Mikor optimális szóba hozni a kvázi saját szoba kérdést? Mikor nem ízléstelen erről beszélni?

Adott a helyzet, apám meghalt az előző hétvégén. Ebbe nem mennék bele jobban, legyen elég, hogy nem viselt meg annyira, nem voltunk jóban.

Otthon a szobák elosztásánál az volt a felállás, hogy két hálószoba van, egyikbe volt apám, a másikban én meg anyu. Én 12 éves korom óta nem szeretem ezt a felállást, de soha nem kezdtek ezzel semmit. Igazából nem szívesen mentem haza soha a koliból se gimisként, se egyetemistaként, hogy aztán otthon se legyen magánszvérám. Ami nekem soha nem volt, csak most így egyetemi koliban, ha épp hétvégén, meg vizsgaidőszak alatt nincs bent más a szobában.

Jó lenne már így a húszas éveim elején úgy hazamenni, hogy otthon nem kell anyu este nyolcas alvásához alkalmazkodni, meg az egésznapos tv nézéseihez, meg a magánszféra is jól esne. Nekem a rendes költözés még nem aktuális úgy a kövi 2-3, talán 4 évben úgy, hogy az nem közli.

Ez most így elég csúnyán fog hangzani, amit mondok, de most lett egy szabad szoba otthon, valamelyikünk átköltözhetne. Nekem az is oké, ha én megyek, megértem, ha anyám nem akar, pláne azután, hogy ott találta apámat holtan.

Csak nem tudom, mikor kéne ezt szóba hozni, hogy ez ne legyen egy felháborító kérdés. Nyárig ráér, mert addig nem sokat vagyok otthon, de jó lenne minél előbb. Igazából anyu már meg akar válni egy csomó olyan cucctól, ami a fater szobájában van, és a selejtezést az ünnepi szezonban meg akarja kezdeni... Csak nem tudom korai-e ezt a valamelyikünk átmenjen-e oda kérdést feszegetni.

Mit gondoltok?