Van gyereked?

Nincs és nem is lesz.

A vőlegényem néha mondogatja, de... szegénynek semmi önkritkája, hogy neki amúgy absz. nem való gyerek.

Nekem van önkritikám, így tudom, hogy hülyét kapnék egy 0-24 szolgálattól és a gyereksírástól, de ismerkedés elején korrektül el is mondom, hogy nem szülök. Senki két szép szeméért. Kizárt.

#43:

Legalább látszik, hogy a kormányzat tök tévúton jár (de szerintem a nekik tanácsot adó társadalomkutatót) is. Mert meg vannak győződve, hogy a gyerekvállalási kedv leginkább a szűküös anyagiak miatt csökken Magyarországon.

Ahogy a válaszokból látszik, legtöbben nem anyagiakra panaszkodnak, azok közül, akik szerettek volna, de nem lett. Hanem inkább párkapcsolat, vagy amiatt, mert rossz irányba megy a világ, a társadalom.

Szerintem leginkább társadalmi azok problémák ami miatt öregszik a társadalmunk. De persze ez nem csoda, sokkal gazdagabb társadalmakban (fejlett országok, főleg Japán) is ugyanez a helyzet. Ott aztán nem lehet mondani hogy a szegénység miatt öregszik a társadalom. Hanem hogy az emberek egyszerűen nem "párosodnak", nem akarnak gyereket.

Amúgy szerintem a fejlettebb, gazdagabb társadalom pont a reprodukció ellen hat. Valahogy a jólétben jól elvannak az emberek, elbonyolítják az életüket, halogatnak, válogatnak, élvezik az életet. Nem hiányzik a gyerek, vagy kicsúsznak az időből.

Szegényebb országokban/rétegeben pedig valahol az utódokban látják a család biztonságát.

(Nyilván mindent nagy véleményt statisztikai átlagban értem. Vannak kivételek nyilván. Tehát nem kell válaszolni, hogy gazdag vagyok és 5 gyerekem van. Van ilyen is. Én a környezetemben élő embereken látom.)

Nagyszerű lenne, ha lennének gyerekeim. Mégis ha ceteris paribus gyerekeim lennének, akkor sem lennék túl boldog.

Minden gyereknek jár, hogy legyen apja is és ne csak anyja, és azt lássa, hogy szeretik egymást. Enélkül baromi nagy hátránnyal indul az életben...

De mivel engem sosem hozott össze a sors olyannal akivel lehetett volna tervezni, és akivel úgy igazán egymásért vagyunk, így nem tudom azt bánni, hogy nincs gyerekem.

Az első volt barátom mondja néha, hogy ha gyerekünk lett volna, már nagykorú lenne... Kb nem mondok erre semmit, vagy elhajtom. Ha akkor nem lehetett vele csupán csak néhány hónapra vagy évre közösen tervezni, nemhogy gyerekvàllalãson gondolkodni, akkor mit dumál ennyi idő után? Csak örülök , hogy nem lettem terhes tőle, és szakítottunk, mert most vagy egy elvált anyuka lennék, vagy egy iszonyú bánatos feleség, aki csak alkalmazkodik és alkalmazkodik...

Szóval mindezek helyett azt álmodom, hogy van kit szeretni és vannak közös gyerekeink is,

De a valóság az, hogy elég valószínűtlen, hogy megtalàlom életem pãrját, főleg hogy nem is nagyon keresem.

Vagyis nincs gyerek, nem bãnom, csak szomorúnak tartom mindezt

45n

Sosem akartam és nem is fogok akarni. Teljesen közömbös a gyerek téma, van számomra jobb dolgom, amire tudom szánni az időm (bàr abból kevés van), pénzem, türelmem.

Sosem értettem ezt a gyerek mániát. Persze akinek ez az élete és tényleg jól neveli a gyerekét, az szép dolog. De ez a ritkább eset, sokan csak a társadalmi elvárások miatt vállalnak, aztán nem törődnek vele megfelelően. Ezért is van ennyi depressziós tini, fiatal, mert nem megfelelő helyre született. Nem kell mindenkinek gyereket vállalni, hiába mondják az idősek ezt.