SOS! Ha az otthoni körülmények drasztikusak és elmúltam 18 mit tehetek? Segítséééég
"Borzalmas olyan fiatalokról hallani, akik tehetségesek, értelmesek, megérdemlik a normális körülményeket és tessék :("
Honnan tudod hogy tehetsége, okos, ügyes,szép? :D
Hát, feltételezem, hogy az, ha dolgozik és ebből ennivalót vesz magának és a testvérének és mindemellett tanul is :)
Kérdező, a bsc alatt ugyanaz vonatkozik e tekintetben tudtommal a főiskolákra is, szóval ott is vannak ugyanezek a lehetőségek, azt nem tudom mindegyik van-e, de tudtommal van.
Igényelni van lehetősége de ki fizeti? A suli? És A suli kitől kapja a pénzt?A nagy közösből fizetik
Egyetem , főiskola ez most igazából mindegy.
Beszélnie kéne a sulival, a gyámhatósággal és majd ott megmondják mit kell tennie, és milyen támogatásokat kaphat
De pont ezt mondom, hogy abszolút nem értem miért keverted ide ezt, nem tudok róla, hogy most másképp lenne a szoctám rendszer vagy bármi, vagy hogy bármi is változott volna benne, tehát ő ugyanúgy igényelheti, mint mindenki más, aki benyújtja.
Ettől függetlenül egyetértek, a gyámüggyel is talán fel kellene vennetek a kapcsolatot.
koleszba vetesse fel magát a körülményekre hivatkozva. ilyenkor szokott lenni üresedék. pályázzon meg minden szociális ösztöndíjat.
míg fősulis voltam teljesen meg tudtam élni a különböző ösztöndíjakból. engem sem támogatott senki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!