Van gyereked?
Ha van megbántad, hogy lett?
Ha nincs, megbántad, hogy nem lett?
Egy van, nem bántam meg, sőt, sokkal jobb dolog szülőnek lenni egyelőre, mint képzeltem 🙂
Azt kicsit sajnálom, hogy csak egy van, mert én utáltam egyke lenni, de próbálom magam azzal nyugtatni, hogy így legalább több törődést kap ez az egy (és reménykedem, hogy ő jobban viseli majd, hogy nincs tesója).
Korábban mindig az volt a kifogásom, ha a minimum feltételt nem tudom teljesíteni, azaz egy megfelelő otthont, gyerekenként külön szobákkal addig nem kell gyerek.
Már egy ideje minden feltétel adott, csak az anya jelölt hiányzik az egyenletből.
Van egy, nem bantam meg. O most lesz 5 honapos.
Tobb gyereket nem szeretnek. Alapbol az egesz terhesseg nehez volt, nem csak fizikai ertelemben, a szules sem ugy alakult, ahogy szerettem volna, illetve eddig ketszer fekudtem 5-6 napokat korhazban, egyelore nem tudjak mi bajom, 28 evesen. Ebbe igy nem fer bele meg egy gyerek.
Ez a verzió áll a legközelebb: Nincs, és nem bántam meg, hogy nem lett.
De ez sem teljesen igaz, mert voltam olyan életszakaszban, amikor úgy éreztem, hogyha volna kivel családot alapítani, akkor belemennék. De csak belemennék, azaz vágyni kimondottan sosem vágytam erősen arra, hogy legyen gyerekem, de így, ahogy idősödöm, néha-néha feljön, hogyha fiatalon lett volna, ma már felnőtt fiam lehetne. De nem szövi át a mindennapjaimat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!