman, jó lenne a tudat, hogyha megszorulok, kisegítene.
Valószínű nemzetiségének és végzettségének köszönhetően ő mindig a sokszor többet fog keresni nálam, gyereket is tervezünk... Jól esne a tudat, hogy nem csak és kizárólag magára tervezi a felgyülemlett euróit költeni. Túl sokat akarok?
Konkrét kérdésedre válaszolva, én rossz néven venném ebben a megfogalmazásban.
Szebb lett volna, ha azt mondja, hogy be kellene segítened, mert ennyiből nem tudtok megélni ketten, és szerintem ez neked is jobban esett volna!
Én közös kasszán éltem a párommal az elejétől fogja, ami szerintem jobb, könnyebb, és kiszámíthatóbb. Van úgy, hogy hol az egyiknek nincs munka, hol a másiknak, és olyankor nagyon jó volt, hogy segíthettünk egymásnak.
Ismerek egy párt, aki külön kasszán él évek óta, és nagyon nem tetszik, amit ők művelnek. Sokszor a lány panaszkodik, hogy adott a párjának kölcsön a gyesből, az meg nem adta vissza. Persze a fiú is jön azzal, hogy adott kölcsön a fizujából, és nem akarja a lány visszaadni, inkább ruhát vett magának.
Sokszor pedig előttünk veszekednek, hogy "jössz még pénzzel, add meg, inkább hülyeségeket veszel", stb, stb. Szerintem szánalmas ez...
Bár biztos vannak, akik normálisan oldják meg a külön kassza-dolgot!!!
ez szokott lenni, a férfiak tudnak reális döntéseket hozni, és nem visznek érzelmeket oda, ahová nem valók, a nők meg ebből is drámát csinálnak, mert ki nem állhatják, ha nem ők vannak a középpontban.
(én is nő vagyok, csak egy mutáció révén rendesen kifejlődött az agyam)
igen ez nem megy így...én itthon már 4 hónapja keresek állást és nem kapok pedig mennyi interjún voltam, hány módon próbálkoztam... nem könnyű ez, nem tudom, Németo-ban milyen az állapot :(
De akármennyire is kevés az a 800 euró ez nem hozzáállás.
Hát azért ha már éhezel akkor se adna egy kanyit se?
Ez így nem helyes, amikor szinte még egy csövesnek is adunk kajára néha, nehogy már a párunknak ne jusson.
Nem várom el tőle, hogy eltartson.
Előbb költöznék haza, mint hogy erre szoruljak.
Viszont a szándék, hogy kisegítene a bajban.. az hiányzik. Mert valószínű azon múlna a kapcsolatunk. És igaz a 800 euro nem sok, de hangsúlyozom nem azt várom, hogy teljes egészében eltartson. Csak hogy mondjuk ha nekem már csak 500 eurom maradt, akkor kisegítsen 100-al hogy kihúzzam még egy hónapig, és munkát kereshessek. Ha akkor se sikerül, akkor hazajönnék, nem kérnék többet tőle.
Egyébként meg ez csak a végső eset, mert vagyok olyan optimista, hogy higgyem, kapok munkát.
(ezt annak a nőnek írtam, akinek valamilyen mutáció folytán jól fejlődött az agya...)
Nem csak arról van szó, hogy most kisegít e, és máris úgy érzed, hogy nem áll szándékában. Ez már eleve mutat azért valamit. Mert azt is, hogy (te hülye vagy, ) lehet kétféleképpen mondani, hogy egyértelműen érteni lehessen mit is akart vele az ember mondani.
Szóval ha az ő elképzelése örökre, a külön teljesen külön kassza, neked ez meg furcsa, akkor ez mindig ott lesz ám, de elvégre még nem vagytok házasok, addig pedig próbálgatod mi válik be és mi nem. Csak ne hitess el magaddal semmit nagyvonalúan, mert később az emberben úgyis előjön az igazi énje, és akkor lehet már nehezebben másznál ki ebből a kapcsolatból. Beszéljetek még ezekről a dolgokról. közel jövő, távolabbi stb.
Egy pasi amilyen az elején, nagyjából olyan is marad. Szóval ha valami csoda folytán 10.000 euros állása lenne, Te akkor se kapnál egy csokit se, mert feléd ilyen a hozzáállása. Lehet hogy más nő felé, aki máshogy vezeti be, más lenne, de veled ilyen és ilyen is marad.
Addig normális az ő hozzáállása, ameddig arról van szó, hogy megmondja, az ő pénze nem elég arra, hogy eltartson, tehát muszáj munkát találnod. DE! amíg ez sikerül, addig igenis rá vagy utalva, hiába van félre tett pénzed. Tudod van a férfiakban egy olyan is (mármint egy részükben) hogy nem akarják, hogy egy nő kihasználja őket. Ez a hozzáállás normális, különösen ha már belefutottak ilyenbe. De akkor sem jogosítja fel, hogy átessen a ló túloldalára.
Szóval én a helyedben ezt még átbeszélném vele szóban. nem tudom most hogy kommunikáltok. És részletesen kikérdezgetném, hogy persze, keresel munkát, és fogsz is találni, de ugye bizonytalan hogy mikor. van félre tett pénzed, de mi van ha elfogy.. stb. és akkor majd ki fog derülni, hogy tulajdonképpen hogy is áll ehhez a témához. Ha csak azért hangsúlyozta ezt, hogy biztos keress munkát, akkor rendben van, de ha önzőségből mondta ezt, mert ilyen, mert egy zsömlére se számíthatsz tőle, akkor felejtsd el a palit. Tudod milyen gáz kenyérre valót kérni a férjedtől, és még a számlákat is bemutatni, mert nem tudsz elmenni dolgozni mert otthon vagy két gyerekkel? hm? ezt nagyon gondold meg!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!