Fiatalok! Őszintén, mennyire veszitek ki a részeteket a házi munkából?
13 évesen én takarítottam a házas (söprés, felmosás, porszívózás)
Kb havi egyszer vasaltam.
Évi kettő ablakmosás. De azt nagyon utáltam.
Főzni nem nagyon szoktam, csak tésztaételeket, mert mesteri szószt tudok csinálni. Mindegyik megismételhetetlen! De komolyan. Mindíg hűtőtakarítás-szósznak hívtuk, mert amit találtam, beleraktam.
Heti öt kiló kenyeret sütöttem. Péksütiket néha. Ünnepekkor az egyész sütisereg az én irányításom alatt állt.
19 évesen elköltöztem otthonról.
Sikerült megtanulnom főzni, de szokás szerint soha nem sikerül kétszer ugyanolyanra.
Télen hazamentünk a férjemmel fát hasogatni, pakolni. Anyukám addig unokázott. Ha hazamegyek, néha feltakarítok még most is, elmosogatok.
Karácsonykor én melóztam végig a menüt, a férjem anyukámmal díszítette a fát, míg férjem el nem hajtotta onnan (Jaj, azt a kéket inkább ide, a pirosat oda... stb)
Rég volt ilyen nyugis karácsonya!
kb 15 éves korom óta kiveszem a részem a háztartásból, anyum sokat melózott, és le akartam venni a terhet a válláról.
mostam, mosogattam, porszívóztam, felmostam, levittem a szemetet.
a nagyobb melókat (ablakpucolás, ilyesmik) ő csinálta meg.
20 éves korom óta saját háztartást vezetek, szóval előnnyel indultam, h megtanultam ezeket anno otthon.
főzni főzök, ha kell, de nehezen veszem rá magam. amit jól tudok csinálni, azt szívesen főzöm, de bonyi kajákba nem fogok bele :D
magyarul: ha gyerekem lesz, nem a mekibe viszem majd kajálni, viszont éttermet se nyitok :D
nagy a kosz, anyám utál takarítani én meg lusta vagyok nekiállni egyedül, amúgy 11 órában dolgozom heti 6 napot szóval időm se nagyon lenne... hát élek tovább a mocsokban
23/f
Én tartom rendben az egész házat.
21/N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!