Nők, nem érzitek magatokat cselédnek a házasságotokban?

Nem vársz el szerintem túl sokat. A felállás úgy volt, hogy a férfi gondoskodott az élelem megszerzéséről, megteremtéséről, a nő meg annak elkészítéséről és az utódokról gondoskodott.

Ma már nincsen szántóföld, ahová ki kéne mennie a férfiaknak kapálni vagy szántani vagy bármi... Nem kell vadászni sem. A feministáknak köszönhetően pedig a hétköznapi munka is a nők nyakába borult. Úgyhogy most dolgozó nők, anyák és háztartást ellátó személyzet is lett a nő egyben. Csakhogy a férfinek eltűnt a régi funkciója. Úgyhogy új felállás jött létre: a férfi is kiveszi a részét a gyereknevelésből, és igen: ő is segít a háztartásban, különben a megtermékenyítésen és a munkába járáron kívül semmi "haszna" nem lenne...

Az, hogy nem jár el haverokkal iszogatni meg nem tudom még miket írtál... ezt ne erénynek számítsd. Ez egy alap követelmény, ami megléte nélkül össze sem jöttél volna vele, és ezzel szerintem nagyon sokan így vagyunk. Mi sem járunk becsiccsentve bulizgatni a barátnőinkkel ilyen-olyan helyekre... Ezt élje ki tizenévesen (bár alkoholizálni szerintem akkor sem kell), de utána már alap, hogy ebből egy felnőtt férfi legyen kinőve.

Szóval nyugodtan megkérheted, hogy segítsen. Nálunk itthon már az elején fel lettek állítva a szerepkörök, pont azért, hogy később ne legyen ebből probléma. Ő tart rendet a konyhában (ez azért alakult így, mert ő többet tartózkodik ott), felmos, porszívózik. Együtt rakunk rendet, együtt főzünk (tehát egyszer én, egyszer ő). Én vasalok, port törlök, fürdőszobát meg a wc-t tartom rendben. Mindenki maga után mosogat. Ha pedig túl sok mosogatni való van egyszerre egy közös ebéd után pl., akkor ő mosogat, én meg törölgetek (ő kérte így, mert törölgetni nem szeret, én meg pont azt szeretem).... közben meg jókat beszélgetünk.

Szerintem ez így fer.

Nálatok az okozhat gondot a jövőben, hogy ezt a szerepkör felállítást nem tetted meg már az elején. Ugyanis nem lesz kedve kiszállni a kényelmes szerepből. A legtöbb pasi lusta. El vannak kényelmesedve. Pont azért, mert a nők megengedik nekik. Ti nem örülnétek, ha hazamennétek és a férjetek elétek tenné a meleg ebédet, és kitakarítana helyettetek? Pikk-pakk meg lehet szokni. ...és ha soha életedben nem takarítottál, mert a férjed előtt anyukád tette meg helyetted, akkor később sem akarsz rászokni. Na, ugyanez a helyzet fordítva.

Szóval "nevelés" kérdése: anyukáé, és feleségé. ;)

„feministáknak köszönhetően pedig a hétköznapi munka is a nők nyakába borult” azért ezt gondold át még egyszer, hogy szeretnél-e inkább egész életedben az urad kegyelemkenyerén élni...

kérdésfeltevő: állj a sarkadra, később már nehezebb lesz.

Én is királynőnek érzem magam a párom mellett.

De ennek története van: nővérem a párjával már 10 éve együtt van, és a férfi nem csinál semmit. Konkrétan: nem volt fürdőszobájuk, nővérem csinált egyet! A tetőről ha leesik a pala, ő rakja vissza. Ő fest, szerel, stb. És 3 gyereket nevel mellette! De azért van mellette, mert szereti még mindig a pasit, meg azt mondta, kedves (de csalja...).

Mikor összejöttem a párommal, nővérem elkezdi, hogy az én párom is annyira szeret engem, mint az ő párja őt, és ő is olyan kedves. Na ezen berágtam, nem akartam , hogy a többi dolgoban hasolítsanak :D, így elkezdtem "nevelgetni" :D. Bevettem a házimunkába, stb. Most meg dolgozik, van egy gyerkőcünk, mégis fürdet, pelenkáz, és segít! :)

Cyndel!

Részben igazad van. Viszont ha ennyire drasztikusan nézzük, hogy "kegyelemkenyér" (ezt mondjuk úgy írtad, mintha kegyelemből kapnánk, mert semmit nem teszünk érte, pedig szerintem nem így van), akkor írhatnánk azt is, hogy a gyerek "kényszerzubbony" a házzasság meg "bilincs". :/

Senki sem kötelez arra, hogy egy férfival élj, és hogy összeházasodj vele, vagy hogy gyereket szülj tőle. De ha már megtetted, és ennyi minden összeköt, akkor az a "kegyelemkenyér" is belefér... Tudom, hogy arra gondolsz, hogy de ha nem lenne a nőnek munkája, akkor nem tudná elhagyni a férfit akkor, amikor akarja, mert túlságosan is ki lenne szolgáltatva... de szerintem most is ugyanúgy ki vagyunk, csak mindezt úgy, hogy közben dolgozunk is. Hány több gyermekes anya csak azért nem hagyja el a férjét, aki közröhej tárgyává téve nyilvánosan csalja a feleségét, csak mert a több gyereket egyedül nem tudná eltartani (holott nem kegyelemkenyéren él, hanem keményen dolgozik), és úgy gondolja, hogy nem találna új párt mondjuk 2-3 meglévő gyerekkel? :/ Sőt, sok esetben az említett problémák már 1 gyerekkel is fenn állnak.

