Elvetetnéd a születendő gyermeked ha megtudnád, hogy szellemi vagy testi fogyatékos?

A válasz megírásának időpontja: tegnap 21:14

Persze, a pénz nem boldogít, de ahogy már írták, csak szeretetből nem lehet lakást venni, ételt venni, számlákat fizetni, gyógyszereket kiváltani és kezelésekre járni.

Én szeretem a családom és ha beteg gyerekem lenne szeretném őt is és szeretek szeretni és NEM a pénz az első az életemben, de a megélhetés igenis fontos és amikor azt írom, hogy pénz, akkor nem a mérhetetlen gazdagságra, hanem a minimális, megélhetéshez szükséges pénzre gondolok, nem ugyanaz.

Gondold el, hogy beteg a gyereked, down-kóros és nem csak azt kell megélned, hogy beteg, hanem azt is a görcsöt is, hogy bármikor kirakhatnak a házadból, meg éhen halhatsz, mert nekem akkor, ha olyan kevés pénzem lenne, a gyerekem lenne az első és az ő étele és az ő gyógykezelése és az ő speciális igényei. És közben még ott van az önvád, h. miért lett beteg és ott van a félelem, hogy mi lesz vele, ha én nem leszek.

Bár kár magyarázni. Majd ha beteg gyereked lesz és nem lesz pénzed, megérted.

Anyuval beszélgettünk és arról volt szó, h. én a mostani helyzetben itt még igazán egészséges gyereket se vállalnék és az előző válaszoló abszolút jól megfogalmazta.

Könyörgöm! A mi környezetünkben nem egy ilyen szülő él, akinek még nem volt módja genetikai vizsgálatra menni, h. a súlyosabb betegségeket pl. down-kór, nyitott gerinc stb. kiszűrjék. Most lehet, h. kezdésnél úgy indultak, h. beteg, de mi így szeretjük, de aztán az évek alatt mind rájöttek, h. ez annál több. Fel kell adni az egész életedet ahhoz, h. egy ilyen beteg gyereket nevelj. A munkádat, akár még az emberi kapcsolataid egy részét is. Mindent, mert ha olyan súlyos beteget vállalsz, akkor csak rá kell, h. jusson időd és energiád és mindened.

És aztán meg a környezetnek az ilyen naná, h. az mondja, h. boldog, mert mit mondjon? Már megbántam, h. vállaltam és utálom, h. itt van és meg van kötve az életem? De én látom, h. az ilyen családok közel sem olyan kiegyensúlyozottak (tisztelet a kivételnek), mint amilyet a többség gondol.

És mivel lehetőség van, h. szűrjék, elvetetném és nem tartanám magam gyilkosnak. Gyilkosnak akkor tartanám magam, ha végig kéne néznem, ahogy éhen hal vagy ha ételt veszek neki, akkor nem tudok neki gyógyszert venni és abba hal bele. Sőt! Akkor még gondatlan szülő is lennék.

A down-kóros gyerekek régen pedig meghaltak!!!!!! Csak az orvostudomány van már olyan szinten, h. életben tudja őket tartani pl. szívgyógyszerekkel, meg egyebekkel.

"Hát persze a pénz. Mert attól lesz mindenki boldog, ha szereted nem gond a pénz és ha down kóros miért nem szeretném ismerek egy ilyen gyereket, nagyon kedves mert a családja szereti és foglalkoznak vele semmi gond nincs vele és nem gazdagok, mert nem a pénztől függ."

Valóban semmit nem ér a pénz /legalábbis egészséget nem vehetsz rajta/, de én is ismerek down-kóros "gyereket", 44 évesen kb. 5 éves gyereknek felel meg a szellemi szintje, nem tudja ellátni magát, a szülei nagyon idősek, de szerencséjére gazdagok, és a haláluk utánra is tudják biztosítani a lány ellátását. Mát most befizezzék a szobáját egész hátralévő életére. 30 milliós lakásuk meent rá. Sajnos "sóheren" ezt nem tudnák biztosítani, akárhogy szeretik.