Mit csináljak, ha sehova nem engednek el?

Én most megyek pihenni, de jól elbeszélgettünk, és ha szeretnéd folytatni, akkor írj e-mailt, és folytathatjuk.

Kívánok neked, és a barátodnak is ehhez kitartást, és persze szép estét, és álokomat.

Szia!

A szüleid csak vigyázni akarnak rád. Talán túlzásba esnek, neked viszont túl nagy a szabadságigényed. A végét te érted félre: a többiek nem kitűnő tanulók, vagyis meglátszik rajtuk, mennyire szabadjára vannak engedve. Később ők fognak kepeszteni az érettségin a duplázásért, neked meg könnyű dolgod lesz, őket nem fogják felvenni oda, ahova menni akarnak, téged igen, te válogathatsz, mit akarsz kezdeni magaddal, ők nem... soroljam még? A szüleid csak azt akarják, hogy neked jobb életük legyen, mint nekik volt. Azt is meg lehet érteni, hogy vigyáznak a barátoddal, hiszen egy nem kívánt terhesség tönkreteheti az életed (ha elveteted, akkor is örök trauma marad). Kicsit próbáld megérteni őket, nem te cipeled magadon a világ összes fájdalmát. Tény, hogy kicsit szigorúan fognak (ahogy velem is tették egykor, én is egyetemen kezdtem eljárogatni, mikor már külön éltem tőlük), de nézd az ő szemszögükből a dolgokat: vigyázni akarnak rád, mert te vagy nekik a legfontosabb.

Ha leülsz beszélni velük, hogy megérted őket, de elég nagy vagy már, hogy vigyázz magadra, bebizonyítod nekik, hogy bízhatnak benned, nem játszod ki az első adandó alkalommal a bizalmukat, és egy higgadt beszélgetés során észérvekkel meggyőzöd őket, hogy képes vagy felelősséget vállalni a tetteidért, el fognak engedni. Viszont, amíg gyerekként viselkedsz, és hisztivel, könyörgéssel, sírással próbálod meghatni őket, ne is reménykedj...

Figyi, szerintem is menj el magadtől a nőgyógyászhoz. Simán! Irasd fel a gyógyszert, és dugd anyud orra alá a receptet.

Sajnos a szüleid nagyon szigorúak. Nem fognak változni. Ha betöltöd a 18-at, akkor ugyan úgy azzal fognak jönni, hogy "amíg náluk laksz..amíg az ő kenyerüket eszed...stb stb bla bla bla...

Nekem apum volt ilyen... Nagyon sokat sírtam miatta. Soha nem akart elengedni a barátomhoz, pedig már majdnem 18 voltam. Aztán egyszer fogtam magam, és elmentem szó nélkül. Csak anyutól kéreckedtem el, Ő pedig engedett.

Na akkor apu nagyon ideges volt rám...nem kevés ideig. Majd elmentem ismét szó nélkül a barátomhoz... és ez így ment...

Képzeld, apu egyetlen egyszer nem vont kérdőre. Még annyit se mondott, hogy szégyeljem magam, hogy elmentem... Anyunak mondta csak a magáét, de nekem nem. Onnantól kezdve soha nem kértem tőle semmire engedélyt.

23/L

Engem is túlféltett anyum, mondjuk nem ilyen arrogáns és bunkó módon, hanem ő tényleg mindig azon parázott, hogy bajom esik. A fiúimat és a barátaimat gyűlölte. Nem akart elengedni, hát elmentem az engedélye nélkül. Lett balhé és cirkuszolás, persze, éveken át, de kénytelen volt megszokni, mert kidobni nem akart itthonról (egyszer próbált ezzel fenyegetőzni, aztán amikor összecsomagoltam már dacból is, akkor máris meggondolta magát), meg egy idő után látta azért, hogy tudok vigyázni magamra. Pedig hozzáteszem, én elég balhés kölyök voltam (kocsma, ivászat, egyebek), csak kinőttem.

Muszáj nekik megmutatni, hogy nem ők irányítják az egész életed, máskülönben nem ér semmit a szép szó, szerintem ennyit megér, hogy megpróbálkozz a szabályaik megszegésével. Nem nyílnak meg a határok, ha nem feszegeted őket.