Nagyon lusta lettem, aki járt már ilyen cipőben, mivel tudta kibillenteni magát?
Sajnos engem is egyre jobban zavar és szeretnék tenni ellene. De többet, mint a "na most megfogadom és kemény másfél napig sikerül is".
Sokáig zaklatott volt a magánéletem, mondhatni, hogy a tipikus "szingli" életmód volt rám jellemző. Rendre félresikerültek a kapcsolataim, köztük meg állandó volt a belső feszültség. Ezt az erős érzést, energiát munkára és tanulásra fordítottam egy idő után, szinte úgy működött, mint a benzin a járműveknek.
Néhány éve összejöttem a férjemmel, nagyon jó ember, de néha már-már túl készséges is. Hajlamos helyettem is megcsinálni dolgokat, az elmaradásaim se tetszenek neki, de nem igazán teszi szóvá.
Ha szorít a cipő, mert határidős munka van, akkor biztosan az utolsó pillanatban állok neki és határidő előtt fél perccel küldöm el az anyagot - kicentizem, amennyire lehet.
Most vizsgaidőszak van, szinte csak olyan tárgyakkal, amiket nems zeretek, így még nehezebb a könyv mellett tartani magam. Nagyon kreatívan bármi más "fontosabb" tevékenységet kitalálok, de főképp a halogatás jellemző rám. De ebből fakad az is, hogy egyre idegesebb vagyok a halmozódó teendők miatt, a vizsgák is egyre közelebb vannak.
Mindig felállítok fantasztikus terveket, hogy akkor holnap korán felkelek, ezzel és ezzel végzek... persze semmi nem lesz belőle, mert arra is képes vagyok, hogy a szemközti homlokzaton ülő galambot tanulmányozzam, ahelyett, hogy a kezemben levő könyvet olvasnám.
A férjemet mégse dobhatom ki, hogy "bocs, de csak akkor vagyok agilis, ha szenvedek, mert ez generál nagy energiákat".
Járt már valaki hasonló cipőben? Milyen módszerrel tudtátok megoldani ezt úgy, hogy ne csak 1-2 napig tartson a kitartás?
válasza:09:22-es vagyok, aki nem a nagyi :P
Furcsamód ha nyaralni megyek pár napra, akkor azt meg próbálom a lehető legaktívabban megszervezni. Amikor a barátommal elvoltunk 4-5 napra a nyáron, én választottam ki nagyrészt a programokat, mászkáltunk, túráztunk egész nap, kifulladásig. Ha nem "kötelező" jellegű dolgot kell csinálni, akkor ezer örömmel vetem bele magam és igyekszem a lehető legprecízebben intézni. A tanulással úgy vagyok, hogy bekészítem magamnak a forró teát, leülök az asztalhoz, hogy "na most". Aztán tanulok 10 percet, rájövök hogy ekkora sebességgel simán végezni fogok az anyaggal, és abból a lendületből abba is hagyom és elkezdek mást csinálni...
válasza:Talán azért ment jobban szerelmi bánat közben, mert mardosott a fájdalom belülről. Néhány hét sebnyalogatás után elgondolkoztam, hogy jó ez nekem?
Majd úgy döntöttem, hogy ha már se aludni, se enni nem tudok, valamibe "belefojtom a bánatom". A tanulás és a munka tűnt a legértelmesebb célnak. Az hajtott, hogy "ha már csak itthon szenvedek, pasim soha nem lesz, akkor legalább sok pénzem lesz".
Viszont a férjemmel annyira nyugis az életem az utóbbi 1-2 évben, hogy nincs semmi, ami igazán felkavarna.
Sőt, visszagondolva valahogy akkor jött bennem a törés, amikor a férjemmel komolyabban összejöttünk. Félre ne értsetek, nem őt okolom, inkább arra tippelek, hogy a helyzet (a személyétől függetlenül) váltotta ki belőlem ezt a passzívitást.
Éppen garmadával jött a sikerélmény, vizsgákat zsinórban teljesítettem, munkámban is egyre sikeresebb lettem, majd jött ő. Kezdtem a nagy energiákat rá fordítani. A múltbeli tapasztalatok miatt nagyon oda akartam tenni magam, hogy végre legyen egy jó kapcsolatom, pláne, hogy fülig beleestem. A munkára fordított energiát szép lassan egyre inkább a kapcsolatra fordítottam. Megküzdöttem számos lehetetlennek tűnő helyzettel.
