Támogatnátok egy rokonotokat anyagilag, vennétek neki ezt-azt, ha beleférne?
Sziasztok,
Húgom és köztem közel 10 év van, az utóbbi pár évben lettünk igazán jóban. Kicsit emiatt azt érzem, hogy rengeteg mindent kell még bepótolnunk, sajnálom azokat az éveket, mikor nem voltam mellette.
Idén fog érettségizni, ő is Pestre szeretne költözni majd. Én mondtam, hogy szeretném azzal segíteni, hogy egy lakás rá vár majd, a lakhatás miatt nem kell aggódnia. Nem örökre, nem lesz papíron az övé, de amíg tanul, építi magát, lakjon benne nyugodtan. Szüleink szerint ez túlzás, meglátom, majd a fejemre nő és sosem teszem ki onnan... Szerintem pedig segítség, és én bármit megadtam volna hasonlóért anno, utáltam 2-3 idegennel élni az első évben itt. Hiába akkor lettem felnőtt, nagyon rosszul éltem meg az anyagi bizonytalanságot, azt, hogy ha épp nem tanultam, akkor két munkahelyen dolgoztam, hogy hónap végén senkitől ne kelljen kölcsönkérjek.
Ugyanez volt a jogosítvánnyal, otthon az volt a válasz, hogy majd ha magának kifizeti. Szerintem sokkal nehezebb már felnőttként, munka mellett megcsinálni, mint 17-18 évesen, gimi alatt. Főleg a mai árakkal, már az én időmben sem volt olcsó, de mikor néztem tavaly az autósiskolák árait, kikerekedett a szemem. Kifizettem neki, ezt kapta a 18. születésnapjára. Elsőre sikerült minden, utána jött az, hogy "majd vezet, ha fenntart magának egy kocsit". Úgy, hogy otthon 2 felnőttre van 3 autó (céges, +2 saját). Tavasszal cseréltük le az én autómat, a régit nem adtam el, hanem nekiadtam a testvéremnek. Egy 7 éves Mini Cooper, tehát ne egy eszméletlen értékű luxusautóra gondoljatok, de nekem sokat jelentett, fájt is kicsit a szívem érte, mikor az eladás gondolata felmerült. Otthon ebből is balhé volt, többször a fejéhez lett vágva, ha mondjuk kért pénzt, pl. különórára, kirándulásra, hogy ott van a kocsi, adja el, ha neki pénz kell.
Nem értem a viselkedésüket, azt főleg nem, miért a húgomat bántják. Azért segítem, segíteném, mert szeretem, fontos nekem. És szeretném, ha élvezné a fiatal éveit, nem küszködne csak, hogy egyről a kettőre jusson. Sosem kér semmit, nem követelőzik és mindenért nagyon hálás.
Tényleg ekkora hiba, hogy szeretném őt segíteni, lehetőségeimhez mérten?
válasza:"nem tapasztalja meg, milyen másokkal együtt lakni, az nagyon kényelmes, de pont a kényelem miatt egy csomó olyan tapasztalat és tanulság marad ki az életéből, amik ma csak felesleges szívásnak tűnnek, de később nagyon hasznossá válhatnának számára, viszont így nem fognak"
Ez butaság. Egy koleszban nem válogathatod meg kivel élsz együtt, akkor is muszáj ha nem tetszik. Mi ennek a haszna?
Később, amikor párt választ, vele majd azért él együtt, mert szeretne.
Szerintem ez jó dolog, hogy az idősebb segíti a fiatalabbat (egy szülőnek is így kéne), mert azzal, hogy bedobunk valakit a mélyvízbe, lehet, beivódik spórolás és lemondás, de ne erről szóljon az élete, hogy a lakhatásért és kajáért dolgozzon, még egy pályakezdő sem tudja fentartani magát, nemhogy egy 18 éves.
Ha van egy kis segítsége most
, akkor nem fásul be 30éves korára, amikorra már érett lesz
érzelmileg és agyilag is arra, hogy önálló életet éljen családdal, hitellel, stb.
válasza: válasza: válasza: válasza: válasza:24
Normál családokban ugyanezt megkapják a gyerekek csak a szüleiktől. Miért túlzás?
Mifelénk is 11. utáni nyáron megcsinálják a jogsit. Mit gondolsz, ki fizeti? A szülő. Aztán valamelyik kocsiját is megkapja tanulni.
Ha otthon èl a kaja meg a rezsi is alap. A szülőtől.
Igen, én is ugyanezeket megkaptam, sőt dolgoznom sem kellett.
És egy szorgalmas, igyekvő ember lettem. Aki megkapta az alapokat az indulàshoz és boldogul egyedül is.
Nem mindenki lesz elkényeztetett, attól hogy segítik.
válasza:27
De itt nem a szülőtől kapja, azért túlzás. Önmagában amúgy a jogsi se kötelező -nekem sincs, soha nem is akartam, szükségem sincs rá, nem is volt és már nem is lesz. A kocsi se létfontosságú egy épp leerettsegizett kislánynak. Nem otthon fog lakni és anyu elé tesz egy plusz adag ételt, hanem külön a nővére lakásában, ahol a nővér fogja eltartani. Nekem ez nem normalis és szerintem nem is vezet önállósághoz.
Én önálló vagyok, már 18-19 évesen is annak kellett lennem. Szerettem? Nem, rengeteget sírtam abban az időszakban, egy mókuskerék volt az életem. Dolgoztam és tanultam, sokszor inkább hamarabb mentem aludni, hogy vacsoráznom ne kelljen, ezzel is spórolva.
Ha nem találkozom a férjemmel, fogalmam sincs, hol lennék ma... Nekem volt 1-1,5 nagyon rossz évem fiatal felnőttként, amiből sokszor a kiutat sem láttam. Minden más barátnőm élvezte az egyetemet, ismerkedett, szórakozott, nem kellett aggódnia, hogy vajon a zh-ra mikor fog tanulni, mert ráraktak egy esti túlórát. Vagy, hogy a vizsgáit hogy vegye fel, mert közben ugyanúgy dolgoznia kell akkor is, és hiába tudták, hogy egyetemre járok és a vizsgák nem péntek délután, szombaton vannak.
A lakhatás is olyan, hogy én nem éreztem magam biztonságban, amíg albérletben éltem. Volt, hogy a lakótársak voltak szörnyűek, máshol a tulajdonos járt be a lakásba, kénye-kedve szerint, bejelentés nélkül. Nagy buli volt költözködni a város egyik végéből a másikba, télen, szakadó esőben, tömegközlekedéssel... :D
Túléltem, itt vagyok, biztosan sokat tett hozzá ez az időszak a személyiségemhez. De úgy érzem, enélkül is elboldogultam volna az életben. Ettől szeretném megkímélni a húgomat.
válasza:Értem. Az meg van, hogy ahogy te a férjedtől fuggsz anyagilag, az nem jo? Az sem ,hogy tudatosan, vagy sem, de most epp a hugodat próbálod meg tőled függővé tenni?
Lehet adni, ha van miből. De nem kell mindent. A jogosítvány a 18 szülinapra pl jó volt, az autó nagy túlzás. Az üres lakásba oda engedni oké, ha fizeti a rezsit és eltartja magát- max ebbe anyadek segithetnek neki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!