Szóval szerintem ezen már ne múljon. Ha már van gyerek, akkor a háztartás mellett az bőven elég egy nőnek....

Mellesleg megjegyzem, én szerintem pont azért van manapság annnyi szemtelen és viselkedészavaros /depis kamasz, mert a szüleiknek nincsen idejük megnevelni őket még kicsi korukban, vagy foglalkozni velük normálisan, megfelelő időt lenni velük, mert apa is és már anya is hulla, mire hazaérnek a munkából...

Úgyhogy nem csoda, ha szegény gyerkőcök úgy nőnek csak, mint a gaz, szinte gondozás nélkül, a szülők meg örülnek, ha zárás előtt még odaérnek az oviba....:/ :(.

Szerintem jobb lenne, ha AZOK a nők, akiknek gyerekük van, kapnának az államtól több támogatást, és otthon maradadnának, foglalkoznának a gyerekkel és óvodás időszakban is csak részmunkaidőben dolgozhatnának (ezzel védve a gyerekeket, hogy a nők ne legyenek karrieristák). Foglalkozzanak a gyerekeikkel, ne pedig babysittert vegyenek fel. ...és igen, apa is segítsen néha a nevelésben... és ha szükség van rá, tudjon megjavítani ezt-azt a lakásban.... (nem villanyszerelésre gondolok, vagy hasonló veszélyes dolgokra, de láttam már olyan pasit, aki mikor kiégett a villanykörte, kihívta a villanyszerelőt, és az cserélte ki -.-).

Egyetértek a kettővel előttem szólóval. Régebben a férfi szerezte meg az élethez való alapanyagokat, hogy így fogalmazzak, a nő pedig élhetővé, élvezhetővé tette azokat. Mivel manapság a legtöbb nőnek is dolgoznia kell, hogy ne haljanak éhen, ezért természetes, hogy a házimunka, gyereknevelés a férfi dolga is. Ha a férfi elvárja, hogy a ház ragyogjon, gyerekek meglegyenek, és semmi dolga ne legyen otthon, akkor a nő joggal várja el tőle, hogy cserében tartsa el, tartsa jólétben őt, és a gyerekeket. Amíg ezt a férfi nem tudja biztosítani, kutya kötelessége a porszívót, a vasalót, a partvist, a fakanalat, a törlőrongyot is néha a kezébe venni, és rendeltetés-szerűen használni.

Egyébként az én párom is sajnos elég kényelmes, otthon az anyja mindent a feneke alá rakott... mikor erre rájöttem, közöltem vele, hogy márpedig nem így lesz, neki is segítenie kell, nem szakad le a keze. Segít is a legtöbbször, néha jókedvvel, néha szájhúzva, de megteszi. A fiamat is szándékozom úgy nevelni, hogy a takarítás, főzés nem kizárólag női munka... a menyemnek azt hiszem, arany élete lesz majd a fiam mellett, legalábbis szeretném, ha így lenne :) Ahogy a lányomat is úgy szeretném nevelni, hogy tudja, hogy a férfi igenis segíthet, ettől férfi marad, és az, hogy erőszakos, iszákos, bunkó alak, az nem jelenti azt, hogy férfi, hanem azt, hogy egy kőbunkó...

Nálunk a klasszikus családmodell van érvényben, vagyis a párom teremti meg a megélhetésre valót (elsősorban ő, de nekem is van gyedem, meg dolgozgatom is itthonról egy mlm cégben, épp csak annyit, amennyi jólesik), rám marad a házimunka, gyereknevelés. Nem érzem úgy, hogy "kegyelemkenyéren" élnék, ahogy előttem fogalmazott valaki, még akkor sem érezném, ha nem lenne egy fillér keresetem sem. Amit itthon csinálok, az éppoly fontos és értékes és értelmes, mint a párom munkahelye, hiszen a családunkat, az otthonunkat teremtem meg és bizony a férjemnek sem mindegy, hová jön haza esténként. Nálunk így kerek az élet, rendben tartom a házat, nevelem a gyerekeket, jókat sütök-főzök, a férjem pedig megkeresi a megélhetésre valót.

Most, hogy hobbiból kicsit dolgozom is - tényleg csak azért, mert tetszik ez a munka és szívesen csinálom - a többlet pénzből fogadtam egy segítséget hetente egy alkalomra, hogy a nagyobb takarítást megcsinálja helyettem. Nem azért, mert cselédnek érzem magam, vagy nem férne bele simán az időmbe, de úgy döntöttem, megkeresem az árát, így inkább a maradék időben nem ablakot pucolok vagy szőnyeget porolok, hanem a családommal vagyok.

Tudom, szerencsés vagyok, hogy anyagilag rendben vagyunk, de amikor még jóval kevesebbet keresett a párom, akkor is a hagyományos felállást képviseltük és nekünk nagyon jó volt így.

Ja és nincs is nálunk olyan, hogy én pénzem, te pénzed, közös bankkártyánk van, az mindig nálam, hiszen én vásárolok, én fizetem a számlákat, stb. A nagyobb kiadásokról pedig úgyis közösen döntünk mindig.

az én párom feszeget minden határt, hogy dirigáljon

eleinte vissza szólok, aztán csendben megcsinálom