A tendencia folytatódott, most már házasok vagyunk egy ideje, mindenben támogat, sok dolgot helyettem is megcsinál. Béke van, nyugalom, én meg a fent leírt passzívitásba süllyedtem.
Nincs anyagi gond, nincs érzelmi gond. Egyedüli gond most a diplomám, és pont az ezzel kapcsolatos dolgokat halogatom, pedig 7 vizsga van már csak az abszolutóriumig.
De már az államvizsgámat is átpakoltam novemberre, mert a szakdolgozatomból még csak a címe van meg, február végén meg le kellene adni.
A külföldre utazáshoz szükség lenne bizonyos nehezen beszerezhető dokumentumokra. Elvileg szüleimnek megvolt, de "elveszett". Gondolom eldugták, hogy az országban tartsanak. Felszívtam magam, hogy nem érdekel, majd én újra beszerzem őket. Tanulás helyett is telefonálgattam különböző hivataloknak, kértem, könyörögtem, a végén már az én kedvemért telefonálgattak egymásnak az önkormányzatok.
Szüleim megijedhettek, hogy ezzel sok energiám megy el a tanulás rovására, így tegnap "véletlenül" megtaláltak egy fontos papírt, apám pedig letette a nagyesküt, hogy előkeríti a többit is. Így már ebben sem tudok "nyomulni", mert megcsinálja helyettem más.
Sokat gondolkozom magamban, hogy hova tűnt a motivációm. Régen a vizsga közelsége megijesztett annyira, hogy képes voltam három napig akut koffeinmérgezéses állapotban szélvész sebességgel tanulni. De olyan vizsgám is sok volt, amit a mai napig nem tudom, hogyan tettem le. Nem tanultam rá, beleolvasgattam és még így is nagyon jó eredménnyel tettem le.
Csak hát azokat görgettem a végére, amikhez nincs tehetségem. Pénteken is lenne egy vizsgám, a diplomám múlhat rajta, mert idén nincs több időpont belőle.
Kedd van, én meg itt ülök a gép előtt és egyezkedem magammal vagy egy órája, hogy "na, még egy cigi, aztán tényleg felállok"....
válasza: válasza:Áh, szívemből beszéltél, én ma vizsgázom és még nem bírtam nekiállni tanulni.
Mondjuk beteg vagyok és erre rá lehet fogni.
De hadd ne hazudjak magamnak - és nektek -, ha nem lennék beteg, akkor sem tanulnék.
Azért nem, mert kényszerűségből kerültem egy szakra, el is kezdtem, de aztán lett egy munkahelyem.
Ahol teljesen mindegy, hol és mit tanulok, mert már így is alkalmaznak. Sőt még rossz is a suli, mert nem érek rá tőle dolgozni.
A szakom már egy kicsit sem érdekel.
Jól nézünk ki :D
Azt hiszem, megpróbálom még ebben a pár órában megerőltetni magam és tanulni.
Kérdező: te is tedd ezt!
válasza:Ha hiszed, ha nem, tegnap akartam egy ilyen kérdést én is feltenni... Utálom magamat, állati jó állásom van, kötetlen munkaidő, na, ez a halála az egésznek... Mert az utolsó pillanatig semmit nem csinálok, akkor meg megy a kapkodás. Megígértem magamnak, hogy két ünnep között kicsit előre készülök... Semmi. Mindent az utolsó pillanatban, ahogy írtad, a postára kell adnom levelet, amire nyolc napom van, tuti, hogy az utolsón fogom, de zárás előtt két perccel. És ezer példát tudnék sorolni.
Miért van ez? Egyébként nem érzem magam depressziósnak, remek párkapcsolatom van, minden oké. Idén építkezni kezdünk, és előre félek, mert egyik pillanatban már ott lennék, hogy puszta kézzel rakjam fel a téglákat, másik pillanatban pedig rettegek, mi lesz, ha a lustaságom miatt kútba esik az egész?
A legrosszabb, hogy pl a célország (ahová költözünk) kicsit se egyszerű nyelve nagyon vonz, szívem szerint azt tanulnám. De az nem kötelező és a vizsgáimtól venném el az időt.
Sőőőt, találtam egy könyvet, ami a halogatásról szól, egyfajta önsegítő könyv. Nem merek elmenni és megvenni, szintén azért, mert az még rosszabb, ha mást csinálok a kötelezettség helyett...
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!