Hogy van az, hogy csak én férjem nem főz, nem mosogat, nem takarít, nem neveli a gyereket?

"Sokan írták, hogy mintát követek. Erről csak annyit, hogy amikor (egyetlen egyszer!) édesanyám 39,3 fokos lázzal megkérte apámat, hogy ugyan töröljön már fel maga után, mert már az egész házat összejárkálta havas lábbal, amiről ugye leolvadt a hó és a sár, azt kapta a fejéhez, hogy nem azért nősült meg, hogy takarítson, hanem, hogy rá takarítsanak.

A komment megírásának időpontja: ma 04:30

A kérdező kommentje:

Akik szerint magamnak köszönhetem a helyzetemet, azoknak annyit, hogy egyetlen kapcsolatom sem volt, ahol akárcsak a szemetet levitték volna, mert az nem a férfi feladata. S mégegyszer mondom ugyanezt látom magam körül."

ne kövesd tovább ezt a mintát. Nme kell úgy élned, mint anyukád. Ültesd le a férjed, mondd el, ezután mit fogsz elvégezni, és kérdezd meg, ő mit vállal. Biztosan megegyeztek, de aztán tartsd is be! Ne vidd le helyette a szemetet! Akkor sem, ha két hétig nem viszi le! De ne is kritizáld, amit csinál/nem csinál. Ami tetszik dícsérd meg, ami nem tetszik, viseld el! Ne nézd, hoyg felveszí gyűrötten az inget, vagy hibásan mosogat, végy egy könyvet, s arra figyel!És edd meg mosolyogva a lekozmált paprikás krumplit is.(Ha valaki egy családban mindent jobban tudsz, akkor természetes, hoyg a többi családtag sem csinál semmit- ne ess ebbe a hibába)

Csak rajtad múlik, hogy élsz. Nem a férjeden, hanem rajtad. Nem az anyádon, hanem rajtad.

Mi lenne, ha abbahagynád? Nem csinálnál meg mindent?

Akit zavar, majd megcsinálja.

..és egyébként a férjed eleget van otthon? Lenne ideje ilyesmire?

Nem tudok ítéletet mondani, mert ha működik a mintakövetés, akkor nekem szerencsém van/volt. Alapvetően anyám végzi a házimunkákat, de apám sokszor észreveszi, ha fáradt vagy nem ér valaminek a végére és megcsinálja helyette. Kérésre pedig ugrik.

Gyerekkoromban sokszor ő vitt el, mert anyám kényes volt (uszodában bacik, az erdő koszos, stb).

Viszont nálam vlaamiért kialakult egyfajta "tesztelés" a lehetséges páromat illetően. Volt olyan, aki a családról elkedzte mondogatni, hogy régi családmodell, az asszony helye a konyhában, stb... A mai napig jó barátok vagyunk, de ez a véleménye volt az, ami szakításra sarkallt. Volt piperkőc is, aki maga is gyerek volt. Ő is ment a levesbe. De vele is jóban vagyok, mert barátként jó ember, de társnak nem tudtam volna elképzelni.

A férjemnek jó ajánlólevél volt, hogy előttem vált el. Láttam, hogy még az elmérgesedett viszonyt is kulturáltan kezeli. Láttam, hogy hogy bánik a gyerekével. Hogy bánik mások gyerekével. Együtt éltünk pár évig, abból is kiderült, hogy mennyire számíthatok rá.

Persze gondok nálunk is adódnak, de házimunkával kapcsolatban nem igazán.

Néha mindketten falnak megyünk a másik egy-egy szokásától, vagy cselekedétől, de megbeszéljük és hajlandóak vagyunk legalább megpróbálni változtatni. Nem mindig sikerül, de nekem az fontos, hogy a társam is fogékony legyen a konstruktív kritikára. Ha nem konstruktív, hanem b...gatás, akkor igenis mondja meg, hogy most hülye vagyok és térjünk vissza rá, ha érvekkel alá tudom támasztani, nem csak hiszti van.

Pont a fentiek miatt nem félek, ha gyerekünk lesz. Sokszor körbejártuk a témát, tudom milyen a vélekedése, mennyire lenne hajlandó kivenni a részét egyes dolgokból.

A gyerekével való viszonyából is sok következtetést le lehet vonni. Az engedékenységével például nem mindig értek egyet, de az ő gyereke, így nem szólok bele. Másrészt jól sikerült a lánya, örülnék, ha ilyen gyerekem lenne. Tehát lehet, hogy én látom rosszul és neki van igaza.

Talán az "előzetes terepszemle" segíthet megelőzni egy rossz döntést.

Agresszióra is lehet tesztelni másokat. Hogy viselkedik egy konfliktushelyzetben, hogyan próbálja megoldani? Erővel, érveléssel, helyszín elhagyással?

Hogy viselkedik, ha iszik? Vigyorog és ül a sarokban, vagy kötekszik mindenkivel?

Provokációra hogy reagál?

Másrészt nem árt, ha az ember tisztában van a saját rossz tulajdonságaival. A párja tudja ezeket kezelni, vagy csillapíthatatlan ellentéteket szül? Én tudom kezelni a másik rossz tulajdonságait, vagy képtelen vagyok túllépni rajta?

Ez nagyon személyfüggő, mert pl engem nem zavarnak a szétdobált ruhák, összeszedem őket, más meg agyvérzést kap tőle.

Engem zavar a teszetoszaság, másból meg a gondoskodást hozza elő.

Ezek nagyon emberfüggő, személyre szabott dolgok.

"A férfiaknak jobban megfelelnek az alkalmi, de fontos projektek, a nőknek meg az állandó szöszmötölés."

Ezzel nagyon, de nagyon leszóltad a saját nemedet. Mi az, hogy a férfiaknak való a fontos munka, a nőknek meg a mindennapi sz-rságok???????

Ja, csak nem egy férfi nem csinál semmit, még a füvet is asszonyka nyírja le, mert neki kocsmázni kell, vagy gépezni - így ennyit az idény munkákról...

Sok helyen autó sincs, nemhogy szerelni kellene valamit... tegyen ő is a közösbe, erről (is) szól a házasság...

Nem olvastam végig a válaszokat, de rengeteg rémes családi történetet lehet itt olvasni, nekem egyáltalán nem az jön le, mint amire te gondolsz.

Az apám is ilyen, hogy nem való családapának, agglegénynek kellett volna maradnia. Viszont szerencsére a párom nagyon rendes és mindenben segít, ahol tud (és én is neki).

Szerintem már az elején látszódik, hogy ki mire hajlandó a párjáért, a családjáért. Biztos a férjeden is látszott, vagy csak nem ismerted eléggé, túl hamar mentél hozzá. Hát rosszul döntöttél, mint ahogy anyám is rosszul döntött. Ez a kettőtök hibája.

23:10 vagy nemtom.

NA figyelj, nekem nagyon is van erre okom, panaszkodni! Jaaj nehogymáár a férfiak legyenek a jók! Anyukám csinál MINDENT ittthon, apám semmit nem ad bele! Nem ad haza pénzt, nekicsap engem a hűtőnek, öcsinek olyat tanít hogy üssünk bele a fejébe(azaz az enyémbe) kalapáccsal, anyát meg vén öregasszonynak lehordja..!

Mit tudsz te rólam, mega családomról? Neked mekkora arcod van, hogy aztmered mondani, hogy nincs okom a félelemre, meg a panaszkodásra?????

Védjed csak a pasikat, nem érdekel, de kívánom neked is ezt amit én meg a családom kap itthon! Kívánom! És akkor gebeggyé meg, majd akkor mondjad hogy nincs okom semmire se!