Miért hiszi a sok 20 éves, hogy olyan sok élettapasztalata van?

Eltekintve azoktól, akiknek kijutott a sorstól...

Akikre kérdező gondolt: azok a nagykorúságukat betöltött fiatalok, akik azt hiszik, hogy mert megéltek egy-két veszekedést a szülőkkel, kiléptek a nagybetűs életbe, befizettek háromhavi csekket, hetente párszor bevásárolnak, és az élet nagy dolgairól elméleteket gyártanak, azok fitogtatják az élettapasztalatukat.

Akiknek valóban van, az nem fitogtatja...

(Csak mert a többiek leírták: én 20 évesen

önálló keresettel rendelkeztem, két állásom volt, albérletben laktam, két embert mentettem meg a haláltól, magam túl egy öngyilkossági kísérleten, egy idegösszeomláson, azóta egy gyógyíthatatlan betegségen is. Mindent saját erőből teremtettem meg magamnak, de!

Soha nem vertem a mellem, és nem panaszkodtam, mert azóta egészséges vagyok, mindenem megvan, tehát: befogom a számat...)

Szerintem sokan keveritek a tapasztalatot a tragédiával.

Nekem is kijutott fizikai és lelki terrorból, de nem hiszem, hogy ez tett tapasztalttá.

Egyébként az "idősebbek" jobban megsértődnek, ha nincs igazuk, mert azt hiszik, a bölcsességük a szülinapjuk számával nő.

"A konditeremben van egy alapszabály: sose nevesd ki azt, aki gyengébb nálad, mert nálad is van legalább egy erősebb."

Ez meg nagyon tetszett.

Hát nem tudom.. ami azt illeti, nekem 10 évesen kellett felnőnöm, onnantól kezdve kezdtek "eltűnni" a szeretteim, barátaim. Mostanra legalább 20 személyt veszítettem el a családomból, ismeretségi körömből. 15 éves korom óta melózom suli mellett, tele vagyok jóféle betegségekkel, amik valószínűleg hosszú távon megnehezítik/megrövidítik az életemet, plusz még az exem is úgy búcsúzott, hogy akkora hitelt akasztott a nyakamba, hogy sosem lesz semmim.. Ettől függetlenül sosem éreztem úgy, hogy olyan nagy élettapasztalatom lenne. Egyszerűen csak másképp gondolkodom.

Aki azt hiszi, sokat tud, valójában nem tud semmit.

Tisztelet a kivételnek, pl azoknak, akik sérülten is képesek kiegyensúlyozott, boldog életet élni. Egyébként számomra pl. az öngyilkosság nem élettapasztalat.. Három öngyilkost ismertem, mindhárom eset után többek élete ment tönkre a gyászban. Szóval én abszolút nem tartom elfogadható megoldásnak..

Azért az mókás, hogy mindenki leírja, hogy mennyivel tapasztaltabb az átlagnál, és ilyen indokokkal, hogy gúnyolták. Na és? Az emberek legalább felét gúnyolják tinikorban.

Azt viszont megírhatná valaki, hogy engem miért kellett lepontozni, amikor leírtam azt, amiben valóban tapasztaltabb vagyok az átlagnál, csak az épp nem az itt divatos "jajderossznekem-mindenkimeghalkörülöttem" téma. Bár ilyeneket is írhattam volna, csak pont azért nem írtam, mert tudom, hogy ebben - csúnyán szólva - semmi extra nincs.

Ja még egy: még a kérdésre is válaszoltam :)

Szóval miért is kellett?

14:27 voltam.

Azért, mert nem tudják, mi az az élettapasztalat. Persze, vannak akiket nagyon sok tragédia ért, fiatalon súlyos betegek, stb... De az élettapasztalat nem csak ebből áll. Nem az lesz tapasztalt, aki 1 bizonyos nagyon rossz dolgot átélt... Sőt, nem csak a negatív élmények számítanak tapasztalatnak. Szerintem annak van sok, aki tényleg régóta figyeli a világot, sok rosszon túltette magát, de kipróbált sok jót is, sokfelé járt, harcolt valamiért, segített másokon, elért egy nagy célt, látta a világ napos és viharos oldalát, és tudja, miről beszél... szerintem ez számít élettapasztalatnak. Bár relatív... kinek mi...

Én úgy fogalmaznék, hogy sok 20 éves van, aki átélt bizonyos dolgokat és van fogalma róla, de olyan tényleg nincs, hogy egy 20 évesnek igazán sok élettapasztalata legyen, mert ahhoz pár év kevés, és csak felnőtt fejjel kezdjük el gyűjteni a tapasztalatokat...