Támogatnátok egy rokonotokat anyagilag, vennétek neki ezt-azt, ha beleférne?

Sziasztok,

Húgom és köztem közel 10 év van, az utóbbi pár évben lettünk igazán jóban. Kicsit emiatt azt érzem, hogy rengeteg mindent kell még bepótolnunk, sajnálom azokat az éveket, mikor nem voltam mellette.

Idén fog érettségizni, ő is Pestre szeretne költözni majd. Én mondtam, hogy szeretném azzal segíteni, hogy egy lakás rá vár majd, a lakhatás miatt nem kell aggódnia. Nem örökre, nem lesz papíron az övé, de amíg tanul, építi magát, lakjon benne nyugodtan. Szüleink szerint ez túlzás, meglátom, majd a fejemre nő és sosem teszem ki onnan... Szerintem pedig segítség, és én bármit megadtam volna hasonlóért anno, utáltam 2-3 idegennel élni az első évben itt. Hiába akkor lettem felnőtt, nagyon rosszul éltem meg az anyagi bizonytalanságot, azt, hogy ha épp nem tanultam, akkor két munkahelyen dolgoztam, hogy hónap végén senkitől ne kelljen kölcsönkérjek.

Ugyanez volt a jogosítvánnyal, otthon az volt a válasz, hogy majd ha magának kifizeti. Szerintem sokkal nehezebb már felnőttként, munka mellett megcsinálni, mint 17-18 évesen, gimi alatt. Főleg a mai árakkal, már az én időmben sem volt olcsó, de mikor néztem tavaly az autósiskolák árait, kikerekedett a szemem. Kifizettem neki, ezt kapta a 18. születésnapjára. Elsőre sikerült minden, utána jött az, hogy "majd vezet, ha fenntart magának egy kocsit". Úgy, hogy otthon 2 felnőttre van 3 autó (céges, +2 saját). Tavasszal cseréltük le az én autómat, a régit nem adtam el, hanem nekiadtam a testvéremnek. Egy 7 éves Mini Cooper, tehát ne egy eszméletlen értékű luxusautóra gondoljatok, de nekem sokat jelentett, fájt is kicsit a szívem érte, mikor az eladás gondolata felmerült. Otthon ebből is balhé volt, többször a fejéhez lett vágva, ha mondjuk kért pénzt, pl. különórára, kirándulásra, hogy ott van a kocsi, adja el, ha neki pénz kell.

Nem értem a viselkedésüket, azt főleg nem, miért a húgomat bántják. Azért segítem, segíteném, mert szeretem, fontos nekem. És szeretném, ha élvezné a fiatal éveit, nem küszködne csak, hogy egyről a kettőre jusson. Sosem kér semmit, nem követelőzik és mindenért nagyon hálás.

Tényleg ekkora hiba, hogy szeretném őt segíteni, lehetőségeimhez mérten?