Házi-néni- (és) bácsi gyakorlatilag már olyanok mint a családunk, meddig jó ez a "kötődés", gyakorlatilag idegenek?

A párom tavaly nyáron keresett egy kiadó lakást. Talált is egyet, melyet kivett. Annyit tudtam, házi néni-bácsi van, és egy hatalmas kutya (félek a nagy kutyáktól). Akkor azt mondtam a páromnak örüljön ha egyáltalán 2-3 hónapot ki tud majd húzni...biztosan rossz lesz...és én biztos nem megyek oda, főleg ha kommentálni fognak...

Nem lett igazam, a kutyát melyet kezdetben utáltam, annyira megszerettem, hogy belebolondulnék, ha nem szeretgethetném meg...A nőt nagyon kedvelem, kedves, aranyos, törődik velünk, látom, hogy "vigyáz" a páromra (néha ebéddel kínálja, vacsorát ad neki). A férfi aki kezdetben mogorvának tűnt rájöttem egy ízig vérig aranyos ember, a maga egyszerű "odamondó" stílusában. A hétvégén ott voltam a párom nélkül és teljesen odavoltam...meghívtak vacsorázni, éjjeleket átbeszéltünk...kutyáztam...feltöltődtem.

Már nem is úgy tekintem őket mint a "házi-néniék" hanem mindjárt mint egy-egy családtag...érdekli őket mi van velünk, mi történik, aggódnak értünk...

Jövőben lehet, hogy el kell jöjjön a párom (és akkor én sem költözöm oda) amitől teljesen kivagyok. Nekem erőt adtak azok az emberek és hiába voltak ők a "főnökök" hiányoznának és a kert és a kutya is...

Ti voltatok hasonlóan "idegenekkel"